HIRDETÉS
Jó ideje csodálkozva nézem a szerb–magyar kapcsolatok alakulását. A Kárpát-medencében nem vagyunk szokva az ilyen együttműködéshez. Ha éppen nem támadja valaki hátba a magyarokat, akkor a csend a gyanús, mert azt sejteti, hogy valamiféle alattomos dolog készül. A romániai, az ukrajnai vagy éppen szlovákiai helyzetünk a bizonyosság rá, hogy sem Erdélyben, sem Kárpátalján, de Felvidéken sem teremtődött még meg a két ország között az a fajta államközi kapcsolat, amely normális kerékvágásba terelhetné a helyi magyar közösség és a többség viszonyát. Ehelyett mindegyre a kárrendezés folyik: a többségi nemzet valamilyen intézménye megalázza a magyarokat, a magyar diplomáciának pedig nem kis erőfeszítésébe kerül ennek elhárítása. Ami vagy sikerül, vagy nem. Kívülről nézve ugyanis teljesen mások a lehetőségek, mint a rendszeren belül.
Bizonyos ideje azonban Szerbiában más szelek fújnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Belgrád az európai uniós csatlakozás hosszú és rögös útját járja, amihez nemcsak jól fog, hanem elengedhetetlen a szomszédokkal fenntartott jó kapcsolat. Lehet persze azon mélázni, hogy ez mennyire érdek és mennyire őszinte elköteleződés, az viszont tény: a Kárpát-medencében a Délvidéken a legjobb magyarnak lenni. Pontosabban ott sikerült megteremteni azt a légkört, ami elengedhetetlen a többség és a kisebbség közötti normális együttéléshez.
Pedig itt sem volt fenékig tejföl magyarnak lenni. Emlékezzünk vissza egy szerb férfi megverésével gyanúsított temerini fiúk hosszú évekkel ezelőtti, kegyetlen bebörtönzésére, amikor a szerbiai bíróság példát akart statuálni a magyarokon, miközben a helyi magyarokat bántalmazó szerbek börtönévek helyett legfentebb pénzbüntetést kaptak.
Ez az érem egyik oldala, amikor Szerbia a véres milosevicsi évek után sem tudott mit kezdeni a magyar közösség jogköveteléseivel. De nagyjából eddig tart a párhuzam a többi Kárpát-medencei utódállammal. Mert abban a szerbek már jó tíz éve külön utakon járnak, hogy a vajdasági magyarság kulturális autonómiát élvez. Ami nyilván nem az igazi, nem területi autonómia – bírálja is érte eleget belső ellenzéke a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) –, de mi Erdélyben még ettől is távol állunk. Az RMDSZ-nek megígért kulturális autonómiatervezet csak ígéret maradt. Soha nem lett belőle törvény, pedig az erdélyi magyarság parlamenti képviselete eddig több román kormány mögé odaállt csendestársként.
Hunyadi János egész alakos szobrának államfői szintű felavatása Belgrádban újabb bizonyíték arra, hogy a magyar–szerb kapcsolatok nemcsak kinyilatkozás szintjén, hanem a valóságban is jó úton haladnak. A sors iróniája, hogy Mátyás királyt és apját románnak tartó román történetírás és közélet mélyen hallgat, szót sem ejt az egykori nádorfehérvári diadalról, illetve a szoboravatásról. A szerb hozzáállás ugyanakkor azt bizonyítja: nincs abban kivetnivaló, ha több nemzet is magáénak érez egy történelmi hőst, és sikerül kiegyezni annak közös tiszteletében. A Kárpát-medencei együttélésben mindenesetre a szerb példának követendő modell kellene lennie.
Létkérdés, hogy tovább lássunk az orrunknál és felfogjuk: a globalista nyomással szemben a nemzetállam jelenthet csak védelmet. A nemzetállam, amely nem feltétlenül intoleráns, demagóg, asszimilációra törekvő, mint amilyenek a kisantant államok.
A rendszerváltás után a kertet eladták a szomszédok. Az új tulajdonos első dolga az volt, hogy az összes fát kivágta. Csak akkor jöttünk rá, hogy az ortodox egyház vette meg, amikor egyik napról a másikra egy fatemplom épült a kertben.
A rendszerbe bele van kódolva a sikertelenség, hiszen a középiskolák tagozatán eleve annyi helyet hirdetnek meg, hogy azt csak bukdácsoló diákokkal lehet feltölteni. Nagy kérdés, hogy a román közoktatási rendszer miért tol mindenkit az érettségi fele?
A közélet évtizedes gúzsa nemhogy lazulna, de egyre inkább a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézi. Vajon meddig hiheti még a politikum, hogy neki ez a kiváltság kijár?
Felértékelődnek a légi közlekedés lehetőségei, és ezzel a magyar kormány is tisztában van. És mivel Budapest nem építhet autópályákat Erdélyben, és egymagában a vasúti infrastruktúrát sem korszerűsítheti, egyelőre marad a légi összeköttetés bővítése.
Elfogadhatatlan – az utóbbi időben ez a legtöbbet használt szava az RMDSZ vezetőinek. Egy-egy kormányzati intézkedés után olyan átéléssel, magabiztossággal mondják bele a kamerákba ezt a szót, mintha ettől bármi változna.
A kultúra az a terület, ahol nemigen lehet mismásolni. Képtelenség félig elkészült előadást bemutatni, részben kész könyvet vagy újságot kiadni, befejezetlen festményt kiállítani. Pedig adtak már át nem teljesen elkészült autópálya-szakaszt Romániában.
Amikor a Bihar megyei magyarok már-már azt hiszik, hogy „fegyverszünet” vagy valamiféle „békeszerződés” van kialakulóban a két magyar párt között, és végre le lehetne kicsit ereszteni, azonnal kiássa valaki az újabb csatabárdot.
Nemcsak Székelyföldön, hanem szerte Erdélyben megrázta a magyar közvéleményt a jogtalan román temetőfoglalás, amit legtöbben olyan határ túllépéseként értékelnek, amire nem igazán vállalkozott eddig a román hatalom.
Nem tudom, milyen politikai érdekek állnak az úzvölgyi történések hátterében, azt azonban látom, hogy ha nem állunk talpra, végünk. Az Úzvölgye csak egyik példája annak, ami történik. A hatalom által támogatott folyamatnak vagyunk az áldozatai.
A rendszerváltás után a kertet eladták a szomszédok. Az új tulajdonos első dolga az volt, hogy az összes ...
A rendszerbe bele van kódolva a sikertelenség, hiszen a középiskolák tagozatán eleve annyi helyet hirdetnek ...
Felértékelődnek a légi közlekedés lehetőségei, és ezzel a magyar kormány is tisztában ...
