Garázs mélyéről kikerült kincsek

Kádár Hanga 2016. november 19., 21:54

Kolozsváron díjazták a Legszebb Erdélyi Magyar Dal verseny győzteseit. Első helyen a No Sugar és a Dreamland Residents számai végeztek. A szervezők célja az volt, hogy az egyik legnagyobb határon túli magyar régió megismerje saját tehetségeit.

Garázs mélyéről kikerült kincsek
galéria
Fotó: Kádár Hanga

Számos erdélyi zenekar hajlamos ismert dalok feldolgozása mögé bújni, de sokan saját szerzemények ellenére is a garázs mélyén ragadnak. Ebből a helyzetből igyekeznek kitörést biztosítani a Legszebb Erdélyi Magyar Dal szervezői. A pályázatot másodszor hirdette meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület saját dalok szerzésére és előadására buzdítva az erdélyi muzsikusokat.

Nem a felvétel minőségén múlik a siker

A megmérettetést májusban írták ki erdélyi magyar zenekarok számára, idén huszonhat együttes nevezett be ötvennégy dallal. A tavalyhoz képest azonban újítottak a szervezők, 2016-ban már amatőr és profi kategóriákban is külön-külön osztották ki a díjakat. Amatőr zenekaroknak azokat az együtteseket tekintették, amelyeknek nem jelent meg hivatalos lemezük a jelentkezésig, így profiknak csak a hanglemezzel rendelkezők számítottak. A hat legszebb dalról szóló döntést októberben hozta meg a zsűri, a két kategória dobogósait szombat este díjazták a kolozsvári Bulgakov kávézóban. Az eredményhirdetés után a két első helyezett élő koncerttel is bizonyította a döntés helyességét. A verseny bírálói, André Ferenc slammer, Balázs Imre József író, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető a beküldött dalok rádióbarát hangzását, szöveg- és zenei minőségét, ritmusát, összhangját vették figyelembe.

„Sok jó zenekar működik Erdélyben, de sajnos többnyire külföldi dalokat adnak elő, ez a verseny viszont lehetőséget biztosít arra, hogy a saját, magyar nyelvű szerzeményeikről ne csak saját településükön halljanak, hanem bekerüljenek az erdélyi magyar hallgatóság köztudatába is” – mondta lapunknak Balázs Imre József, a zsűri egyik tagja. Hozzátette, a Mary Grace és a Dreamland Residents zenekar beküldött dalait meglepetéssel hallgatta. „Bár teljes mértékben egyetértek azzal, hogy idén külön kategóriák szerint díjaztuk a profi és amatőr zenekarokat, a csoportok megnevezéseit inkább Jedi és Padawan nevekre kellett volna keresztelni mintegy jelezve, sokszor nemcsak a szakma mesterei, hanem az ifjú tanoncok is nagyot alkotnak” – fogalmazott. Balázs Imre József elmondta, a dalokat nem a felvétel minősége szerint bírálták el, mert az otthoni körülmények sokkal gyengébbek a stúdiófelvételnél.

A népies hangzás és a rock

„Egy tehetségkutató megszervezéséhez kicsik vagyunk, de mindenképpen szerettük volna megmozgatni az erdélyi kortárs zenét” – emelte ki Tamás Csilla, az esemény egyik szervezője.  Összesen huszonöt díjat osztottak ki – stúdiófelvételtől kezdve különböző neves hazai és külföldi koncerthelyszíneken biztosított fellépésig – számos szereplési lehetőséget biztosítva az együtteseknek. A győztesek kihirdetése előtt a Transylmania zenekart a Hunyad megyei magyar napokon való fellépéssel díjazták, ugyanis kiderült, nem feleltek meg a versenykiírásban szereplő egyik feltételnek. „Félretéve a nevezés során felvetődött problémát, profi zenészek vagytok, a stílusotok a Kormorán hangzásvilágára emlékeztet” – értékelt Zilahi Csaba, a kolozsvári rádió műsorvezetője. Balázs a népies dallamok mellett elhangzó dzsesszes, elvont, disszonáns elemeket nevezte meg a zenekar előnyös stílusjegyeiként.

A profik kategóriájában harmadikként az Ego Sum zenekar folkhangzású, őszinte szövegű, Mese című dala végzett. Az együttes többek közt fellépést nyert az EMI-táborba, a Kolozsvári Magyar Napokon a Farkas utcai színpadra és a Mediawave fesztiválra. Koszika és a Hotshots tipikus erdélyi ízű, életvidám mosolydala, az Ezadal kapta a második helyet, míg 2016 legszebb profi erdélyi magyar dalának járó díjat a No Sugar zenekarnak ítélték a Hiszek benned című számáért, amelybe már Tusványoson fiatalok ezrei szerettek bele. A No Sugar többek közt Felvidéken és a kolozsvári rádió stúdiótermében is koncertezik majd.

Nagyobb helyszín kell

„A rendezvény az erdélyi magyar zenekarokért jött létre, nem profitszerzés céljából szerveztük, ehhez pedig a jövőben is szeretnénk hűek maradni” – mondta el lapunknak Mák Arany szervező. A verseny anyagi hátterét pályázati alapból biztosították, míg a felvételeket és a fellépéseket jelentő nyereményeket ismert romániai és külföldi rendezvények, intézetek ajánlották fel. A szervező a nevezési kritériumokat is bemutatta. Kiderült, nem a minőségi hangfelvétel volt az elsődleges elvárás, a daloknak ugyanakkor magyar nyelvűeknek kellett lenniük, és 2015 nyara előtt véglegesített műveket nem fogadtak el.

Mák Arany szerint a versfeldolgozások abban az esetben működnek, ha az adott költeményt még nem publikálták hivatalosan. A Youtube-ot ilyen szempontból nem tekintik hivatalos felületnek. „Számos tehetséges zenekar lép fel a székelyföldi rendezvényeken, viszont a szatmáriak nem ismerik őket, és ez fordítva is igaz. Szeretnénk kiterjeszteni az együttesek népszerűségét” – fogalmazott. Az idén a nem díjazott zeneka­rok tagjai interneten olvashatják el a zsűri értékelését, amely igyekszik utat mutatni az együtteseknek, hogyan fejlődjenek tovább. Már leszögezték a jövő évi díjátadó időpontját, a tervek szerint pedig a pályázat harmadik kiadását már jövő áprilisban meghirdetik. „A gálaest iránt érdeklődők számát tekintve jövőre nagyobb helyszínt kell keresnünk” – újságolta a szervező.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.