avatar
Makkay József

2017. július 20., 07:18

A román államhatalom székelyföldi testőre

A legutóbbi romániai elnökválasztás kapcsán Németországba szakadt félig szász és félig magyar unokatestvéremmel folytatott elektronikus levelezésem néhány részlete jutott eszembe, amikor a fiatalember örömmámorral felérő üdvrivalgással nyugtázta földije román elnökké történő felkenetését. Az erdélyi közélet iránt érdeklődő barcasági rokonom akkor még azt jósolta, hogy ha területi autonómia nem is, de hamarosan kulturális önrendelkezés dukál nekünk, itthon maradt erdélyi magyaroknak. Azóta, persze, sokat változott a teljesen románná átvedlett szász elnökkel kapcsolatos véleménye, de az államfő keddi, székelyföldi látogatása nála is kiverte a biztosítékot. Ő ugyanis azon szászok közé tartozik, aki ismeri a magyar és szász történelmet, és II. András magyar király szászoknak nyújtott széles körű önrendelkezését. Úgy tűnik, mindezzel Johannis köszönő viszonyban sincs, és fújja ugyanazt a régi nótát, ami rég megkopott a román politikusok örökzöld kottájában is. És ami az erdélyi magyarság számára semmi újdonságot nem tartogat.

Talán nem véletlen, hogy a román államfő székelyföldi látogatását éppen Tusványos idejére időzítették. Tett már ilyen gesztust Traian Băsescu is, de ő legalább elmerészkedett a táborba, ahol elmondta ugyanazt, amit most utódja, azaz nem kell az autonómia. Vagy ha lesz, az ugyanolyan legyen, mint Caracalban. Johannis már nem jött el a táborba. A román államhatalom legfontosabb jelképeként az észt osztó román államelnök semmi újat nem mondott Székelyföldön. Csak azt, amit Trianon óta mindannyian tudunk: nekünk, erdélyi magyaroknak közösségi jogaink, autonómiánk nem lehet, merthogy az akadályozná fejlődésünket.

Hát ezért fontosak az olyan közösségi terek, közéleti táborok, mint Tusványos. Ezt a fajta abszurd, mindenféle logikát mellőző nagyromán propagandát próbálja ellensúlyozni érvekkel, tényekkel, vitákkal. Igyekszik legalább a magyar fejekben rendbe tenni a dolgokat, hogyha érdemi tárgyalásra kerülne sor, mi legyünk tisztában jogainkkal és saját igazunkkal.

A helyzet mai állása szerint úgy tűnik, nem sok esélyünk van a területi önrendelkezés kiharcolására, amit Johannis elnök és román politikustársai a világ legelfogadhatatlanabb kérésének tartanak. De ez a helyzet mai állása. Mert mehet Johannis elnök akár minden héten NATO-hadgyakorlatra, és akár évi rendszerességgel gazsulázhat Washingtonban, Románia hazugságra épített múltját, jelenét és jövőjét nem tudja megváltani.

A hazugságra épített társadalom olyan, mint a kártyavár. Egyszer valaki csak kihúz alulról egy lapot, és minden összeomlik.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Somogyi Botond 2025. június 14., szombat

Ne higgy, ha látod is!

Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.

2025. június 12., csütörtök

Nicușor Dan sötét napjai

Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.

2025. június 08., vasárnap

Szégyenérzet semmi. Hitelesség még annyi sem – Román lapvélemény a kormánypártokról

Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.

Somogyi Botond 2025. június 07., szombat

Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.

Balogh Levente 2025. június 02., hétfő

Trump külpolitikája a hangzatos ígéretektől a realitásokig

Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.

2025. június 01., vasárnap

Ilie Bolojan nem tesz csodákat

Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.

Makkay József 2025. május 30., péntek

A parajdi tragédia bukaresti szálai

Kétségbeesett, könnyező, vagy éppen dühös emberekkel találkoztak az újságírók az elmúlt napokban Parajdon a bányatragédia miatt. A helyiek úgy érzik, megélhetésük végveszélybe került. A jövőbe vetett hite omlott össze sok embernek a Sóvidéken.

2025. május 19., hétfő

Vasárnap a művelt, dolgos, kitartó ember győzött a huligán, a bűnöző, a csaló fölött

Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.

Somogyi Botond 2025. május 16., péntek

Szavazok, mert nem akarok fogorvos nélkül maradni

Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.

Somogyi Botond 2025. május 07., szerda

Lehet-e Erdő Péter pápa?

Ferenc pápa halála után a világi lapok egy részében a lehetséges utódok között felmerült Erdő Péter magyar bíboros neve is. A Ferenc pápa által képviselt mai világban azonban nem igazán van szükség egy tudós pápára.

Vélemény
avatar
Somogyi Botond: Ne higgy, ha látod is!

Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...

avatar
Somogyi Botond: Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...

avatar
Balogh Levente: Trump külpolitikája a hangzatos ígéretektől a realitásokig

Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára ...

Legnézettebb
csütörtök, 22:13
szombat, 08:18

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.