Uniter 2014: győzelmet hozott a Viktor

Nánó Csaba 2014. május 09., 21:56

Magyar színész ezúttal nem kapott díjat a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gáláján, de első lett a kolozsvári színház társulatának előadása, győzött Bocsárdi László rendező, és Bartha József díszlettervező is díjjal térhetett haza. A díjazottak mellett több magyar alkotót is jelöltek, ami jelzi színjátszásunk erejét és elismertségét.

galéria

A marosvásárhelyi Kultúrpalotában zajlott le az idén huszonkettedik alkalommal megrendezett UNITER-gála, melynek jelöltlistáját az Andreea Dumitru, Sebastian-Vlad Popa és Ionuþ Sociu színikritikusokból álló szakmai zsűri állította össze. A kategóriánkénti három jelölt közül egy újabb szakmai zsűri választotta ki a nyerteseket. Ennek tagjai: Puiu Antemir díszlettervező, Alice Georgescu színikritikus, Sanda Manu rendező, Virginia Mirea színésznő és Ion Parhon színikritikus.

A Román Színházi Szövetség elismeréseinek történetében mindig is fontos helyet foglaltak el magyar színházaink, művészeink, alkotóink. A legjobb példa a kolozsvári színház: Roger Vitrac Viktor, avagy a gyermekuralom című darabjával – amelyet Silviu Purcărete rendezett – az utóbbi másfél évtized alatt a sétatéri társulat immár a nyolcadik legjobb produkciónak járó nagydíjat gyűjti be.

Tompa Gábor igazgató-főrendező négy alkalommal nyerte el a legjobb rendezőnek, kétszer pedig a legjobb előadásnak kijáró díjat, a színészek közül Bogdán Zsolt és Kézdi Imola két-két alkalommal, Györgyjakab Enikő, Hatházi András és Viola Gábor egyszer vihette haza az elismerést. Életműdíjat vehetett át Csíky András és Senkálszky Endre.

A mindenkori eredmények tükrében kétségtelen, hogy Erdélyben jelenleg Kolozsvárott kovácsolódott össze a legerősebb magyar társulat. „Nem a díj a fontos, de ez az előadás érzésem szerint megérdemelte a kitüntetést. Öröm, hogy társulatunknak ennyi év után is ilyen magas szinten sikerül tartania a mércét” – nyilatkozta a díjátadó ünnepségen Tompa Gábor igazgató. A közelmúlt történései azt mutatják, hogy vannak versenyképes erdélyi magyar színházak: példának okáért 2009-ben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Rosencrantz és Guildenstern halott című, Ioan Victor Frunză által rendezett előadása nyert, Cári Tibor, a társulat zeneszerzője pedig tavaly részesült UNITER-díjban.

Kiválóan teljesített az idén is Sepsiszentgyörgy: öt jelölésből két díjat szerzett a Tamási Áron színház társulata: Bocsárdi László mellett a Hamlet előadás látványvilágáért Bartha József képzőművész kapott díjat, de a jelöltek közt volt Pálffy Tibor és Mátray László színművész is.

Purcărete kolozsvári rendezése nagyszerű, a siker kétségkívül megérdemelt – túl sok összehasonlítási alap nélkül bíznunk kell a zsűri ítélőképességében. Aki látta annak idején a szintén Purcărete által színre vitt Gianni Schicchit, csodálkozhatott akkoriban, hogy sem a rendező, sem az előadás, de a darab egyetlen színésze sem kapott UNITER-díjat. A magyarázat roppant egyszerű: ugyanabban az évben – 2007-ben –, mi több, ugyanabban a hónapban mutatta be a kolozsvári társulat Csehov Ványa bácsiját, Andrei Şerban rendezésében. Az előadás abban az évben tarolt, több elismerést is bezsebelt a Román Színházi Szövetségtől. Vannak, akik jobban kedvelték Purcărete Schicchiét, mint a mostani Viktort, ám ez semmit sem von le Purcărete rendezésének érdemeiből.

Díjazottak
Legjobb előadás: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója. Alegjobb rendező: Bocsárdi László a Hamlet című előadásért. Legjobb férfifőszereplő: Cornel Răileanu. Legjobb női főszereplő: Alexandra Fasolă. Legjobb férfi mellékszereplő: Valer Dellakeza. A legjobb női mellékszereplő: Nicoleta Hâncu. Legjobb díszletervező: Bartha József (Hamlet). Debütdíj: Leta Popescu és Lucia Mărneanu a kolozsvári Ecsetgyárban előadott Parallelért. Legjobb dráma: Alina Nelega dramaturg, író. A legjobb színikritikus: Mircea Morariu. A legjobb táncszínházi előadás: Andreea Gavriliu és Ştefan Lupu Zic-Zac című előadása. A legjobb tévéjáték: a Román Televízió produkciója, a Hedda Gabler. Életműdíj: Victor Rebengiuc életművéért kapott UNITER-díjat. Életműdíjat kapott még Petru Ciubotaru színész, Mihai Măniuþiu rendező,Virginia Itta Marcu színésznő, Anca Pâslaru díszlettervező, Fodor Zénó színikritikus.

És ezzel elérkeztünk a díjkiosztás, illetve a jelölések egyik sarkalatos problémájához: a fentebb említett két remek előadás – egyik Csehov-dráma, másik Puccini-opera – teljesen különböző műfajokat képviselt, egészen más alakításokat és rendezést kívánt meg. Mindkét darab óriási siker volt, a Giannit ugyanúgy teltházzal játszotta öt évvel a bemutató után is a kolozsvári színház, mint a Ványa bácsit. A maga nemében mindkét előadás remekmű. Valószínűleg az akkori UNITER zsűri is nehéz döntés előtt állhatott. Melyik előadást jelöljék, a színészek közül kiket (volt, aki mindkét előadásban nagyszerűt alkotott), Şerban vagy Purcărete rendezése volt akkor jobb?

Az idei díjazott, Bocsárdi László, elmondta, nem szereti a rangsorolásokat, sok jó előadás születik, de hogy ezek közül melyik a legjobb, abszolút szubjektív vélemény. Talán – és ez ugyanolyan szubjektív vélemény, mint a rangsorolás – egészségesebb lenne a díjakat műfajokra, kategóriákra leosztani. Persze ez még több szakembert igényel, de ha már helyezéseket hirdet ki az UNITER, megérné a fáradságot. Ugyanis sokkal nehezebben rúg labdába egy népszerű, fergeteges vígjáték, mint egy Csehov- vagy Shakespeare-újragondolás, és szinte természetszerűleg kap hamarabb elismerést egy drámai színész, mint egy vérbeli komédia főszereplője. Lássuk be: vannak a kritikának, versenyekre, fesztiválokra készülő előadások, és vannak közönségcsalogatóak is: utóbbiak azok, melyek nehezebben jutnak díj-közelbe, még ha a publikum oly nagyra is értékeli őket.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.