Fám Erika
Milyen érdekes: csak akkor járunk bábszínházba, ha gyermekként visznek, vagy felnőttként, ha gyermekeinket visszük. Pedig vannak olyan bábelőadások, ahová jó szívvel elmehetne a tinédzser, a gyermektelen felnőtt, elmehetne bárki, aki fogékony a játékra, a játékosságra, egyszóval valamennyi homo ludens. Ilyen előadás volt az idei sepsiszentgyörgyi Szent György Napok keretében többször is felbukkanó vásári bábjáték Pályi János, a kaposvári Bábszíntér Blattner-díjas bábszínészének tolmácsolásában.
Az utcai és a kamaratermi előadások sikere a játék valódiságából, hitelességéből fakadt és abból a varázslatból, amely teljesen felszámolta a valós és a bábvilág határait. Pályi János hihetetlen könnyedséggel tette az előadás főszereplőjévé a közönséget. Alig láthatunk színházkedvelőként olyan előadást a felnőtteknek szóló produkciók esetében, ahol a nézőtéren mindenki megszólal röpke egy óra alatt, aligha lehetünk részesei annak a tömegpszichózisnak – a szó legtisztább értelmében –, amely a görög drámák kórusához hasonlóan eleven visszhangja a színpadi történéseknek. Márpedig a Vitéz László című bábjáték alatt a bábmester egyetlen pillanatig sem engedte el közönsége kezét. Anélkül hogy a nézőtérre belépett volna, folytonos volt a párbeszéd, az interaktivitás, a kérdésekre sok apró gyermek szájacskájából érkezett a hangos, őszinte válasz, akik hol a cinkos, hol az áruló szerepében kiválóan teljesítettek, nem veszítve el a morális hovatartozás fonalát, hiszen mindig a jó mellett próbáltak maradni.
Vitéz László történetével olyan mese elevenedett meg, amely valahol nagyon mélyen mindenki számára ismerős, még a gyerekek is tudják, akik hallottak már mesét, akiknek olvastak már mesét. A jó és a rossz harca ez, amely arra a József Attila által megfogalmazott alaptézisre épül, hogy aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, és amelyet bevezetéseként Pályi János minden előadás nyitányaként elénekel. Az előadás nagyszerűsége abban rejlik, hogy nemcsak megmutat, hanem beavat. Mindannyian kicsit Vitéz Lászlóvá változunk. Én is azzá váltam. És ott a gonosz, a kísértés, amivel mindannyiunknak így-úgy meg kell küzdenünk. De ha kaptunk valamit abból a derűlátó önbizalomból, amely Vitéz Lászlót jellemzi, és feltöltődtünk azokkal az ízes, vidámsággal, humorral fűszerezett dialógusokkal, amelyeknek mi is aktív részesei voltunk, akkor minden bizonnyal sokkal könnyebben tekintünk majd az előttünk álló próbatételekre.
Talán nekünk, felnőtteknek is újra meg kellene tanulnunk, hogy a játék életünk szerves része, és jó volna odafigyelni, hogy a mese fontossága ne vesszen el a kisgyermekkor után sem, hogy a nyeles tükör (palacsintasütő) varázsereje csupán hitünk és nyitottságunk függvénye. Hálás vagyok gyermekeimnek, hogy amiért nekik meg akartam mutatni, én is háromszor láthattam Pályi János vásári produkcióját. Állítom róla: megunhatatlan.
Menjenek bábszínházba! Ha Pályi János nevét látják a plakátokon, mindenképpen. És énekeljék vele: egy szem búza, kettő rozs, Vitéz László őröl most, a molnárnak lisztecskét, magának meg szerencsét.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.