Elképesztő, hogy a bukaresti sportsajtó mennyire elfogult… és rosszindulatú. Azt már megszokhattuk, hogy amennyiben a három fővárosi csapat (Dinamo, FCSB és Rapid) háza táján bármi is történik, az azonnal megjelenik – tévében és világhálón egyaránt. És nem csak sportszakmai szempontból. Mert ha az egyik futballistának a felesége gumipapucsban szaladt ki az üzletbe, a piperai juhász kikönyökölt az erkélyén, a „kutyák” stadionja romokban hever – ez mind érdekesebb hír, mint amikor a Sepsi legyőzi az egyik erős craiovai együttest (esetleg fordítva), vagy a CFR például nemzetközi kupamérkőzést vív.
Nemrég az FCSB tíz gólt kapott két mérkőzésen egy szinte ismeretlen dán csapattól, a kolozsvári együttes viszont oda-vissza verte a nagy múltú Slavia Prágát, amely a Konferencia Liga G csoportjának legerősebb csapatának számított. Az egyik bukaresti tévéadón pedig nemhogy megdicsérték volna a vasutas klubot, hanem ellenkezőleg: a bemondó, miközben azon siránkozott, hogy az FCSB ismét dicstelenül távozik a csoportkörből, képes volt a következőt mondani: „a szégyen annál nagyobb, mert a Kolozsvár képes volt megverni a cseheket”. Dehogy örvendett, kérem, mintha szomorkodott volna. S ez a hozzáállás rí le minden egyes sportadóban szereplő műservezetőről, riporterről…s nagyjából ez olvasható ki szinte mindegyik cikkből, amely a sportportálokon megjelenik. Ha egyáltalán megjelenik.
Tegnap például a fellegvári alakulat tíz pontot gyűjtve csoportmásodikként jutott tovább csoportjából 1-0-s győzelmet aratva a kosovói Ballkani felett. Szinte lélekszakadva rohantam haza a stadionból, hogy no lám, mit fognak most mondani a tévében. Végigzongoráztam az összes kanálist…és semmit sem találtam. A sportadók kézilabdát és teniszt közvetítettek, hírösszefoglalókat és régi mérkőzéseket ismételtek. Egészen addig, amíg az FCSB mérkőzése kezdődött. Akkor rögtön adásba kerültek az egykori börtöntöltelék–tulajdonos „szolgái”, és ajnározni kezdték a fővárosi alakulatot, amely végül a londoni West Ham tartalékcsapatának cseréitől és ifijeitől háromgólos vereséget szenvedett.
A vasutasok mérkőzésének lefújása után egyetlen romániai sportadó sem ejtett egy szót sem arról, hogy a CFR ismét megérte a kupatavaszt.
Csupán a volt katonacsapat mérkőzését követően tértek rá a kolozsváriak sikerére a fellegvári meccs után több mint két és fél órára – természetesen a bukaresti meccs „elemzése” közben. Merthogy szinte minden bukarestinek tüskeként szúrja az oldalát a kolozsváriak újabb bravúrja. Akik nem mellesleg mind a Bajnokok Ligájában, mind az Európa Ligában, mind pedig a Konferencia Ligában rekorderként vannak számon tartva, mint a legtöbb pontot gyűjtött romániai csapat.
De hát kit érdekel ez? Ha a CFR-ről van szó, akkor – ha nem is a gyűlölet, de legalábbis – a közömbösség vagy a lekicsinylés hangján kell beszélni róla. Mert egyesek szerint „magyar csapat”, holott a tulajdonos már rég nem Pászkány Árpád, és sem a szakmai stábban, sem pedig a pályán nincs egy magyar sem. Úgy tűnik, a klub egyetlen „hibája” az, hogy Romániában a legrégebbi együttes, s még az Osztrák–Magyar Monarchia idején alakult. De hát úgy látszik, ez épp elég arra, hogy a csapatot semmibe vegyék, érdemeit elhallgassák, nemzetközi eredményeit minimalizálják. Talán a legkiegyensúlyozottabb véleményt Decebal Rădulesu bukaresti újságíró mondta el már éjfél után az egyik sportadón:
Nos, tegnap valóban a CFR-szurkolók estje volt, s remélhetőleg még sok hasonló lesz a következő években. Annak ellenére, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester csupán a nacionalista, kimondottan magyarellenes U-t élteti és közpénzen keményen támogatja. De hát ez már egy másik történet.
Jelenleg maradjunk annál, hogy hajrá CFR, hajrá KVSC!
Több mint hatszáz megnyert verseny, mintegy ötven országos bajnoki cím 18 esztendő alatt. Sportról, kosárlabdázásról, dobóversenyekről, elképesztő rekordokról és egy különleges díjról beszélgettünk Vizi Sándorral, a kolozsvári sportegyetem tanárával.
Miért akarnák a CFR történetének legsikeresebb edzőjét eltávolítani? Azért, mert a csapat a koszovói bajnok ellen utolsó másodpercekben szerzett góllal kínkeservesen egyenlített, s egy szégyenteljes mérkőzést követően csupán döntetlent ért el?
A Kolozsvári Magyar Napok vendége volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok, aki 2017 után hagyott fel a versenyszerű sporttal. Az egykori kiváló mellúszóval beszélgettünk úszásról, a mentális felkészülés jelentőségéről, motivációról.
Mindig voltak és lesznek országváltások házasság, kitelepedés vagy éppen meg nem értés miatt. Régebb kevesebb, manapság több. Ráadásul a sport elüzletiesedése következtében ma már nyíltan. A legújabb zászlóváltó Rapport Richárd sakkozó.
A kolozsvári vasutascsapat zsinórban az ötödik, összesítésben a nyolcadik bajnoki címét ünnepelte. A szurkolók körében az öröm felhőtlen volt a lefújást követően, de kérdés, hogy a jelenlegi keret mit ér majd a nyári nemzetközi kupaszereplés során.
Megkezdődtek a román labdarúgó-bajnokság rájátszásának küzdelmei. Az erőviszonyokat tekintve sok minden már sejthető, de a labdarúgásban az előrejelzések nem mindig pontosak. A CFR újra a bajnoki címre hajt, a Sepsi OSK a kupát szeretné megcélozni.
A világbajnoki selejtezőmérkőzések befejezésével a figyelem ismét Európa nemzeti bajnokságai felé fordul. Minket elsősorban a román bajnokság érdekel: a Clinceni–Sepsi OSK mérkőzéssel kezdetét vették a visszavágók.
Ahogy telik az idő, a kolozsvári szurkolók közül egyre többen egyre többször teszik fel a kérdést: vajon tényleg visszajött Dan Petrescu? Valóban ő edzi a csapatot? Mert az eredmények nem ezt mutatják.
Bizonytalanság, járvány miatti szigorítások, nézők teljes hiánya, otthon maradt sportolók – egyebek mellett ezek jellemzik a tavalyról idénre halasztott és a napokban elkezdődött tokiói olimpiát.
Alig pihenhettük ki a labdarúgó Európa-bajnoksággal járó izgalmakat, ma estétől ismét a szurkolásé lehet a főszerep. Igaz, a játékosok kissé más színvonalon rúgják a labdát. De hát ez a bajnokság a „miénk”, indul ugyanis a Liga 1.
A béketárgyalások sürgetése nem ördögtől való elképzelés. A legtöbb uniós ...
Az nem megoldás, hogy a nagyfelbontású képeket készítő legmodernebb mobillal készítünk ...
Majd megjavítja Öcsi bácsi! Áthívjuk Öcsit! Öcsi bácsi biztos talál valami megoldást! ...
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | erdelyinaplo.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | erdelyinaplo.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Statisztikai célú sütik
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.
A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.
Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.
Statisztikai célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül
ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül
Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.