A zsarnok halála Kolozsváron

Talán mondani sem kell, hogy Shakespeare öt évszázada írt szövege, annak jelentése ugyanúgy érvényes volt kétezer évvel ezelőtt, mint napjainkban vagy akár száz év múlva – ha még természetesen létezni fog emberiség a Földön. Ne legyünk azonban pesszimisták, hiszen Caesar halálával sem dőlt össze Róma. Igaz, az eseményeket követően a birodalom sem élt már sokáig…

A zsarnok, a kizsákmányoló előbb-utóbb az emberek agyára megy. A tirannusok általában nem ágyban, párnák közt szenderülnek örök nyugalomra, és ezt a történelem számtalanszor bebizonyította. (Erről beszélt egyébként Visky András, az előadás dramaturgja is a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón. Szerinte a darab nem csupán hibátlan éleslátásával, hanem meglepő időszerűségével is lenyűgöz. Brutus és társai által a közjó nevében szervezett köztársaságpárti összeesküvés nem a rendet állítja helyre, hanem polgárháborút és romlást idéz elő Rómában.)

Jó szokás szerint a diktatórikus hajlamú vezérek a leckét sosem tanulják meg. Mivel zsarnokok mindig is voltak és a dolgok jelen állása szerint mindig is lesznek, a Julius Caesar mondanivalójára mindenkoron érdemes odafigyelni. Hogy legalább lássuk, kivel, mivel van dolgunk.

Julius Caesar, a történelem egyik legismertebb alakja, Kr.e. 100-ban született és 56 éves korában gyilkolta meg a római szenátorok egy csoportja.

Shakespeare: Julius Caesar
Rendező: Silviu Purcărete.
A címszerepben: Bogdán Zsolt.
További szerepekben: Bács Miklós, Viola Gábor, Balla Szabolcs, Kató Emőke, Györgyjakab Enikő, Albert Csilla, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Farkas Loránd, Fogarasi Alpár, Kántor Melinda, Keresztes Sándor, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Platz János.
Zeneszerző: Vasile Şirli. Rendezőasszisztens: Albu István.
A dramaturg asszisztense: Biró Réka.
Videó: Cristian Pascariu.
Ügyelők: Györffy Zsolt, Böjthe Pál.

Caesar a Theatrum Pompeiumba hívta össze a szenátust március idusán, pontosabban Kr. e. 44. március 15-én. Pár nappal előtte egy jós azt mondta Caesarnak: óvakodjék március idusától. Ahogy a szenátus összegyűlt, Caesart megtámadta a szenátorok egy csoportja, akik magukat Liberatoresnek nevezték. Tettüket zsarnokölésnek nevezték, nem pedig gyilkosságnak, és a köztársaság zsarnoktól való megszabadítását látták benne. A gyilkosok között volt Marcus Iunius Brutus is. Brutus távoli rokona volt Caesarnak, akit bizalmas jóbarátjának és egyik örökösének tekintett. Utolsó szavait különböző módon jegyezték fel, közismert változata: „Te is fiam, Brutus?”.

Silviu Purcărete rendezőnek mindig sikerül meglepnie a közönséget. Ezúttal egy gyönyörű szép hús-vér kutya is szerephez jut, ugyanakkor statisztaszerepnél jóval szolidabb lehetőséget kap a társulat egyik díszítője. De a Kántor Melinda által játszott figura is egészen különlegesre sikeredett.

Maga az előadás monumentálisnak hat, bár a beharangozó szerint a rendező nem egy kész darabértelmezéssel érkezett a kolozsvári társulathoz, hanem kérdésekkel, amelyekre a próbák alatt a színészekkel közösen kereste a választ. És valóban rengeteg a kérdés: gyilkosságot látunk vagy az emberiség megmentését egy zsarnoktól? Lehet-e igazolni egy élet kioltását? Egyáltalán mitől lesz tirannus egy látszólag normális emberből? Aki a válaszokra is kíváncsi, nézze meg a kolozsvári társulat előadását. Nem fog csalatkozni benne.