A postai forgóajtótól a kolozsvári földalattiig

Életünk folyamán sok víz lefolyt már a Szamoson, egyszerűen elképesztő, mennyi minden történik egy város életében egy-két emberöltő alatt. Olyan változások következnek be az idők folyamán, amiről álmodni sem mertünk, néhány ma már banálisnak tűnő dolog újdonság erejével hatott egykoron.
Itt van mindjárt a kolozsvári nagyposta forgóajtója, amely már születésem előtt is létezett. Kész vadnyugat! – mondogattuk gyerekfejjel. Aztán felépült a Fellegváron az új és korszerű szálloda, s hirtelen nagyot változott ajtóügyben a világunk. Ugyanis ott már magától tárult a porta: ha ráléptünk a lábtörlőre, kinyílt a bejárat. Ez már olyan volt, mintha Ali Baba meséjében jártunk volna. És ez még semmi. Még

egy kis idő, s felépült Kolozsvár első nagyáruháza, a szocialista világ egyik nagy vívmánya, a Central. Benne pedig a város első mozgólépcsője, amely egyenesen turisztikai látványossággá vált.

Akkora újdonság volt, hogy a gyerekek még az iskolából is kiszöktek, hogy „menjenek egyet” a magától járó lépcsőn. Manapság mallnak mondanánk az építményt, ám volt idő, amikor csak halkonzervből volt benne nagy felhozatal. Nem beszélve arról, hogy mai szemmel rémesen ronda volt az a betonépület. Erre évek elteltével rájöttek az illetékesek is, és változtattak külsején.
Ezzel pedig elérkeztünk a lényeghez: nemcsak az emberek, de a városok is élnek, fejlődnek (olykor visszafele), jobb esetben szépülnek, gyarapodnak. Vagy az is előfordul, hogy nem kívánt módon változnak felrúgva hagyományt, múltat, örökséget, mindent, ami régi dicsőségére utal…
A hetvenes években olyasmi történt, amely gyökerestől felforgatta Kolozsvár addigi szellemiségét. Bár látszólag jelentéktelen dologról van szó, mégis nagyban befolyásolta a jövőt. A diktátor ugyanis elhatározta, hogy a város szép magyar neve mellé odabiggyeszti a szerinte dák múltra utaló Napoca nevet is. Hadd tudja mindenki, miből lett a cserebogár. Persze ez így önmagában is beteg ötlet, de ekkor vált világossá többek között az is, hogy el kell felejtenünk a Marica grófnőben megálmodott szép jövendőt a Szamossal, a piros-fehér-zölddel meg az egyéb álmokkal.

A város etnikai összetétele már teljes egészében át volt billenve, pusztán a Kolozsvár mellé ragasztott latin névtől úgy érezték egyesek, övék a város és a hatalom.

Mindörökké. Zsúfolt tömbháznegyedek épültek, amelyek kisebb városoknak feleltek meg. Némileg ennek volt következménye, hogy a 80-as évek végén megérkezett hozzánk is a villamos. A maga módján ez is nagy újdonságnak számított, kevés nagyvárosnak volt villamosa, és akkoriban volt is értelme a megépítésének. Ugyanis a város egyik végében lévő negyedben laktak a betelepített munkások ezrei, a másik végében voltak a gyárak, üzemek, ahova naponta el kellett jutnia az embertömegnek. A buszokon és trolikon szó szerint fürtökben lógtak a munkába igyekvők, a villamos ezért mennyei manna volt a közlekedés számára. Bármilyen hihetetlennek tűnik, de a kommunisták őrült elképzeléseiben is volt olykor rendszer. Persze senki sem tudhatta, hogy új időszak köszönt ránk, s a kommunista üzemeket, gyárakat felszámolják. Értelmét vesztette a semmibe tartó villamosvonal, amely gyakorlatilag kikerüli a város jelentős részét, csúcsforgalomban is alig vannak utasok rajta.
A rendszerváltással eljött a nagy tervek ideje is. Jelentős részük burokban maradt, sosem valósult meg, de egy-egy városvezető választási propagandájában rendkívül jól mutatott. Építkezési őrület lett úrrá a városon, új negyedek jelentek meg. Nem csoda, hogy idővel a túlzsúfolt Kolozsvár egyik elsődleges gondja a közlekedés lett. És kézzelfogható megoldások hiányában őrült ötletek születtek a tehermentesítésre. Például alagút a Felek alatt. A mostani városvezetés mélyebben gondolkodik: levinné a föld alá a lakosságot.

A metró, amelynek tíz éven belül kellene elkészülnie, átszelné a mélyben Kolozsvárt Szászfenestől Apahidáig.

Rossz nyelvek szerint nincs sok értelme egy ekkora beruházásnak egy nem éppen világváros szintjén, és talán értelmesebb dolgokra is el lehetne költeni a pénzt.
Várjuk ki a végét. Ha lesz egyáltalán ilyen. De ha időben elkészül, talán még belefér az én véges életembe is, hogy kipróbáljam a metrót. Mint egykor a postai forgóajtót, a bevásárlóközpont mozgólépcsőjét vagy a szálloda önműködő ajtaját. Bár el nem tudom képzelni, honnan hova utazom majd a kolozsvári földalattival…