Régi név a felhígult zenei világban

Nánó Csaba 2013. szeptember 23., 18:11

Jóval túl a hatvanadik életévén is teltházas koncertek ad. A Bergendy együttessel szerzett hírnevet, karrierje töretlenül szárnyal a hatvanas évek eleje óta. Demjén „Rózsival” a Kolozsvári Magyar Napokon való fellépését követően beszélgettünk.

galéria


– A rendszerváltást követően szinte divat lett a magyarországi együttesek, énekesek körében Erdélyben fellépni, Demjén Ferencre mégis sokáig kellett várnunk. Miért?

– Általában a szervezők intézik a meghívásokat, akik valószínűleg ráálltak a magyarországi együttesekre, ezért jöttek Erdélybe olyan sokan. Engem eddig kizárólag valamilyen hivatalos esemény apropóján hívtak meg, például Nagyváradra, Marosvásárhelyre, kisebb határ menti településekre. Egyes szervező társaságok viszonylag olcsón felszednek együtteseket, és azokkal járják a környéket, Erdélyt is beleértve. Esetemben az a gond, hogy tekintélyes létszámú, 10-12 fős zenekarom van, plusz a technikusok. De azért már elég sokat játszottam Erdélyben, nagy örömmel, bár az oda-vissza út nagy akadályt jelent: a szállítás többe kerül, mint az egész buli.

– Nevét legtöbben a Bergendy együtteshez kötik, de karrierje jóval előbb indult.

– Lehet, hogy sok helyen még a Bergendyhez kötik a nevemet, de Magyarországon már nem, hiszen harminc éve nem zenélünk együtt, azóta meg felnőtt egy új generáció. Ami előtte volt, az viszonylag ismeretlen, az általunk játszott underground zene ugyanis nem volt hallható a rádióban. Klubokban játszottunk, közönségünk már egy órával a koncert előtt sorban állt a bejáratnál, néha hihetetlen tömeg gyűlt össze. Talán épp azért, mert a közmédia nem szerepeltetett bennünket.

– Mióta lehet megélni a zenéből Magyarországon?

– Amióta zenélek, abból élek. Teljesen véletlenül vegyésztechnikumban érettségiztem, de az érettségi idején már profi zenészként dolgoztam. Nem volt az világhírű zenekar, a vendéglátóiparban dolgoztunk, de az volt az első lépés a karrieremben. Később előkelőbb helyeken és zenekarokban játszottam, aztán olyan underground együttesek következtek, mit a Liversing, a Tűzkerék, a Sakk-matt. Közben zenéltem az éjszakában, ott kerestem meg a pénzt, délután pedig klubokban játszottunk. Kezdtünk ismertté válni, akikre a fiatalság odafigyelt. Ez volt a magyarországi rockzene kialakulásának kezdete. Jött a Bergendy, ekkor lettem ténylegesen is profi, néhány dallal pillanatok alatt berobbantunk a köztudatba, a televízióban isszerepeltünk, hét éven át hatalmas sikerrel zenéltünk. Mindegyik lemezünk bőven lett aranylemez, és onnantólmár ismert zenésznek számítottam. A Bergendy után megalapítottam a V Moto-Rockot, amely zseniális művészekből állt, és tizenkét évig játszottunk együtt.

– Pályatársai közül sokan elmentek külföldre vendéglátózni. Ön miért maradt?

– Még a Bergendy előtt nekem is az volt a szándékom, hogy kimegyek, mert ha nem is voltunk épp az éhhalál szélén, de nevetséges összegeket kerestünk. Az volt a szerencsém, hogy a Bergendyvel megcsináltuk az első lemezt, annak sikere nyomán döntöttem úgy, hogy maradok. Onnantól már egyenes volt a pályám, repertoárom tele slágerekkel, amelyek idővel egyre gyarapodtak. Több mint ötven nagylemez van mögöttem, hatszáznál több dalt írtam, nem csak magamnak…

– Sok rockzenész mesél a múlt rendszerben való elnyomásról, letiltásokról, sőt, üldözésekről. Ön is hasonló bánásmódban részesült?

– Ha meg akartak volna fogni valamivel, megfognak, ha el akartak volna nyomni, elnyomnak. De vannak dolgok, amiket nem lehet elnyomni. Olyan ez, mint beton alatt a fű: tovább nő. Minél inkább elnyomnak valamit, annál erősebben tör felszínre. Nálunk nem volt szó fizikai terrorról, annál inkább szellemi elnyomásról. Agymosás volt, és ma már hihetetlen, miket éltünk túl. A fiatalság mindig győz, és most mi állunk a fiatalok mellett.

– Mit gondol, a bőséges termés ellenére Magyarországról miért nem robbant be valaki a világ zenéjébe?

– Egymillió oka van ennek: 1989-ig a kilépésnek a lehetősége is alig adatott meg, amíg le nem szálltunk a repülőről, az sem volt biztos, hogy kint vagyunk. A hatalom folyamatosan „ápolt” bennünket, nehogy valami butaságot csináljunk, a tehetséges zenészek pedig idővel kimenekültek külföldre. Akik itt maradtak, azok csak itt lehettek sikeresek, esélyük sem nyílt kifele is labdába rúgni. Magyarországról a politika és a bezártság miatt nem lehetett kint érvényesülni.

– Annak idején, feladva az angolul éneklést, a magyar dalok mellett tették le a garast. Mostanában ismét divat lett angolul énekelni. Visszaforgott volna az idő kereke?

– A maiak angol szövegekkel próbálkoznak, hátha észreveszik őket külföldön. De nagyon nehéz. Rettenetesen felhígult a zenei világ, utcán alakult zenekarokat futtatnak, a slágerlistákon már alig akad ismert név. A fiataloknak nincs arcuk, egymást másolják, azt gondolják, ha valaki hülyébb, mint a másik, jobban befut.

– Közkedvelt énekes Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Érzi a színpadon a közönség szeretetét?

– A színpadra minden szeretet felér, mi pedig azért szórjuk lefele a szeretetünket, mert az mind visszajut hozzánk. Ez olyan energiát ad, hogy az ember elfelejti a korát, valamennyi ízületi problémáját, és hihetetlenül jól érzi magát.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.