Andrei Marga: az ukrajnai béke megteremtésére irányuló erőfeszítések nem kerülhetik meg a területek kérdését

Ukrajna kapcsán az előítéletes és opportunista megközelítés, ahogyan az körülöttünk könnyen érzékelhető, semmit sem old meg, bár az új politikai korrektség erényeket kovácsolt belőlük. A diplomácia pontosan azt jelenti, hogy a történelem által alátámasztott, észszerű megoldásokat népszerűsítünk.

2022. szeptember 16-án Gyulafehérváron, a Megyei Könyvtár által szervezett Könyvvásáron mutattam be a Soarta democrației /A demokrácia sorsa/ (Creator Kiadó, Brassó, 2022) című kötetemet. A könyvben naprakészen, fogalmilag tárgyalom a demokráciáról folyó nemzetközi vitát. A bemutatót követő sajtótájékoztatón a közönségből megkérdezték: hogyan látom az ukrajnai demokráciát?

Válaszomat szabadon fogalmaztam meg, és a sajtóban megjelent formájában idézem: „Abszolút különleges helyzetben vagyunk, és ezt teljes felelősséggel mondom, Ukrajna határai természetellenesek. Területeket kell átengednie: Magyarországnak Kárpátalját, Lengyelországnak Galíciát, Romániának Bukovinát, Oroszországnak pedig Donbaszt és a Krímet. Más országok területei is érintettek. Ha makacskodunk, abból konfliktus lesz.

Hozzátettem, hogy „ott még sok van a demokráciáig, ott jelenleg be vannak tiltva a pártok, a televíziókat egyetlen párt ellenőrzi. Nagyon gazdag emberek vannak, akik a pénzükkel hagyják el az országot. Egy ország, ahonnan az emberek jó része a vagyonával együtt távozik, ott nincs demokrácia, sem fejlődés”.

Azt is mondtam, hogy „a nagyhatalmaknak – az Egyesült Államoknak, Kínának, Oroszországnak és az Európai Uniónak – meg kellene állapodniuk egy új, Európát és a világot átfogó biztonsági struktúráról”. Hozzátettem, hogy „mindaddig, amíg nincs ilyen biztonsági struktúra, és minden fél fegyverkezik, és megjelenik az ukrajnai csatatéren, nem lehetséges a demokratizálódás sem Ukrajnában, sem máshol. Valamiképpen a többit is eltérítik a demokráciától”. Azzal fejeztem be, hogy „nem lesz győztese a háborúnak”, és hogy „Romániának semmi keresnivalója nincs ebben a háborúban”.

A sajtó azt is megírta, hogy „Andrei Marga ismeri az ukrajnai helyzetet, mivel egy időben a román kormány nevében ő volt felelős az együttműködésért ezzel az országgal”

(lásd az Alba Iulia Info újság 2022. szeptember 16-ai számát). Ez igaz, és ezt megelőzően egy nagy egyetem rektoraként évekig együttműködtem az Odesszai Egyetemmel és más ukrán intézményekkel, valamint európai intézmények delegáltak, hogy együttműködési programokat indítsak Kijevben. Nemzeti közoktatási miniszterként megerősítettem az ukrán nyelv oktatását a máramarosszigeti középiskolában.

• Az is igaz, hogy amikor a Nemzeti Közoktatási Minisztériumot vezettem, több mint 200 román nyelvű iskola és középiskola működött Ukrajnában, és az egyházak maguk döntöttek vallási irányultságukról.
• Akkoriban a kapcsolatok normalizálására törekedtek a régióban.
• Ki is dolgoztam a Csernyivci Egyetem hagyományai szerinti átszervezést, ukrán, román, német és héber nyelvi vonallal, és ezt meg is vitattuk az érintett országokban.

Nálunk túl sok értelmiségi nem tudja, hogy az argumentum ad hominem – személy elleni érvelés, személyeskedés – a vitapartner személyét, tulajdonságait vagy érdekeit veszi célba, elterelve a figyelmet arról, amit a másik fél állít. Ez a gyenge elme szegényes szofizmája. Mint ismeretes, kijelentésemet néhány, a külügyminisztériumot megjárt gazember és műveletlen professzorocska vádaskodása követte.

Mivel nem voltak ellenérveik arra, amit mondtam, a saját megélhetési kliséiket sorolták: oroszbarátságot és putyinizmust.

Mintha a vélemények monopóliumok lennének, mintha egyeseknek nem lenne joguk megszólalni, és mintha az igazság a világban a nemzetek kizárólagos tulajdona volna. Felkapaszkodottak tévelygései!

Ezeknek a kliséknek a nevetségessége csúcsra járatott: Donald Trump elnök gesztusát, hogy Alaszkában vörös szőnyegen üdvözölte vendégét, az orosz elnököt, egyesek putyinizmusnak nevezték.

A klisékből élőknek memoárok (például Henry Kissinger, Madeleine Albright), monográfiák és történeti művek (Richard Sakwa: Putin. Russia’s Choice /Putyin. Oroszország választása/, 2008; Steven Lee Myers: Putin – der neue Zar. Seine Politik – sein Russland /Putyin – az új cár. Az ő politikája – az ő Oroszországa/, 2016; Robert Nalbandov: Not by Bread Alone: Russian Foreign Policy under Putin /Nem csak kenyérrel: Orosz külpolitika Putyin alatt/, 2016, stb.) tanulmányozását javasoltam. Utaltam a vita etikájára, amely megköveteli, hogy egy állítás vizsgálatakor ne számítson, hogy a szerzőnek van-e biciklije, vagy svájci sapkát visel-e.

Csakhogy Romániában visszatértek a politikai kiigazításokhoz, akárcsak az ötvenes években – most az ellenkező oldalon.

A kultúrától és demokráciától idegen, rosszul képzett emberek az igazság, és végső soron Románia kárára keverik össze a politikát a talpnyalással, hogy jó fényben tündököljenek. Nem néznek a tükörbe, és kínos oroszellenességgel pózolnak, ahogyan a múltban, a háború utáni időszakban Amerika-ellenességet vagy Németország-ellenességet támogattak.

Saját álláspontom tisztázása érdekében hangsúlyozom, hogy Kelet-Európáról alkotott nézőpontom Helmut Schmidt megfigyeléséből indul ki (Die Mächte der Zukunft. Gewinner und Verlierer in der Welt von morgen /A jövő hatalmai: Nyertesek és vesztesek a holnap világában/, 2016), aki felhívta a figyelmet arra, hogy ne avatkozzunk bele az oroszok és az ukránok kapcsolatának alakulásába, mert több mint ezer éve közös nyelvük és történelmük van. A kérdés történetírására (Steven Walt, Gerard Chaliand, Andreas Wirsching és mások), valamint saját elemzéseimre (lásd Ordinea viitoare a lumii /A jövő világrendje/, Niculescu, Bukarest, 2017), illetve Liviu Rebreanu véleményére támaszkodtam, miszerint amikor ellentétek vannak, mint Románia és Oroszország között, akkor azokat érdemes tisztázni, nem pedig a szélhámosokat ösztönözni.

Több mint három éve tart a háború Ukrajnában. Itt nem az emberéletek és vagyontárgyak pusztításáról, valamint a nemzetközi légkör mérgezéséről beszélünk, mivel ezek közismertek. Valójában ez az EU tragédiája, amelyet el lehetett volna kerülni.

Művelt, gondolkodó személyiségek ismerték el, hogy igazam volt abban, amit 2022. szeptember 12-én Gyulafehérváron mondtam. Nyomaték nélkül kijelentem: „igen, amit mondtam, az történelmi adatokkal és szakszerű elemzésekkel megerősített igazság volt, és ha tartós békét akarunk Európában, akkor ez pontról pontra be is fog következni, és tisztázza a dolgokat”. Ismételten kijelentem: szégyen, hogy a nálunk haldokló diplomácia, valamint a Romániát ma irányító dilettánsok és visszaélők elszalasztják annak lehetőségét, hogy tárgyalások útján, higgadtan oldják meg az ország történelmének egy jól ismert ügyét. Hasonlattal élve, nemrég Karol Nawrocki, Lengyelország új elnöke az ukrán félnek válaszolva hangsúlyozta az együttműködés, de a „rég esedékes történelmi kérdések” megoldásának szükségességét is.

Senki sem fogalmazott meg egyetlen érvet sem az ellen, amit Gyulafehérváron mondtam. Az, hogy egyesek tudatlanságtól kidülledt mellel estek nekem, nem lep meg. Az igazság azonban megmentő, különösen válságos időkben.

Több mint három év telt el az ukrán konfliktus kitörése óta. Ezek a propaganda évei voltak. Sokan szabadnak hiszik magukat a világban, de továbbra is az önmagát naponta leleplező propaganda rabjai maradnak. És nálunk egyesek úgy építenek maguknak karriert, hogy az érvelést gyűlölettel helyettesítik, és annak ellenére, hogy nem ismerik a történelmet, a jogot és a jelenlegi világot, úgy tesznek, mintha hozzáértők volnának.

Ugyanakkor vannak olyanok is, akik visszautasítják az egyetlen forrásból származó információkat, amelyek már eléggé elrontották a világ légkörét. Csodálatra méltó, hogy egyre többen vannak, akik nem veszítik el a fejüket.

Vissza kell térnünk a tényekhez. Nem tudjuk részletesen megjósolni a további események menetét, de néhány kérdés biztos. Például: az ukrajnai béke megteremtésére irányuló erőfeszítések nem kerülhetik meg a területek kérdését. Bármennyire széles körben is terjedt el időközben az opportunizmus, az alkalmatlanság és az ötlettelenség!

Az amerikai kormányzat tisztában van azzal, hogy ideje lenne ezt a kérdést megoldani – ahogy az elnök, az alelnök és a külügyminiszter is világosan kifejtették. Egyes szomszédos országok vezetői kezdettől fogva felismerték ezt a tényt. Ahogy bárhonnan jóhiszemű emberek is.

Bármennyire nehéznek is tűnik, nem lesz tartós béke – lehet, hogy béke sem lesz –, és nem lesz európai biztonság a területek kérdésének megoldása nélkül.

Igaz, hogy határokat nem erőszakkal változtatnak meg. Ebben az előírásban senki sem kételkedik. Azonban a létező határokat egyszer normalizálni kell, racionális eljárásokkal, különösen akkor, ha azok a világháborúk és a hidegháború eredményei, ha nem szerepelnek a nemzetközi jogban érvényes szerződésekben, és ha miattuk konfliktusok keletkeznek.

A legtöbb ember tudja, hogy a tartós békéhez szélesebb körű megoldásokra van szükség, mint a fegyverek egyszerű leállítása és a tárgyalások. Még a drónokat sem lehet megállítani a fegyverszállítás leállítása és a többi feltétel teljesítése nélkül. Tegnapig még a fegyveres konfrontáció támogatói is ezt mondták: „Ukrajnának területeket kellene átengednie Oroszországnak, és a népének Volodimir Zelenszkij elnök lemondását kellene kérnie” – mondta Victoria Spartz, az Ukrajnában született amerikai kongresszusi képviselő a The Kyiv Independent /Független Kijev/ című lap szerint. A képviselő hozzátette: „Ukrajna nincs abban a helyzetben, hogy követelje területek visszaadását”. Ezt mondják az ukrán állampolgárok által megválasztott, józan gondolkodású képviselők is, akik a háború befejezését szeretnék.

(Befejező része következik)

Fordította Nagy István

Ukrajna: nem lehet tartós béke a kisebbségi jogok garantálása nélkül

Miközben az Európai Unió intézményeiben egyre több szó esik Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, az ország területén élő őshonos nemzeti kisebbségek jogait nem említik, vagy ez már negyedrangú feltételnek számít.