Vérbő bohózat a kolozsvári magyar színház legújabb bemutatója, Georges Feydeau Vidéki jegyesek című komédiája. Műfaji szempontból a francia vaudeville (románul vodevil) a pontosabb meghatározás, ami tévedéseken, összetévesztett személyeken, váratlan fordulatokon alapuló könnyű kis vígjátékot jelent.
A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón egy bölcs kritikus meg is kérdezte Alexandru Dabijától, a darab rendezőjétől, milyen rejtett üzenetet hordoz magában Feydeau műve. Dabija türelmesen elmagyarázta, hogy vannak a világirodalomban olyan színpadi művek is, melyekben nem kell minden áron súlyos mondanivalót, rejtett üzeneteket keresni. És hozzátette, hogy a nézők ne várjanak mást az előadástól, csak azt, aminek a szerző szánta: szórakozást, bohóckodást, komikumot.
Dabija jól gondolkodott: a drámákkal teleszórt romániai közélet megélése közben mindenkire ráfér a nevetés. (Mondották annak idején, az átkos diktatúrában, hogy az emberek mindenekelőtt azért járnak színházba, hogy feledjék azt, amiben élnek. Úgy tűnik, ez a kényszer időről-időre visszatér. Vagy el sem múlik, sajnos. A színházba járó tisztelt publikumnak valahogy nincs türelme a nagyívű, órákig tartó drámai művekhez, a komédiára viszont mindig vevő. Hihetetlenül jó érzés mosolyogva távozni a színházból.)
Az 1862-ben született Feydeau a csodálatos Belle Époque korában élt és alkotott, az abszurd dráma előfutáraként, a bolondozás nagymestereként vonult be a színháztörténelembe. Eugène Labiche követőjének tartják, ami nem csoda, hiszen a mester munkásságát külön is tanulmányozta. Három évtized alatt 60 darabot írt – de szinte egyiket sem egyedül (a Vidéki jegyesek társszerzője Maurice Desvallières). Hogy miért, azt unokája, Alain Feydeau színész mondta el: „George Feydeau-nak remek humora volt. Híres volt az aranyköpéseiről. Minden este a Maximba ment. Nem ivott alkoholt, csak ásványvizet. (…) Lusta volt. Eredetileg színész akart lenni. Megbeszélt időpontja volt a Palais Royal színházának igazgatójával, ahol az egyik darabban szeretett volna szerepet kapni. Mivel elkésett, nem alkalmazták. Így ért véget mikroszkopikus színészi karrierje, amit így kommentált: azon a napon értettem meg a pontatlanság áldását, és utána egész életemben elkéstem!” Unokája szerint ugyan nem ivott alkoholt, viszont kokainista volt Feydeau, ebből adódhatott lustasága, pontatlansága is.
A Vidéki jegyesekben a bajok akkor kezdődnek, amikor a házasságközvetítő iroda ideiglenesen beköltözik munkaközvetítő irodájába. Első pillantásra azt is nehéz megállapítania a nézőnek, hogy ebben a furcsa társaságban – amelynek tagjai szép sorjában felbukkannak a színen – ki a normális és ki az őrült. Persze, az idő múlásával rájövünk, hogy a maga módján mindenki kissé hibbant, de addig a helyzetkomikumok, a tévedések eme vígjátéka rendesen próbára teszi a rekeszizmokat.
A darab lényege néhány mondatban: a vidéki Loches-ból származó három Gévaudan testvér nagyra törő házassági tervekkel megérkezik Párizsba. Mindeközben a hozomány- és szoknyavadász Saint-Galmier doktor inasokat akar alkalmazni. Neki van már hivatalos menyasszonya, de szeretőt is tart. Mivel a munka-, illetve a házasságközvetítő hivatal könnyen összetéveszthető, óriási félreértések özönébe keverednek hőseink. A házasság reményében Párizsba utazó szerencsétlen vidékiek végül a bolondokházában kötnek ki, kényszerterápiának alávetve... No, de a többiek sem normálisabbak Feydeaunál: pontosan ez a tény adja meg a darab és a színészek játékának varázsát.
A fura helyzet számtalan alkotásból ismerős, a szituáció feldolgozásával Dabija nem is akarta megváltani a világot: klasszikusnak mondható bohózatot rendezett, még a Chaplin-féle burleszktől sem riadva vissza. És mindenekfölött bízott a kolozsvári társulat színészeiben.
Georges Feydeau–Maurice Desvallières: Vidéki jegyesek
A Kolozsvári Állami Magyar Színház országos bemutatója. Rendező: Alexandru Dabija. Díszlet- és jelmeztervező: Dragos Buhagiar. Dramaturg: Visky András. Rendezőasszisztens: Albu István. Ügyelő: Kerezsy Imola. Szereplők: Dimény Áron (Gévaud), Bogdán Zsolt (Saint-Galmier), Buzási András (Alfred), Farkas Loránd (Sérephin), Orbán Attila (Plucheux), Varga Csilla (Michette), Albert Csilla (Laure), Panek Kati (Rachel), Kántor Melinda (Léonie), Marosán Csaba (Néger nő), Vatány Zsolt (Lakáj), Fogarasi Alpár (Inas).
De micsoda színészek! Nehéz elhinni, hogy ugyanezek a szívvel-lélekkel komédiázó emberek a legmegrendítőbb drámákban is ugyanilyen hiteles alakításokat nyújtanak – akár napokkal a jó értelemben vett bohóckodás után. Bogdán Zsolt a némafilmek nagy komédiásait idézte játékával, Dimény Áron valósággal lubickolt a naiv házasulandó szerepében, Farkas Loránd a ki tudja hányadik műfajban bizonyított. Igazságtalan is lenne bárkit külön kiemelni, a felsoroltak csupán példák: Dabija nagyon eltalálta a szereposztást, minden színész testre szabott feladatot kapott, amit kiválóan oldott meg.
Dragos Buhagiar díszlettervező hitvallásából adóadóan, miszerint a díszlet ne legyen halott, a színpadi elemek tulajdonképpen forgatható falak, amelyek úgy alakíthatók, hogy a megfelelő teret jelképezzék: ezzel (is) zökkenőmentessé válik az előadás, a jelenetek megszakítás nélkül peregnek, hol az egyik helységben, hol a másikban találjuk magunkat pillanatok alatt.
Az alkotók erőfeszítéseinek és természetesen Feydeau humorának köszönhetően fergeteges előadásnak tapsolhatott a kolozsvári bemutató közönsége.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.