Európa-szerte egyre több nyári alkotótelepről olvashatunk, nem csoda hát, ha Nagybányán, ahol a 19. század végén világhírű telep alakult és működött, már hosszú ideje hiányoltak a művészek egy, a nagy múltú művésztelephez hasonló tábort. Két tényező szerencsés egybeesése segített a Magyarláposi Nagybánya Festőtelep megalakításában: a Nagybányai Művesztelep századik és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának hetvenötödik évfordulója. Ez alkalommal 1996 júliusában megalakult a Magyarláposi Festőtelep, melynek jubileumi kiadását ünnepelték idén szeptemberben.
Jubiláló művésztelep
A Daniel Leó keramikus Casa Olarului (A Fazekas Háza) nevű panziójában megnyitott rendezvényen 19 képzőművész vett részt Erdélyből, Magyarországról, Németországból és Angliából. 1996 júliusában Tőkés László püspök kezdeményezésére Magyarláposon nyári alkotótelepet szervezett Véső Ágoston festőművész és néhai Lugosi Mihály helybéli lelkipásztor. Olyan kulturális missziót vállaltak ezzel, amely biztosította a magyar képzőművészet egyik legnagyobb teljesítményének, a világhírű nagybányai festészet hagyományainak ápolását és továbbéltetését, valamint a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű művészeivel való kapcsolattartást. A Nagybánya Képzőművészeti és Kulturális Egyesület 2000-től a felsőbányai Bódi-tónál és környékén szervezte meg évről évre a Nagybánya Tájképfestő Telep alkotótáborát, mindvégig Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész szakmai irányításával.
A kultúra szent földje
Tőkés László a tábort záró ökumenikus istentiszteleten a felsőbányai impozáns római katolikus templomban az egyház és a művészet szoros kapcsolatát emelte ki, hangsúlyozva az alkotóművészetet, mint szakrális szolgálatot és az egyház és a hitélet művészeteket megtermékenyítő, jótékony hatását. Nagybánya és környéke a magyar kultúra szentföldje, emelte ki Tőkés, ahová minden nemzettársunknak el kell zarándokolnia életében legalább egyszer. Ugyanakkor a volt püspök a kortárs művészet kellő értékelése és a fiatal alkotók megfelelő támogatása mellett tett hitet, emlékeztetve: a tradíciókra fordított figyelem fontos, de nagy szükség van az innovációra is, az állandó megújulásra és fejlesztésre. „Az élő művészet szól a jelenről és a jövőről” – mondta, kiemelve a gondos építkezés és a további intézményesítés szükségességét.
Az alkotótáborban készült munkákból rendezett tárlaton Vécsi Nagy Zoltán a színvonalas alkotásoknak méltóbb környezetet kívánt. Az alkotótábor elmúlt két évtizedét Véső Ágoston szerint a szervezési nehézségek mellett többek között a mostoha körülmények és a visszhangtalanság is nehezítette: a rangos partiumi művészeti intézmény, a Nagybánya Festőtelep még mindig nem nyerte el Véső szerint az őt megillető figyelmet.
Az elmúlt húsz esztendőben 13 országból 140 művész vett részt a táborokban, sokan visszatérő művészek, néhányan azonban már csak alkotásaik révén vesznek részt a tábor életében.
Kulturális misszió
Az idei rendezvényt megtisztelte Takács Péter kolozsvári konzul is: beszédében a magyar kultúra fontos helyszínének nevezte Felsőbányát, egyetértve Vécsi Nagy Zoltánnal, aki a Nagybánya-jelenséget az erdélyi művészet alfájának nevezte, amely mindmáig nem nyerte el méltó helyét az egyetemes és a magyar művészettörténetben. A táborvezetőt Szakács Imre festőművész, a Szentendrei Régi Művésztelep vezetője, az Európai Művésztelepek Szövetségének alelnöke köszöntötte és méltatta baráti meghatódással.
Az 1996-ban alakult Nagybánya-festőtelep helyszíne jelképesnek tekinthető – fontos az elkülönülés Nagybányától, fontos, hogy a református egyház támogatásával jött létre, elvállalva a képzőművészet kultúrahordozó, hagyományőrző funkcióját. A jelenlegi alkotótábort nem a fiatal művészek önszerveződő igénye hozta létre, mint 1896-ban az eredeti nagybányai művésztelepet, ahol az alapítók átlagéletkora 30 év körül mozgott, hanem az egyfelől a megszakadt („ötvenes évek”), másfelől elfelejtett, illetve kisajátított (romániai kulturális közeg) Nagybánya-hagyomány eredeti szellemiségének és újraélesztésének vágya, amely a kulturális megmaradás egyik újabb pillérét jelentette. A telep működtetésének célja ennek értelmében a nagybányai festészet hagyományainak ápolása és továbbfejlesztése, valamint a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű művészeivel való kapcsolattartás. Ezzel az egyházkerület, a szervezők és résztvevők kulturális missziót vállaltak: azt, amit az erre hivatott és megfelelő eszközökkel rendelkező intézmények évtizedek óta elhanyagoltak, a magyar képzőművészet legnagyobb teljesítményének, a nagybányai festészetnek a továbbéltetését. Ennek csak a szellemét, mert a nagybányai művészetet alakító intézményeket (a festőiskolát és festőtelepet) a megváltozott történelmi viszonyok között tudatosan átformálták. „Művészi hitvallásunk értelmében nem a régi nagybányai iskolát akarjuk konzerválni, hanem a bányai hagyományokból kiindulva azt – a huszadik század festői eredményeit felhasználva – továbbfejleszteni. Így szellemiségében egységes, de stílusában igen nagy sokszínűséget mutatnak az alkotások (a szűrnaturalizmustól a kubizmusig)” – olvashatjuk a szervezők indoklásában.
A nagybányai festőiskola
Nagybánya adott otthont fél évszázadon keresztül a modern magyar festészet egyik központjaként számon tartott művésztelepnek. Alapításának gondolata Hollósy Simon müncheni szabadiskolájában született. Hollósy mellett a kolónia alapítói közé tartozott Ferenczy Károly, Thorma János, Réti István, Iványi-Grünwald Béla, Csók István, Glatz Oszkár, Nyilasy Sándor és mások. A művésztelep eseménytörténetében több periódus különíthető el: 1896–1901 között Hollósy szabadiskolája működött nyaranta a városban, sok külföldi, különösen német, orosz és lengyel tanítvánnyal, párhuzamosan a szabad művészekkel. 1902–1927 között működött a városban a Nagybányai Szabad Festőiskola, amelyet 1902-ben alapított Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János és Iványi-Grünwald Béla, 1912–1937 között pedig a Nagybányai Festők Társasága (alapították 1911. október 21-én), amely intézményes keretet biztosított mind az iskola, mind az iskolán kívül dolgozó festők tevékenységéhez, és lehetővé tette az iskola és a művésztelep működését az első világháború után is, amikor a várost Romániához csatolták. A szabadiskola megszűnését követően 1927-ben Mikola András és Krizsán János vezetésével megalakult a Nagybányai Szépművészeti Iskola, amely 1937-ig működött. 1937-ben a Nagybányai Festők Társasága megszűnésével ezt az iskolát is bezárták, és a város alapított egy új iskolát Gheorghe Manu és Ziffer Sándor irányításával, melyet a megalakuló új művészszervezet, a Képzőművészek Egyesülete vett pártfogása alá. A bécsi döntés után újra Mikola András és Krizsán János vezette az iskolát, míg lassú pangás után 1944-ben megszűnt. Az alapítástól 1930-ig nagyjából hatvan és száz között mozgott a művésztelepen dolgozó festők száma.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.