Pál István neve már-már fogalom a népzene- és néptáncrajongók körében. A kárpátaljai születésű zenészt édesapja, Pál Lajos indította el a pályán. A Megidézett Kárpátalja című előadás kolozsvári bemutatója előtt beszélgettünk.
Elsősorban a magyar szerzők román nyelvre, valamint román szerzők magyar nyelvre való átültetésének kérdéskörét igyekeztek körüljárni az Erdélyi Magyar Írók Ligája 14. írótáborának résztvevői a háromszéki Árkoson tartott rendezvényükön.
Uniter-díjat kapott nemrég Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja. Az ördög próbája című előadásban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb női mellékszereplő díját. Elismerésről, díjról, színházról beszélgettünk.
Régóta mondják, ideje lecserélni a Magyar helyesírás szabályainak 11. kiadását, az elmúlt húsz évben rengeteg olyan szó került a magyar nyelvbe, amelyeknek helyesírása – szabály hiányában – igencsak ingadozott. Mindenki úgy írta, ahogy jólesett.
A 20. századi zene egyes hívei évtizedek óta fanyalognak, ha szóba kerül a német zeneszerző, Carl Orff Carmina Burana című műve. Nehezen tudják megbocsátani rendkívüli sikerét. A zenei élet középpontjában van magyar nyelvterületen is.
Kalotaszeg egyik legkedveltebb turistacélpontja Magyarvalkó középkori temploma. Azt viszont kevesen tudják, hogy a templom mellett egy Jékely emlékét idéző irodalmi pavilon is áll, melyet 2014 júliusában sikerült újraépítve megnyitni az érdeklődőknek.
Mi tagadás, a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátaljacímű kolozsvári előadása valósággal megigézett. Feszes, dinamikus, helyenként lírai, virtuóz és magával ragadó. Kárpátalja pedig mintha egy kicsit közelebb került volna hozzánk.
Az Országos Széchenyi Könyvtár és a Kriterion Kiadó közös kiadásaként látott napvilágot a Kuncz Aladár-életműsorozat első két kötete. A Fekete kolostor és az Egy márványdarab című köteteket a Kolozsvári Magyar Napokon mutatták be.
Magyar szemmel a Kárpát-medencében – ezzel a címmel csábít fotók révén való kalandozásra a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületének stúdiótermében nyílt kiállítás.
A történelem négy évszakból áll – kezdi Laczkó Vass Róbert színművész Szép András zongoristával második közös szerzői és előadóestjét a Kolozsvári Rádió zsúfolásig telt stúdiójában. Előadásukban csupa kortárs krónikás vall magyarságról és történelemről.
A Herendi Porcelánmanufaktúra világhírű kézműves termékeiből nyílt kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok nulladik napján a Művészeti Múzeumnak helyet adó Bánffy-palotában. A több teremnyi kiállítási tárgyat augusztus 30-ig tekinthetik meg a látogatók.
Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok helyszíne volt nemrég Érmihályfalva. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a helyi Érintő Egyesület által harmadszorra megszervezett, eseményen közel hatszáz gyermek igyekezett ellesni a kézművesség csínját-bínját.
Története legdrágább tárlatának adott otthont a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A tavaly útjára indított, Románia ókori arany- és ezüstkincsei című vándorkiállítás erdélyi turné után után bő hétre a háromszéki fővárosban állomásozott.
Milyen érdekes: csak akkor járunk bábszínházba, ha gyermekként visznek, vagy felnőttként, ha gyermekeinket visszük. Pedig vannak olyan bábelőadások, ahová jó szívvel elmehetne a tinédzser, a gyermektelen felnőtt, elmehetne bárki, aki fogékony a játékra.
A marosvásárhelyi Bernády-ház galériájában rendeztek kiállítást Hunyadi Mária textilművész születésének kerek évfordulóján, ahol a művész textíliáit férje, Hunyadi László szobrászművész alkotásai is elkísérték.
A Kolozsvárra érkező turista érdeklődése többnyire kimerül a Mátyás-szoborcsoportnál. Pedig nagyrészt még megtalálhatók annak épített emlékei, hogy a kincses város a magyar színjátszás bölcsőjének számít.
Úgy tűnik, az új román film a dokumentarista ábrázolást és témakezelést tekinti feladatának. Nem kivétel ez alól Tudor Giurgiu új filmje sem, a De ce eu/Miért én?, amely szerepelt az idei Berlinálé versenyfilmjei közt.
Méra a táncházasok amolyan Mekkája. A Kolozsvártól alig 15 kilométerre fekvő település gazdag néptánc- és népzenehagyományának, nem utolsósorban a messze földön híres Árus zenészdinasztiának köszönheti elismertségét.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.