Bódi Sándor (1961–2014)

Szűk két esztendeig volt az Erdélyi Napló belső munkatársa, szatmári tudósítója. A rendszerváltás óta több-kevesebb rendszerességgel újságíróként dolgozó Bódi Sándor az Ady Endre Sajtókollégium elvégzése után lett a Szatmári Friss Újság munkatársa. Később több szatmári szerkesztőségnek is dolgozott, és az Erdélyi Napló is csupán egy állomás volt szűkre szabott életében. Nemrég érkezett a lesújtó hír: Bódi Sándor önként vetett véget életének királydaróci otthonában.

A tudósító munkája rendszerint távol zajlik a szerkesztőségi élet nyüzsgésétől, így személyesen csak ritkán találkoztunk, mégis volt kollégaként a közösségi oldalakon megosztott véleményével gyakran volt velünk. Az erdélyi újságírókról kialakult mai képpel nehezen összeilleszthetően akkor is fekete öltönyben és nyakkendőben járt, ha ruhája már kopottas volt. Szatmári újságírókollégái – akik közelről ismerték –, nemcsak kinézetre, hanem belsőleg is talpig úriembernek tartották.

Örök viaskodó, az elrontott rendszerváltás dolgaiba belenyugodni nem tudó újságíró volt. Nem értette például, hogy miként lehet a Szekuritáténak rendszeresen bedolgozó papból ma is zavartalanul szolgáló lelkész vagy éppen esperes? A közélet megtisztításának híveként sokan nem szerették, de hát ő is tudta: a közélet fonákságait feltáró újságíró nem végezhet szeretetre méltó munkát.

Falun élt: újságot írt, és szenvedélyének, a gazdálkodásnak adózott, állatokat tartott, és földet művelt. Amikor sajtós dolgai a megyeszékhelyre, Szatmárnémetibe szólították, elegánsan, öltönyösen beült egy kávézóba, mint egykoron a vidékről jött földes nagygazdák. Ide szervezte találkozóit, beszélgetéseit, itt tájékozódott a város ügyes-bajos dolgairól. Megjelenésében, modorában volt valami a letűnt polgári korok hangulatából.

Amikor legutóbb telefonon beszélgettünk, a tavaszi vetésre várt. Tervei voltak, új állatokat akart vásárolni. Az életét kísértő lelki gondjai egy pillanatra mégis elhatalmasodtak rajta.