Sikó Barabási Eszter nevével többször találkozhattak lapunk hasábjain olvasóink – hónapról hónapra olvashatjuk jegyzeteit, töprengéseit anyaságról, gyereknevelésről, egyáltalán: nőiségről, amelyekben magunkra ismerhetünk, problémafelvetésein elgondolkodunk. Ezúttal azonban más arcáról ismerhetik meg az olvasók: a múlt év végén jelent Dávid Kátai Eszter illusztrációival a szerző első gyerekkönyve, a Csillagvándor, a baróti Tortoma Könyvkiadónál.
Ha megnézzük akár a napjaink Erdélyében kiadott gyerekkönyveket, nem nehéz belátni: az első és talán a legfontosabb kritérium egy gyerekkönyvnél, hogy illusztrációban, grafikában, kivitelezésben megfogja a gyerekolvasókat. Ebben a tekintetben, azt hiszem, nem lehet fogást találni Sikó Barabási könyvén, Dávid Kátai Eszter egész oldalas, illetve a szövegekbe beépített illusztrációval méltán felsorakozhat az elmúlt években jelentkező fiatal erdélyi képzőművészek sorába, rajzai nem pusztán illusztrációi a meséknek, legalább olyan fontosak, mint maga a történet. Nem kiegészít, nem értelmez, hanem újra- és elmesél.
Hogy mit is mesél? Aki már próbálkozott gyerekeknek szóló szöveg írásával, de akár csak fejből mondott esti mese mondásával, tudhatja: a mese, a gyerekvers a legnehezebb irodalmi műfaj. Rögtön kihallatszik belőle egy-egy suta mondat, egy-egy félrecsúszott történet, egy-egy következetlen eseményszál. S ha így olvassuk Sikó Barabási Eszter könyvét, bátran meríthetünk belőle ötleteket. A kőhalakkal, rézcsókákkal, pohos gombolyagokkal, száraz cipókkal, bohócokkal, Fecóval, a kis fecskével, Hugóval, a parafadugóval, Adorjánnal, a vállfa bajuszával, a zacskómadárral és azok királyával, a varázsigéket duruzsoló nagymamákkal, a mézillatú meséket mondó csillagvándorral találkozó hősök – főként Sára és Samu alakja emelendő ki, a történetek nagyrészt köréjük és szüleik köré szövődnek úgy, hogy a mesélők és hallgatók mindig szerves részei lesznek az eseményeknek – a mindennapok tárgyaiból, a körülöttünk zajló eseményekből építik fel egy-egy mese ívét, minden mesében kiaknázva a magyar nyelv hangutánzó és hangulatfestő szavainak bőségét: kottyannak, szottyannak, toccsannak, recsegnek és rikkantanak mesehőseink, jelzőfelhőkbe takaróznak, megadva Sikó Barabási Eszter meséinek jellegzetes hangját.
Ilyen értelemben Sikó Barabási meséi nem akarnak „nagyot mondani”, a történetek mindig egy-egy konkrét tárgyról, eseményről indítanak – de talán épp ezért hihetőbbek és épp ezért ismerhet magára a mindent megszemélyesítő gyerek, akire ha anya és apa megharagszik, vagy ha a mindig vidám anya egyszer csak szomorú és ingerült lesz, belealszik a mesébe, vigasztalást lel egy földön talált kavicsban is. Mert a kavicsokkal és kőhalakkal, csillagvándor manókkal megelevenedő történetek éppúgy képesek csodákra, mint a népmesék legkisebb királyfija és aranyhajú tündére. Csak épp ezek a csodák a gyerekek mindennapjaiban és mindennapi tárgyaikkal történnek meg, ezért ezekben a mesékben „boldogok a tárgyak”.
Bátran meríthetünk ötleteket a Csillagvándor kötetből, hiszen esendő önmagunkra is rálelünk ezekben a történetekben: ki ne ismerne morcos-fáradt önmagára akár szülőként is a kötet utolsó, címadó történetében, kinek ne lenne ismerős az „anya, ugye nem haragszol” mondat, s gyerekének azon igyekezete, hogy akár a tintapacában fellelt vasorrú bába legyőzésével is, de mosolyt varázsoljon a szomorú anyaarcra. Ez az esendőség az, ami – még a történet felemelésével együtt is – a leginkább megkapott a Csillagvándorban. Hiszen Sikó Barabási meséiben nemcsak a szülők, hanem maguk a megelevenedett tárgyak is esendők – nem minden történik úgy, mint a mesékben, mert, mint olvassuk, „a csodatevés nem megy megrendelésre”, s ilyenkor bizony megtörténik, hogy egyes mesehősök – a gyerek csalódottságát is vállalva – nem mindig tartják be szavukat, ők sem feddhetetlenek. Megejtően szép példája ennek a Zacskómadár című mese, ahol a csodatevés már a mese lezárása után, kiváló retorikai fogásként és lezárásként, a konkrét történet lezárása után következik be, mintegy a vigyázó gyerekszemek elől rejtve maradva – a mesék fináléi is igen megkapók egyébként, a szerző úgy összegez, hogy közben nem lesz didaktikus, úgy zár le, hogy finoman sejtetve nyitva is hagy, ami számomra egyértelműen a jó mese záloga –, de burkoltan és nagyon finoman mégis az aprócska mesehallgatók értésére adva: mindennapi történeteinknek éppúgy része a bánat és a szomorúság, mint az öröm. S hogy csodákra nemcsak tettekkel, hatalommal és varázsigékkel vagyunk képesek, hanem például bánatlila és napsárga zenével, mézillatú énekkel és szivárványszínű szavakkal.
Sikó Barabási Eszter: Csillagvándor, Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2015. Illusztrálta Dávid Kátai Eszter.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.