Ének a szíven szúrt világról

Nánó Csaba 2013. május 03., 21:27 utolsó módosítás: 2013. május 04., 17:49

Tavaly áprilisban került sor a Dsida Jenő pódium estély bemutatójára Szatmárnémetiben, azóta az ország valamennyi nagyobb városában és Magyarországon is láthatták az érdeklődők. 

galéria

Íme, eltelt már egy esztendő, de a vers még messze földre elhallatszik.

Dsida Jenő szavai visszhangzanak földön és égen, termekben és szabad téren – bennünk. „Itt vagyok én\" – énekeli az egész világnak a költő, és itt vagyunk mi, szólunk vissza, kik elkerülhetetlenül követjük majd őt az elmúlásban.

Szatmárnémetitől Kolozsvárig, Debrecentől Budapestig – mind itt vagyunk, és hallgatjuk s csodáljuk a Művészeket: Bogdán Zsoltot, Csutak Rékát és Kovács Évát.

Életet adni a legnemesebb feladat. Létet lehelni egykoron kimondott magyar szavakba: üzenet. Hogy vagyunk, míg a nap még felkel, míg fut a Szamos medrében, és magyar gyerek születik e vidéken.

Sokan temetik a nemzetet és még többen a verset. Ám hallgassuk meg Dsida lenyűgöző optimizmusát: „Hallottunk-e egyebet évek óta, mint, hogy meghalt a vers? Nagyképű, hamis pátoszú álpapok naponta mondanak halotti beszédet fölötte, s a két látó szemére megvakított, zaklatott ember már-már csakugyan hajlandó halottat látni az üres koporsóban.\" Mondotta ő egy évszázada. Tanuljunk hitet Tőle. Mert tudnunk kell, rettegésünk hiábavaló, míg akad ember, aki elkiáltja, kimondja vagy suttogja a Verset.

Egy esztendeje szárnyal a költemény

2012. április 11-én Szatmárnémetiben az Ács Alajos Stúdióban mutatták be a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak\" című pódiumestet. Véletlenek nincsenek: ott született az irodalmi est, ahol Dsida is a világra eszmélt, és folytatódott ott – Erdély kincses városában – ahol a költő a Parnasszus ostromára elindult. És bár később figyelmeztetett: „felejtsd el arcom romló földi mását\" – ez az, ami lehetetlen. Bár a kripta áll – a szavak tovább szárnyalnak. Köszönhetően a magyar nyelvterület jeles színművészeinek, akik Szolgák és Tolmácsok – a szó legnemesebb értelmében. Mert elénk tárják a Költőt és saját lelküket, megtanítanak látni és hallani, hogy általuk váljunk – legalább egy estére – szebbekké és elfogadóbbakká. Verset írni szenvedés, előadni művészet, hallgatni élvezet. így találkozik szerencsésen három lélek: költő, előadó és befogadó.

Dsidától távol állt a kortárs József Attila habitusa: magával ragadó optimizmusát ugyan beárnyékolja a melankólia, de a halál árnyékában sem indult el a lemondás útján, sírfelirata is maga a csendes beletörődés: hiszen tudta, hogy megtett mindent, amit megtehetett, adósa nem maradt senkinek, még az életnek sem. Pomogáts Béla pontosan láttatja, hogy „Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal.\" Betegségei ellenére nem önsajnálkozásba merült, hanem erős empátiába a nála is többet szenvedők iránt. Kemény időket élt meg, mindazonáltal Dsida életében léniával húzott egyenes a szeretet. Minden és mindenki iránt, elsősorban és feltétlenül: „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban.\" Kortársai büszkék lehettek, hogy egy időben éltek vele. Mi pedig hihetetlenül szerencsések, hogy Bogdán Zsolték kortársai lehetünk: általa, általuk itt áll előttünk a Költő, gyermekarccal, ifjú hévvel, szerelmesen, mosolyogva vagy titokban könnyezve. Thália papja és papnői lebuknak a mélybe, hogy mindazt a kincset, mit Dsida ránk hagyott, felszínre hozzák nekünk.

Bogdán Zsolt nem taktikázik: ha az őszinteséget tanítani lehetne – de nem lehet – akkor ő lecketéma lehetne. Nincs rossz értelemben vett pátosz, és nincs megjátszás szavalatában. Költő és előadóművész találkozik általunk elérhetetlen magasságokban: és kezüket fogja Isten, hogy elvezesse őket és általuk bennünket a tisztánlátásba. Mert minden mosolyban fájdalom lüktet, minden könnycseppben megszületik a remény.

„...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak\" – mondja Dsida, de költészete mégiscsak gyógyír a fájdalomra. Megtanulta ezt mindenki, aki látta a pódiumműsort – a szatmári színház közönségétől kezdve el egészen a kolozsvári unitárius kollégium diákseregéig.

Dsida Jenő pódiumestély

Az előadás szerkesztő-rendezője Szugyiczky István szatmári színművész.Előadják: A Kolozsvári Állami Magyar Színház művészházaspárja, Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas Érdemes művész és Csutak Réka, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas szatmárnémeti színművésznő. Az előadás legközelebb a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, a budapesti Thália Színházban látható május 16-án.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.