HIRDETÉS

Színházi körkép: kezdődik az új évad

Nánó Csaba 2018. szeptember 27., 10:57 utolsó módosítás: 2018. szeptember 27., 11:11

Jól megérdemelt pihenőjükről térnek vissza az erdélyi színházi társulatok szeptemberben. Idén több színházunk is ünnepi évadot kezd, és a kiszállások is gyarapodtak az elmúlt évekhez képest. A  kínálatból tallóztunk.

A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat ebben az évadban is műsoron tartja az Egy lócsiszár virágvasárnapját Fotó: Rab Zoltán

A Szatmárnémeti Harag György Társulat két kiemelkedő évfordulót ünnepel az idén: a prózai tagozata alapításának 65., illetve a Brighella Bábtagozata 15. évfordulóját. Az első bemutató egy nagyszínpadi gyermekelőadás lesz: a Mátyás Király juhásza című produkciót a Mátyás-emlékév jegyében tűzi műsorra a Harag György Társulat Tóth-Páll Miklós rendezésében. Ebben az évadban Bukarestben, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában mutatják be a szatmáriak a Bocsárdi László rendező által színpadra vitt Tévedések vígjátéka című darabot.
Jövő tavasszal láthatja a közönség Lendvai Zoltán rendezésében Székely Csaba Semmit sem bánok című tragikomédiáját ősbemutatóként. Bocsárdi László ebben az évadban a Scapin, a szemfényvesztő című Molière-darabot viszi színre. A társulat alapításának 65. évfordulója alkalmából november 23–25. között gálával és számos egyéb programponttal ünnepel a társulat:

díszvendégként Szatmárnémetibe látogat a budapesti Nemzeti Színház is Vidnyánszky Attila Körhinta-rendezésével. 

Az alapításának 15. évfordulóját ünneplő Brighella Bábtagozat táborszervezéssel kezdte az évadot. Az ünnepi évadban magyarországi bábtársulatok is fellépnek majd október 26–28. között Szatmárnémetiben. A bérletes vendégelőadások között szerepel a felvidéki Árgyélus Színház Angyalbárányok című előadása, a szatmári bábosok színpadra viszik a Gimes Dóra által írt Szélszabadító című bábdarabot Bartal Kiss Rita rendezésében, Nagy Regina pedig saját darabját, a Tündérpereputtyot is megrendezi az évad utolsó bábelőadásaként.

A Szatmári Északi Színház vezetői az évadnyitó sajtótájékoztatón
Ünnepi évad Sepsiszentgyörgyön is

Háromszéken is ünnepi évadra készülnek: a Tamási Áron Színház az új évadban 70 éves lesz. A 60. születésnapján indította útjára a REFLEX Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely mára túl van a negyedik kiadásán, miközben az erdélyi kortárs színházi reflexió egyik legfontosabb fórumává vált.
Az idei évad első felében kerül sor arra a rendezvénysorozatra, amellyel a színház a történetére emlékezik, az évad második felében pedig a néző olyan fiatal tehetségekkel ismerkedhet meg, akik a színházi nyelv megújulásának lehetőségeit keresve már bizonyítottak.

Az idei évadot a Zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadás nyitja Radu Afrim rendezésében.

A szilveszteri előadást ismét Sardar Tagirovsky rendezi: egy Plautus-komédiát, A hetvenkedő katonát viszi színre. A színház az idei évadában is műsoron tartja az Alice, a Liliom, a Kaisers TV, Ungarn, a norway.today, a Chioggiai csetepaté, az Anna legenda, Az ezredik éjszaka című előadásokat. Az elmúlt évek közönségsikerei közül felújított változatban ismét műsorra kerül a Meggyeskert és a Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron.
Vendégként a Kézdivásárhelyi Városi Színház és az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház lép fel Sepsiszentgyörgyön, illetve tervbe van véve egy előadáscsere a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal.

Kolozsvár: idén Interferenciák

Az elmúlt évadból elmaradt tervek bepótlására törekszik a kolozsvári színház. Tompa Gábor igazgató évadismertető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az intézmény anyagi helyzetének bizonytalansága miatt az új évad tervét javaslatként kezeli, amelyet a jövő évi költségvetés függvényében valósít majd meg a színház. A bemutatók sorát szeptember 28-án, a nagyteremben az eredetileg márciusra tervezett A velencei kalmár bemutatója nyitja majd Tompa Gábor rendezésében. A színház második bemutatója november elején lesz: a Sipos Krisztina által vezetett projekt munkacíme Under Construction, központi témája a felnőtté válás.

November 22–30. közt hatodik alkalommal szervezi meg a színház az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált.

Az idén kilencnaposra tervezett találkozóra tizenhat meghívott előadás érkezik Oroszországtól Litvániáig, Portugáliától Izraelig.
Márciusban mutatja be a társulat Botond Nagy rendezésében Henrik Ibsen klasszikusát, a Nórát. Az évad végén kerül sor Frank Wedekind Lulu című drámájának bemutatójára, Eszenyi Enikő rendezésében, illetve elkezdődnek Brecht Kurázsi mamájának próbái is.

Fiatal rendezők Vásárhelyen

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata nyolc új bemutatóval és 17 továbbra is műsoron tartott, szakmai elismerésnek és közönségsikernek örvendő előadásával várja nézőit. Az évadnyitó premier a fiatal rendezők számára meghirdetett pályázat nyertesének bemutatója lesz. A pályázat nyertese Mădălin Hîncu a Tompa Miklós Társulatnál Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című regényének adaptációját viszi színre. Az előadás bemutatójára októberben kerül sor. A nagyteremben az első premier Henrik Ibsen Nóra című drámája Keresztes Attila rendezésében

A Tompa Miklós Társulat továbbra is műsoron tartja az elmúlt évadok sikerprodukcióit, fesztiváldíjas előadásait, így Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját Sebestyén Aba rendezésében,

Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péterét Keresztes Attila színrevitelében, vagy William Golding A legyek ura című művét Vidovszky György rendezői elképzelésében. A Kisteremben továbbra is játsszák például Timur Vermes komédiáját, a Nézd, ki van itt! címűt Theodor-Cristian Popescu rendezésében, illetve Dosztojevszkij–Richard Crane Karamazovok című drámáját Albu István színrevitelében.

Próbálnak a nagyváradiak

Már augusztusban megkezdődtek a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata első nagyszínpadi bemutatójának próbái: William Shakespeare tündérjátékát, a Szentivánéji álmot Tarnóczi Jakab állítja színpadra. Az előadás bemutatóját október 19-én tartják. Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenhét színművésze, köztük az együtteshez szerződött, idén végzett kolozsvári színészhallgatók, Román Eszter, Kiss Tamás és a nagyváradi születésű Tőtös Ádám kaptak szerepet. Az előadás dramaturgja Kukk Zsófia, jelmeztervezője Giliga Ilka, díszlettervezője pedig Dabóczi Noémi. Az előadás Nádasdy Ádám fordítását felhasználva készül, zenei világát Henry Purcell azonos című szemioperája ihlette.

A táncosok is újrakezdik

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az új évadban is műsoron tartja legkedveltebb előadásait, így például az Arany Asszonyok, A banda, a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, a Mundruc, illetve a Szerencsekrajcár című produkciókat.
Október 3. és 5. között a Mundruc című táncszínházi előadást mutatja be az együttes az aradi, a tiszakécskei és a budapesti közönségnek. Ugyancsak októberben kerül sor az Ivácson László rendezte Szerencsekrajcár című gyerekelőadás turnéjára is, amelynek keretében október 22. és 26. között többek közt Nagykárolyba, Miskolcra és Budakalászra is ellátogatnak a társulat tagjai. Kiszállások és turnék tekintetében a november és a december is igencsak zsúfoltnak ígérkezik, hiszen míg

a társulat november 15-én és 16-án Székelyudvarhelyen játssza a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című folklórműsorunk, addig november 18. és 24. között egy nyugat-erdélyi és magyarországi turné keretében is látható lesz a produkció.

A turnékkal párhuzamosan, ugyancsak fontos mozzanata lesz az őszi időszaknak az immár tizennegyedik alkalommal megszervezendő Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója is, amelynek ebben az évben a Maros Művészegyüttes lesz a házigazdája, illetve amelyen a Háromszék Táncegyüttes is fellép.

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS