Nánó Csaba

2018. október 19., 14:13

A Balkánból a civilizált világ felé

Nem szoktam a hatalom rendelkezései mellett érvelni, csakhogy a dolgokat nem csak kormányszinten lehet elszúrni. Ritkán fordul elő, de ezúttal mégis kénytelen vagyok arra vetemedni, hogy legalább részben igazad adjak egy miniszternek. Méghozzá egy olyannak, aki számtalanszor bebizonyította – ahogyan kormányon levő társai is – , hogy egy műkedvelő társaság jeles tagja. Akik fejetlenül hozzák a döntéseket, és beláthatatlan károkat okoznak az országnak. Azonban szerény tapasztalataimra hivatkozva ez esetben mégis felfedezni vélek valamiféle logikát a közlekedési miniszter döntésében.
Arról van szó, hogy Lucian Şova olyan rendeletet készített elő, miszerint 2019-től liberalizálja a személyszállítási ágazatot. Erre a szállítók – tekintet nélkül az utasokra – sztrájkba léptek, több ezer ember nem jutott el aznap a munkahelyére, vagy más ügyes-bajos dolgai elintézését késte le. Lehet, most nem ez a legnagyobb gondunk, de egy civilizált társadalom lényeges tényezője az is, hogy mennyire kényelmesen és gyorsan jut el az ember egyik helyről a másikra. Ha már az autópályákról csak álmodni mer az ember, és a reggeli hírek minden nap azzal kezdődnek, hogy hányan haltak meg az utakon, legalább a buszjáratokon szeretnénk némileg biztonságban érezni magunkat. Hiszen a vonat lassabban jár, mint fél évszázaddal ezelőtt, nem beszélve arról, hogy néhány állomás helyén romok vannak vagy lugas zöldell.
Elhiszem, senkinek sem könnyű a megélhetés biztosítása ebben az országban. Ám az már baj, ha másokra nem vagyunk tekintettel, miközben mi halmozzuk a pénzt. Erre jó példa az ország észak-nyugati térségét – beleértve a Szilágyság nagy részét – lefedő és monopolhelyzetet élvező zilahi székhelyű szállítási cég. A személyszállítók felosztották egymás között a területeket, és ebből nem akarnak engedni, még ha nem is bírják az iramot. Általában ócska járműveken viszik-hozzák az embereket – kicsi busz, kevés költség, nagy haszon alapon – , bömböl bennük a rádió, az utas, ha akarja, ha nem, kénytelen hallgatni a sofőrnek tetsző műsort. De talán ez a legkisebb gond.
Aki 1989 előtt vagy közvetlenül utána utazott külföldre, ismeri azt az érzést, hogy már a határ előtt jó néhány kilométerrel az ember gyomra összeszorult. Köpni-nyelni nem tudott az izgalomtól, pedig tudta jól: semmi takargatnivalója nincs. Pontosan ez az érzés lesz úrrá rajtam, valahányszor kénytelen vagyok e vállalatnak a szolgáltatásait igénybe venni. Indulás előtt egy órával kiver a hideg veríték, mert sosem tudom, milyen kellemetlenségek várnak rám a buszállomáson vagy utazás közben. Ugyanis általában kétszer annyi az utas, mint ahányan felférnek a buszba, és ez nemcsak bizonyos órában, hanem az összes járaton így van. Aztán a cég eljátssza a következő játékot: mikor már nagy a felháborodás, valahonnan hirtelen kerít még egy járművet. Ha nem akad, akkor az erősebbje utazik, a többi meg lemarad, vagy lábon állva tesz meg akár 100 kilométert is.
Ha egyszer előfordul, elnézi az ember. Ha másodszor is, a véletlen számlájára írja. De sokadszorra már nyilvánvaló arrogancia a cég részéről – hogy szépen fogalmazzak.
Láttam olyan jobb érzésű sofőrt, aki valósággal szégyenkezett az utasok helyzete miatt, de utaztam olyannal is, aki mit sem törődött a problémákkal. Nyilván, ők kevésbé hibáztathatók, és még azt is meg lehet érteni, ha náluk is elszakad a cérna, hiszen minden nap ugyanazzal a helyzettel szembesülnek. Bizonyára nem mernek szólni a vezetőségnek, mert az akár az állásukba is kerülhet. Mifelénk még mindig jól bevált módszer az, hogy az elégedetlenkedőt azzal fenyegetik meg, ha nem fogja be a száját, száz másikat találnak helyette. Vagy ha nem tetszik valami, szedheti a sátorfáját.
Ahogyan a miniszter is kijelentette: ideje lenne véget vetni a szállítócégek monopolhelyzetének egy adott szakaszon. Talán ha lenne konkurencia, alaposabban átgondolná mindenki, hogyan teljesíti a szolgálatot. Az utas pedig eldöntheti, mivel és hogyan akar utazni. Ez is egy lépés lenne a Balkánból a civilizált világ felé.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Makkay József 2019. március 07., csütörtök

Család, gyerekvállalás, jövőkép

Jóllehet az Európai Unió nyugati felében a magyar családtámogatási modell különösebben nem érdekli a politikai elitet, az összetett családtámogatási csomag máris több kelet-közép-európai ország szakembereinek és politikusainak keltette fel a figyelmét.

Nánó Csaba 2019. március 04., hétfő

Sajátos román Stockholm-szindróma

A jogállamiság elleni hadjárat azóta erősödött fel, amióta korrupt politikusok kerültek az élvonalba. Akik ilyen vagy olyan módon be vannak sározva, azoknak legfőbb törekvésük, hogy leigázzák, maguk alá gyűrjék az igazságszolgáltatást. Ez ellen tüntet ismét az ország.

Somogyi Botond 2019. március 03., vasárnap

Család, megélhetés vagy meggazdagodás?

Vannak, akiket a szükség hajt, megint másokat a divat űz messzire. A megnyílt határok, a felgyorsult kommunikáció, az olcsó fapadosok lehetővé tették, hogy hipp-hopp néhány perc vagy óra alatt Európa különböző városaiban találjuk magunkat.

Makkay József 2019. február 28., csütörtök

A velünk élő kommunista örökség

A kommunizmus öröksége nem egy megfoghatatlan fogalom, nem a messzi múlt ködébe vesző balos propaganda, hanem egy 45 éves időszak szörnyű kísértetjárása, amely milliók bebörtönzésével, meghurcolásával és kivégzésével írta be nevét a történelembe.

2019. február 26., kedd

Csáky szalmájában vész el a Beneš-dekrétumok ügye?

Egy helyben topog a felvidéki magyarságot kifosztó Beneš-dekrétumok ügye. Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága foglalkozott az üggyel, néppárti nyomásra most mégis lekerül napirendről. Az időhúzásban szerepe van Csáky Pál felvidéki EP-képviselőnek is.

2019. február 23., szombat

Négy éve pattog a Napoca-labda az RMDSZ térfelén

Beszédében Călin-Popescu Tăriceanu azt követelte, hogy Kolozsvár szakítson a kommunista örökséggel, és a város térjen vissza eredeti román nevéhez, a Clujhoz, mivel a Napoca nem egyéb, mint a kommunista diktatúra itt felejtett kísértete.

Makkay József 2019. február 22., péntek

Miért nem jön össze a közös EP-lista?

Ha valami foglalkoztatja a politikusokat, akkor a választások kimenetele bizonyosan. Az erdélyi magyar politizálás számára nehezen kiheverhető csapás lenne egy olyan forgatókönyv, amelyben az RMDSZ kiesik az Európai Parlamentből.

Nánó Csaba 2019. február 19., kedd

Elhatároztam, lerázom a rabigát

Egyre növekvő tisztelettel tekintek azokra, akiknek sikerül megszabadulniuk a tévéjüktől. Erős emberek, nagyszerű karakterek, akik vállalják az elvonási tünetekkel járó összes kínt, hogy aztán szabadon élhessék életüket.

2019. február 17., vasárnap

Milyen hely Marosvásárhely?

Egy etnikai közösség jelenlétének a településeken az utcák, terek neveiben is tükröződnie kellene. A marosvásárhelyi utcák hivatalos névjegyzékét átfutva, kiderült: a listán 460 utca neve szerepel, közülük mindössze 40 magyar, illetve magyar vonatkozású.

Rostás Szabolcs 2019. február 14., csütörtök

Vitamin és népesedéspolitika

Orbán Viktor jóformán el sem lépett a mikrofontól hagyományos évértékelőjén, és a sajtó egy része azóta is találgatja/számolgatja, várhatóan mekkora tételt jelent Magyarország költségvetéséből a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv. 

Vélemény
Makkay József: Család, gyerekvállalás, jövőkép

Jóllehet az Európai Unió nyugati felében a magyar családtámogatási modell különösebben ...

Nánó Csaba: Sajátos román Stockholm-szindróma

A jogállamiság elleni hadjárat azóta erősödött fel, amióta korrupt politikusok kerültek az élvonalba. ...

Somogyi Botond: Család, megélhetés vagy meggazdagodás?

Vannak, akiket a szükség hajt, megint másokat a divat űz messzire. A megnyílt határok, a felgyorsult kommunikáció, ...

Hallgassa online rádióinkat