A színesben álmodott fekete-fehér

Nánó Csaba 2013. augusztus 22., 22:16
galéria

A 20. század Kolozsvárján valamit is magára adó magyar család lakásában legalább egy Gy. Szabó Béla fametszet ott lógott a falon. A többség természetesen nem jutott hozzá az eredetihez, de szinte futószalagon készültek a reprodukciók – naptárakban köszöntek vissza a művész munkái, mindenféle évkönyvek illusztrációiként csodálhattuk őket, vagy a grafikus maga sokszorosította metszeteit. Később valahogy kiment a divatból Gy. Szabó Béla, ám munkásságának értékéből ez mit sem von le. Egyedi stílusa összetéveszthetetlen, fametszetei első ránézésre utalnak készítőjére.

A múlt század 80-as éveinek elején – legalábbis ekkor derült ki számomra – Kolozsváron, a Bolyai utcában, a Bánffy-palota hátsó részében lakott igencsak furcsa környezetben: a patináns épület udvarában, a rogyadozó mosókonyhában Tátámó, a cigányprímás vívta napi haragos és hangos csörtéit feleségével, miközben a művész az erkélyen pihengetett – már ha lehetett szundikálni az olykor igencsak hangos vircsaftban.

Elsősorban a fa- és linolmetszetekről jut eszünkbe Gy. Szabó Béla neve, de – ahogyan a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban nyílt kiállítás is bizonyítja – olajban és pasztellben is jelentőset alkotott a művész. Pedig eredeti szakmája szerint mérnök volt… Gy. Szabó Béla 1905. augusztus 26-án született Gyulafehérváron vasutas szülők gyermekeként. A Maros és környezete már fiatalon befolyásolta később oly jellegzetes művészi szemléletmódját, a gimnáziumban kiváló rajztanárra akadt Reithofer Jenő személyében. „Kivitt a szabadba, leült egy megfelelő helyre, kipakolta a holmiját, az akvarellkészletét, és akkor azt mondta: Na fiam, én most ezt a témát megfestem. Nézz ide! S közben magyarázta, hogy mit csinál. Ez nagyon ritka dolog pedagógusoknál... Reithofer arra is megtanított, hogy harmincéves koromig igyekezzem mindent elsajátítani, amit csak lehet. Addig szívja magát tele az ember – mondotta – , mert az a fogékony kor, azután pedig adja ki magából” – emlékezett vissza nagy szeretettel tanárára a művész. Tanára egyébként a nagy hírű Székely Bertalan diákja volt, így hát bőven akadt átadnivalója a fiatal nemzedéknek.

1923-ban a Budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott. Sokak szerint szülei óhajára lett mérnök, de ezt a művész maga cáfolta egy interjúban: „...hogy szüleim kívánságára mentem volna műegyetemre, nem igaz. Másodéves koromban jöttem rá, hogy nem ott a helyem. Jól tanultam, tandíjmentes voltam. Szégyelltem otthagyni.” Az egyetemet ugyan nem hagyta ott, dolgozott is egy évig mérnökként a kolozsvári villamossági gépgyárban, ám hamar rájött, hogy ezt a szakmát nem neki találták ki. Az alkalmazottak bánatára, Gy. Szabó szerencséjére az 1930-as évek gazdasági válságának közepette megszűnt a munkahelye, innen kezdve kizárólag a festészetnek élhetett.

Mérföldkő volt életében találkozása Kós Károllyal, 1932-ben néhány szénrajzzal és akvarellel jelentkezett egy kiállításra Gy. Szabó, itt figyelt fel a fiatal művészre Kós, akinek egyetlen mondata meghatározta a művész további sorsát. Történt, hogy Kós, elmerengve Gy. Szabó művein, megkérdezte: „Fiatalember, maga miért nem mászik fára?” A nagy tekintélyű mester szavai parancsként hatottak a fiatal művészre, mivel azonban soha nem látta, hogyan készül egy fametszet, kidolgozta erre saját módszereit. És első nagy formátumú metszetének címe – Fáramászó – azonnal Kós jó tanácsát idézte fel. 1935-ben jelent meg Liber miserorum (Szegények könyve) című, 50 fametszetet tartalmazó albuma, melynek darabjai az 1930-as évek elejének gazdasági válságtól terhelt időszakát tükrözik, az emberek szociális nehézségeit: még a szülőföld szép tájai is fekete-fehér komor színekben tűnnek fel, érzékeltetve a lelki magányosságot, a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot. Az album fogadtatása majdhogynem letörte a művész alig nyiladozó szárnyait: „Lebunkózták a könyvet. Jobb- és baloldalról is. Keresztvizet sem hagytak rajtam” – emlékezett évek múltán a művész.

A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a Bánffy-palota alagsori termeiben megnyílt kiállítás Gy. Szabó Béla sokak számára ismeretlen arcát mutatja be. Ahogyan Ferenczy Miklós református lelkész, a gyűjtemény gondozója is megjegyezte, Gy. Szabó a színek bűvöletében élt, a művész maga is elismerte, hogy alkotás közben a fekete-fehér munkákat is színesben látja. A kiállítás anyagának java része az 1941 és 1944 közötti időszakból való.

Sokan találgatják manapság is, hogy honnan ered, és mire utal a művész nevében a Gy betű. A megoldás egyszerű: születési helyét, Gyulafehérvárt jelzi. Hiszen Szabó Béla néven ezrek futkosnak magyar nyelvterületen, de Gy. Szabó Bélából egyetlen egy írta be magát a művészettörténetbe…

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.