Minden idők egyik legepikusabb európai sorozata lehet a Hunyadi Jánosról nemzetközi produkcióban készülő, tízrészes Rise of the Raven, amely Bán Mór Hunyadi-könyvsorozatán alapszik, és amelyet jövő tavasszal mutat be nálunk a TV2.
Megbotránkoztató darabot tűzött műsorára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelyben a székelyeket ,,románfaló” nacionalistaként mutatja be.
A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny szervezői a kincses városban tartják március 23-án a III. Béla, II. András és IV. Béla Árpád-házi királyok uralkodásáról szóló vetélkedő döntőjét erdélyi 7. és 8. osztályos diákok számára.
Bak Áron-emlékkiállítást szerveztek nemrég a kolozsvári törökvágási gyülekezet Kányafő Galériájában. A tárlatot és az erdélyi lelkipásztor-festőművész életútját Forró Ágnes kolozsvári keramikus mutatta be az érdeklődőknek.
Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület. A szervezet képviselői is jelen lesznek a Hagyományok Háza Kiscsőszön megrendezett Kárpát-medencei hagyományőrző konferenciáján, ahova Erdélyből is több előadót várnak.
A három éve megalakult Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elégedetten tekinthet vissza az elmúlt évre. Terveit a nehezebb körülmények között is maradéktalanul teljesítette. A részletekről Kelemen László, az Alapítvány elnöke számol be.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.