Egymást követő nemzedékek adták át kézről-kézre a bábszínház bejáratának jelképes kulcsát az elmúlt 65 esztendő alatt. Gyerekek megszámlálhatatlan sokasága kezdte a Deák Ferenc utcai kicsinyke színház apró székeiben az ismerkedést egymással, a hozzájuk közel álló művészettel, a „bohóckodó” felnőttekkel, a mesevilággal. Jelképesnek tekinthető a bábszínház fekvése is: két utcát összekötő nyílt udvaron található. Akár egy átvezető út egyik világból a másikba, hiszen ez a színház jelenti a bejáratot a komolyabb vagy nehezebb intellektusú kulturális műfajok felé, amelyek – jó esetben – az emberpalántát egykor majd az „udvar” másik végén várják.
A kolozsvári bábszínház 1950-es megalapítását megelőzte egy hasonló kezdeményezés: a művészek, írók, újságírók közös szakszervezete letette alapjait egy bábos társulat létrehozásának. Hivatalosan a gondolat két évvel később, február 5-én öltött testet: egy bábokra átírt Lev Toltsztoj művel megnyitotta kapuit a bábszínház. Alapítói között ott találjuk Fischer Editet és Fuhrman Károlyt. A bábszínházban kezdetektől fogva két társulat, a román és a magyar játszott, a színre vitt darabok jelentős részét mindkét nyelven bemutatták. Az intézmény magyar tagozatán az évtizedek során olyan felejthetetlen művészek alkottak, mint Kovács Ildikó és Pályi János rendezők, Botár Edit festőművész, aki sokáig az előadások díszleteiért felelt, vagy a bábszínészek közül Péter János, Koblicska Kálmán, Sigmond Júlia, Balló Zoltán és sokan mások.
Kovács Ildikó, a nevelő
A művészi intézmények eredményességét nem biztos, hogy pusztán a számokban és adatokban szerencsés mérni. Sokkal fontosabb, milyen értékeket hoznak létre, és mi marad meg belőlük az utókor kollektív emlékezetében. A 2008-ban elhunyt Kovács Ildikó bábrendező igencsak magasra tette a mércét. Autodidakta módon több művészeti ágba is beleásta magát, munkabírása, intelligenciája legendás volt kollégái körében. A Pinokkió című, 1989. előtt megrendezett előadása majdnem a gyereksereg „forradalmát” hozta magával. Egy interjúban Kovács Ildikó be is számolt a nem mindennapi eseményről: „Az egyik előadáson valami váratlan történt. A gyermekek részéről, akik száz százalékig azonosultak Pinokkióval, a sorsával. Amikor Pinokkiót keményen támadták, amikor veszélybe került, a nézőtéren lévő gyerekhad fellázadt az igazságtalanságok miatt. Forradalmat csináltak a teremben. Felálltak a helyükről, a színpadhoz mentek, és ordítottak. Mindez 89 előtt történt. Fantasztikus reakció volt, majdnem minden felnőtt sírt a teremben.”
„Hatalmas űr keletkezett Kovács Ildikó távozásával” – mondja György László, a mostani társulat vezető színésze, akit, saját bevallása szerint, mindenki Ildikó nénije nevelt bábszínésszé. Újabban talán csak Vadas László rendezői koncepciójában fedezhető fel hasonlóság Kovács Ildikó munkamódszerével – véli a bábszínész. „Ildikó igazi pedagógus volt, pontosan el tudta magyarázni azt, amit látni szeretne. Sosem magának, hanem a gyerekeknek rendezett, és a sikert kizárólag a gyerekeken mérte le” – emlékezik az egykori kolléga. Kovács Ildikó emberi nagyságára vall, hogy azokat, akik mélyponton voltak, mindig felkarolta, és akiben látott tehetséget és akaratot, azt soha nem hagyta elveszni. Ereje volt, hogy embereket összefogjon, és belőlük csapatot kovácsoljon – idézi fel a rendező személyiségét György László. Elmondja, hogy Kovács Ildikó Magyarországon társulatokat indított útjára, ő adta meg az irányt, megszabta az elveket, majd szabadjára engedte őket. „Az ilyen ember ma már ritka, és úgy érzem, még nem született meg az utódja” – teszi hozzá a bábművész.
Übü papa, Übü mama
Kovács Ildikó nevéhez fűződik a román társulat által 1980-ban bemutatott Übü király, amely a szakemberek szerint több szempontból is színháztörténeti jelentőséggel bír. Negyvenhat alkalommal játszották, ami kisebb csoda, ha belegondolunk, milyen áthallásokkal van tele az előadás. Igaz, a szöveg eleve acenzúra áldozatává vált, de Alfred Jarry 1896-ban írt társadalom- és politikapukkasztó színházi játéka Kovács Ildikó meglátásában elég egyértelmű kritikája lett a kommunizmusnak. Nem véletlen, hogy 1985-ben, miután a Szabad Európa Rádióban is beszéltek róla, a hatóságok betiltották az előadást. Aki érteni akarta, annak világos volt, hogy az Übü burkoltan a diktátor házaspárt figurázza ki, a bábszínészet sajátos eszközeivel. Jellemző történet, hogyan tudta kijátszani (egy ideig) Kovács Ildikó a hatóságok éberségét: egy fogadáson a francia nagykövetség képviselői is jelent voltak. Nyilván ők meg merték kérdezni kerek-perec a rendezőt, hogyan tudott színre vinni egy olyan művet, amely világos politikai célzás a Ceauşescu házaspárra. Kovács Ildikó így válaszolt: „Uraim, de bábszínházban vagyunk. Ez egy mese”.
Mona Marian fanatizmusa
A bábszínház volt igazgatója, Mona Marian, akire az évforduló alkalmából szintén emlékeztek, túl keveset élt ahhoz, hogy művészete teljes mértékben kiteljesedjen. A tanár-rendező, aki a magyar színházban is több darabot színre vitt, 2013 őszén, mindössze 52 esztendősen hunyt el. Híres volt szakmai fanatizmusáról. Úgy vélte, jelleméhez legjobban a commedia dell’arte illeszkedik, így inkább ebben a műfajban szeretett alkotni – derült ki egy vele készített interjúból. A bábszínházhoz akkor került igazgatónak, amikor már-már kibékíthetetlennek tűnő ellentétek születtek a társulatok és a vezetőség között. Jó érzékkel sikerült elsimítania a gondokat, érkezésével megnyugodtak a kedélyek – emlékezik György László bábszínész. Betegsége és korai halála nem engedte, hogy elképzeléseit a gyakorlatba ültesse, de részben neki is köszönhető, hogy a kolozsvári bábszínház továbbra is a gyerekek szocializálódásának egy fő pillére.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.