HIRDETÉS
Az elmúlt bő egy hét alatt amilyen pocsék eredményeket ért el a román labdarúgó-válogatott, olyan csodálatos sorozaton van túl a magyar. Amíg Mirel Radoi együttese az izlandiaktól elszenvedett vereség következtében elesett a jövő évi Európa-bajnokságra való kijutástól, ugyanakkor a Nemzetek Ligájában két másik vereséget is elkönyvelt, addig Marco Rossi együttese szárnyalt. Szalai Ádám és társai Bulgáriában viszonylag gyenge játékot mutatva – egy kis szerencsével ugyan, de – magabiztos győzelmet arattak. Ez pedig azt jelenti, hogy – amint a magyar válogatott tagjai nyilatkoztak – egy lépésre kerültek az álmuktól. Mégpedig az Eb-re való kijutástól. Ehhez „már” csak az kell, hogy november 12-én Izland ellen nyerjenek.
A magyar csapat azonban nem állt meg itt a jó eredmények tekintetében, hanem néhány nappal később
Belgrádban jó játékkal előrukkolva 1–0-ra legyőzte a sokkal erősebb, kiváló játékosokból álló szerb válogatottat.
Ismét bebizonyosodott, hogy amennyiben Marco Rossi együttese megszerzi a vezetést, azt már nem tudja a „kezéből” kiengedni. Ugyanis az első félidő elején a vajdasági születésű Könyves Norbert találatával előnybe került, s azt a mérkőzés végéig meg is tartotta. Ez pedig óriási fegyvertény a magyar válogatott szempontjából, hiszen a szerbeknél több játékos értéke is sokkal nagyobb, mint az egész magyar keret együttvéve, ráadásul a nemzeti tizenegy több mint fél évszázada nem nyert mérkőzést idegenben a szerb vagy a jugoszláv válogatott ellen.
A csoda pedig tegnap este Moszkvában folytatódott, ugyanis Nagy Ádámék szinte győzelemmel felérő döntetlent értek el a muszkák ellen. Sok helyzetük ugyan nem volt, de az idén szeptemberben Budapesten győzedelmeskedő oroszokat arra tudták kényszeríteni, hogy csak egyszer rúgjanak kapura (a többi lövés a kapu mellé szállt).
„Az elmúlt tíz napban ez volt a legkeményebb mérkőzésünk. Az oroszok fizikailag nagyon erősek, nagyon keményen játszottak, s látszólag mi szenvedtünk ettől. Ráadásul gyorsak is voltak, sorozatban alakították ki az elfutások után a helyzeteket…
– nyilatkozta Marco Rossi. Az olasz tréner megállapításával pedig nem lehet vitatkozni: aki magyar szurkolóként látta a válogatott meccseit az elmúlt években (vagy akár évtizedekben), az azt is észrevette, hogy a fiúk óriásit küzdöttek, a pályán egymást segítették ki a nehéz helyzetekben, s végre megtanultak csúszva-mászva, nagyot szenvedve, „megölve a játékot”, de pontot kicsikarva egy sokkal jobb ellenféltől – ráadásul idegenben.
Ha pedig a csapat idei idegenbeli mérkőzésüket tekintjük, akkor Willi Orbánék négy mérkőzésen öt gólt szereztek és csak egyet kaptak a Törökország (1–0), Bulgária (3–1), Szerbia (1–0) és Oroszország (0–0) négyestől.
Ez az eredménysor azért is nagy bravúr, mert 2016. október 10-től számolva a törökök elleni szeptemberi meccsig – vagyis csaknem négy év alatt – mindössze kétszer nyert a válogatott vendégként: négy évvel ezelőtt Lettországban (2–0), 2019-ben Azerbajdzsánban (3–1). Arra pedig, hogy egymás után három idegenbeli meccset is megnyerjen a nemzeti csapat, legutóbb 2012-ben volt példa, amikor Egervári Sándor szövetségi kapitány időszakában felkészülési meccsen 2–1-re nyertünk Csehországban, majd vb-selejtezőn 5–0-ra Andorrában, 1–0-ra Észtországban. Idén ősszel úgy nyert a csapat egymás után háromszor, hogy mind a három győzelmet tétmeccsen aratta (kettőt a Nemzetek Ligájában, egyet Eb-pótselejtezőn). Sorozatban három idegenbeli tétmeccset legutóbb az 1984–1985-ös idényben Mezey György irányításával nyertünk, amikor vb-selejtezőn ősszel győztünk Hollandiában (2–1), Cipruson (2–1), majd 1985 áprilisában Ausztriában (3–0) is (az már csak hab volt a tortán, hogy közben felkészülési mérkőzésen 1–0-ra vertük a németeket Hamburgban). Azóta volt olyan időszakunk is, 1994 és 1996 között, amikor egymás után tíz idegenbeli mérkőzést is elveszítettünk (ebből öt tétmeccset).
S ha a magyar válogatott 35 éves csúcsot döntött meg, a román is „jeleskedett”, csak ellentétes előjellel. A trikolórok egymás után három tétmeccset veszítettek el:
az izlandi fiaskó (1–2) után következett a norvég oktatás (0–4), majd a tegnap esti újabb kudarc az osztrákok ellen (0–1). Erre a negatív sorozatra pedig legutóbb 24 évvel ezelőtt volt példa, amikor a románok által az aranygenerációnak nevezett csapat az 1996-os Európa-bajnokság csoportkörében minden meccsen kikapott.
Hát bizony sokat kellett erre várni. Erdélyi magyar fociszurkolóként hosszú évekig azzal voltam megszokva, hogy a magyar válogatott minden világeseményről kiesik, sőt esélye sincs arra, hogy egy-egy selejtezőcsoportban az első között végezzen. Általában a harmadik-negyedik, de volt olyan időszak, amikor a negyedik-ötödik helyért kellett izgulni. Egy-egy bravúros mérkőzés után (értsd: jó eredmény egy erős ellenféllel szemben) pedig szint biztos volt, hogy következik egy nagy zakó. Még a nem olyan messzi közelmúltban is megtörtént, hogy Egervári Sándor „szerethető” csapata néhány jobb eredmény után 8–1-et kapott a hollandoktól. Tehát szurkolóként igencsak kijutott nekünk – a rosszból. Közben mindezzel párhuzamosan azt láttuk, hogy a román válogatott egyre-másra harcolja ki a továbbjutást, vagy legalábbis esélye van arra, hogy a selejtezőcsoportokban az elsők között végezzen. Az utóbbi időben azonban mintha már megfordulni látszik a trend.
A román foci egyre lennebb süllyed (a klubcsapatok szintjén is), a magyar pedig mintha egy felfele ívelő pályára lépett volna.
De legalábbis ennek a csíráit lehet felfedezni: négy évvel ezelőtt Eb-résztvevők voltunk, és lehetőségünk van a következő kontinenstornára is kijutni, közben pedig a Ferencváros 25 év után ismét a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet, miközben a Vidi az Európa Liga rájátszásáig jutott. Ráadásul a Nemzetek Ligájában az eredetileg halálcsoportnak kikiáltott négyesben (a magyar válogatott mindegyik kalapból a legnehezebb ellenfelet kapta) jelenleg a második helyen tanyázik egy ponttal lemaradva a csoportelső Oroszországtól. Ezzel ellentétben a román válogatott már elesett az Eb-re való kijutás lehetőségétől, a Nemzetek Ligájában jelenleg a harmadik helyen áll, és akár negyedik helyen is végezhet, a klubcsapatok szintjén pedig egyelőre csak a CFR tartja a frontot, amely két egymást követő esztendőben bejutott az Európa Liga csoportkörébe.
A megfordulni látszó helyzetet egyes román szurkolók a közösségi médiában, de még a szakemberek is szóvá tették. Sőt, nem egyszer a következő is elhangzott: még szerencse, hogy román válogatott kikapott Izlandtól, s nem kell játszania Budapesten egy mindent eldöntő mérkőzést, a magyar fővárosban ugyanis Ianis Hagi és társai nagy valószínűséggel kikapnának, s az óriási szégyen, nemzeti tragédia lenne.
S ahogy az lenni szokott, a román médiában (és persze a szakemberek, szakvezetők között is) megkezdődött a sárdobálás, mindenki másban látja a hibást: egyesek a gyenge játékosokat okolják, mások a román labdarúgó-szövetséget hibáztatják, vannak, akik az évek óta rossz rendszerben és a sporttámogatás hiányában látják a hanyatlás okait, s természetesen a legfőbb hibás az edző, jelen esetben Mirel Radoi szövetségi kapitány. És mivel Romániában vagyunk, van olyan sportújságíró, aki már azt is leírta, hogy a román válogatottat a Liga 1-be érkező külföldi futballisták tették tönkre.
A másik oldalon viszont Marco Rossival természetesen sokan meg vannak elégedve (nyilván csak addig, ameddig a válogatott szállítja a pozitív eredményeket). Az olasz tréner a válogatottnál lassan átállt egy 3–5–2-es, vagy még inkább 3–5–1–1-es felállásra, amelyet nagy előszeretettel használnak itáliai klubok. Néhány évvel ezelőtt például, 2013-ban a Juventus állt fel ilyen hadrendben, amikor a Chiellini–Barzagli–Bonucci hármas előtt a Lichsteiner–Pogba–Pirlo–Vidal–Asamoah ötös játszott, előttük pedig Giovinco, ékként pedig Quagliarella.
De bármilyen felállás is legyen,
november 12-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban a magyar válogatottnak Izland ellen nyernie kell ahhoz, hogy az idénről jövőre elhalasztott Európa-bajnokságra kijusson.
Valószínűleg ott már maradandót nem fog tudni alkotni, még hazai pályán sem, hiszen Szoboszlai Dominik és társai egy csoportba kerülnek a jelenlegi világbajnokkal (Franciaország), a volt világbajokkal (Németország) és az aktuális Európa-bajnokkal (Portugália). Igaz, ilyen harcias küzdőszellemmel, a hazai szurkolók biztatásával és egy kis szerencsével bári megtörténhet.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
