A radikális hetvenes évek kultikus botrányfilméből, Liliana Cavani Az éjszakai portás című, már-már pornografikus elemeket is felvonultató alkotásából inspirálódó előadás első néhány mozzanata után óhatatlanul az jutott az eszembe, hogy az Aki elzárja az éjszakát címen színpadra átlényegített produkciót végre nem érheti a nehezen érthetőség vádja. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásai többségének bonyolult jelképrendszere és üzenete után itt ez a klasszikus eszközökkel operáló darab, ahol egyértelmű, hogy ki a jó és ki a rossz, a végkifejlet pedig nem lehet más, mint a holokauszt ordas emlékének újabb irtó szándékú felidézése.
A történet 1957-be repít vissza, Max egy bécsi hotel éjszakai portásaként dolgozik, váltakozó sikerrel temetgeti magában náci múltját, s közben latens segítőtársa annak a bajtársi brigádnak,
amely igyekszik fellelni és megsemmisíteni közös múltjuk valamennyi még élő terhelő tanúját. Megérkezik azonban a városba a Varázsfuvola című opera világhírű karmestere, s vele felesége, Hanna. Így találkozik 13 évvel a háború után a volt náci tiszt és a koncentrációs tábor egykori foglya, akiknek lágerviszonya nemi erőszakkal kezdődött.
Aki elzárja az éjszakát
A forgatókönyvet Liliana Cavani Az éjszakai portás című filmje ihlette. Fordította: Horváth Andor. Szereplők: Györgyjakab Enikő (Hanna), Viola Gábor (Max), Bogdán Zsolt (Férj), Szűcs Ervin, Váta Loránd, Marosán Csaba (hangok: Kurt, Klaus, Bert), Orbán Attila, Bogdán Zsolt, Bodolai Balázs, Váta Loránd, Marosán Csaba, Györffy Zsolt (videoprojekció: SS tisztek, Orbán Attila (videoprojekció: Johann feje). Rendező: Nona Ciobanu. Díszlettervező: Nona Ciobanu, Peter Košir. Jelmez, zene, fények: Nona Ciobanu. Fényképek, videofelvételek: Matjaž Wenzel. Videoprojekció: Peter Košir.
A film és fotó eszközeivel is operáló előadás azonban cseppet sem könnyebben dekódolható. Max és Hanna ugyanis saját sorsuk foglyai, amelyben egycsapásra összekeverednek a nézőben a hóhér és áldozat dimenziói. A kápónak és a zsidó lánynak ugyanis szemernyi esélyük sincs szabadulni saját börtönük falai közül. Újra és újra felboncolják a múltat, eszeveszett elkeseredéssel próbálják megtalálni a menekülési útvonalat, hogy megtisztuljanak, megértsék az érthetetlent, megbüntessék a másikat – és önmagukat. Az anno szexrabszolgaként használt nő és az őt kihasználó férfi között ugyanis mély, kölcsönös, szenvedélyes szerelem alakult ki, s ez feje tetejére állítja a Schindler listája típusú kiszámítható, elkönyvelhető láger viszonyrendszert. Hacsak nem vesszük a bátorságot, és megpróbálunk belegondolni: két embernek ezt a sorsot szánta a Fennvaló, és bármennyire is irtózatos volt, mégiscsak az ő sorsuk, az ő életük. Márpedig a saját élettörténetéhez – akármilyen is legyen – mindenki ragaszkodik.
A démon és szűz „üzemmód” között gond nélkül oda-vissza kapcsoló Györgyjakab Enikő végig befogadóképességünk határait feszegeti, és mi tagadás, kissé el is halványítja Viola Gábor produkcióját. A fotók és filmrészletek révén felvillanó kül- és belvilág viszont inkább azt a benyomást keltette, hogy a rendező nem tudott teljes mértékben elvonatkoztatni a történet eredeti filmes megjelenítésétől. Pedig nyugodtan lehetett volna a két főszereplőre bízni ezt a kétszemélyes drámát, amely egy mélysötét kor még sötétebb árnyait vetítette ki képzeletünk falára.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.