Nevessünk együtt íróinkkal! – Marosán Csaba színművész irodalmi estje a kolozsvári vallásszabadság házában

A kolozsvári Vallásszabadság Házában tartott rendhagyó előadást az irodalom kedvelőinek Marosán Csaba színművész. A jó hangulatú, interaktív esten rengeteg olyan információval gazdagodott a népes közönség – egy tűt nem lehetett leejteni a teremben –, amiről eddig nem tudott. A kincses város kiváló fiatal színésze évek óta önálló műsoraival járja az országot és a nagyvilágot a magyar irodalmat népszerűsítve, nyelvünk megőrzését hirdetve. A szilágysági és kalotaszegi gyökerekkel rendelkező művész elsősorban egyházi és oktatási intézményekben tartja előadásait Reményik Sándor gondolataira alapozva: „ne hagyjátok a templomot, / a templomot s az iskolát!”
Marosán Csaba így vall küldetéséről: „célom az volt, hogy olyan egyéni előadásokat hozzak létre, amelyben aktualizálom a kánon által kirekesztett vagy feledésbe merült erdélyi írókat, költőket. Irodalmi alkotásaikat életre keltettem az ifjúság számára, hogy e nevek és írások immár ne csak a tankönyvben, az iskolai tananyagban köszönjenek vissza, hanem egy új kontextusban, fogyaszthatóbb és emészthetőbb változatban.”
A kolozsvári színház művésze

fiatal kora ellenére igen hasznos kezdeményezésbe vágott: népünk régi és nem csak régi történeti eseményeihez, jeles személyiségeihez kapcsolódó egyéni műsorokat mutat be Erdély legeldugottabb zugaiban és mindenhol, ahol magyarok élnek.

Legújabb műsora, a Humor az irodalomban című, immár sokadik előadása, amelyben olvasásra bíztatja közönségét. Legelső kiszemelt ,,áldozata” Méhes György Kossuth-díjas író volt, akinek munkásságát 2015. május 14-én, az író születésének 99. évfordulóján mutatta be a nagyérdeműnek a Bulgakov Irodalmi Kávéház emeleti termében.
Műsoraiban felidézte a magyar-és világirodalom kocsmát is kedvelő alkotóit, többek között Francois Villont, Ady Endrét és Francois Brédát. „Nagyírásos” magyar írók, költők vallomásai Kalotaszegről című egyéni műsorában az 1600-as évektől napjainkig szemelgetett Kalotaszeg történelmének és kultúrájának kevéssé ismert szeleteiből, megfűszerezve előadását kalotaszegi népzenével. Tamási Áronról Sóvidéki társasjáték című előadásában mesélt, de rendhagyó módon idézte fel Arany János alakját is.

A művész Humor az irodalomban című műsorát önvallomással kezdte. Elmesélte, hogy hat nővére van, így egyedüli fiúként „nehéz” gyermekkora volt. Az élet úgy adta, hogy egy időben mindenhol ő volt a legfiatalabb: a családban, de a kolozsvári színházban is. A vicces bevezető után rátért a „komolyabb” témákra is. Megtudtuk például: Arany János amellett, hogy a legtöbb magyar szót használó költőnk volt, Shakespeare-re való tekintettel tökéletesen elsajátította az angol nyelvet. Igen ám, de a szalontai zseni életében nem találkozott élő angol emberrel, így a szavak kiejtését sem gyakorolhatta, mindent fonetikusan mondott, ahogy az betűről betűre le volt írva. Ebből született Marosán előadásának egyik igencsak humoros momentuma, amikor úgy adta vissza az angol költő szavait, ahogyan azt Arany tehette az ő korában.  
Marosán Csaba előadásában szemelvényeket hallhattunk a nálunk talán kevésbé ismert Romhányi József költő humorral megáldott alkotásaiból, akit kortársai csak „rímhányóként” becéztek. Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, amelynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt. De Romhányi fordította gyerekkorunk egyik kedvenc rajzfilmjének, a Frédi és Béninek, vagyis a Flinstone családnak a szövegét is. Annyira jól sikerült, hogy az amerikaiak, amikor a sorozatnak már csökkent a nézettségi indexe, elhatározták, hogy olyan új játékos és rímes angol szöveget írnak a sorozatnak, amilyent Romhányi költött magyarul. Innen kezdve újból sikeres lett az amerikai nézők körében a sorozat.
És ezzel még nem ért véget a csemege, amit közönségének szánt Marosán Csaba előadásában. Például azt is kevesen tudják, milyen jelentősége van a népdalban a színeknek vagy a folyadéknak. És ki gondolta volna, hogy komolysága ellenére – verseiben igazából nincs is jelen a humor –, azért Szilágyi Domokos is létrehozott pár vicces prózai alkotást. A sok hasznos információ mellett a színművész igazi jókedvre derítette a hallgatóságot, megszavaltatta és megénekeltette a jelenlevőket, és ezt kicsitől nagyig mindenki boldogan tette.

Az előadás után megkérdeztük Marosán Csabát, aki 2012 novembere óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, honnan ered az indíttatása a színészi pálya, illetve az irodalom irányába. Elmondta, Zilahon, az Ady Endre által látogatott iskolában érettségizett, és a Zilahi Református Wesselényi Kollégium volt egyik gyújtózsinórja annak, hogy színész lett.
„Azt hiszem, a középiskola nagy mértékben határoz meg egy fiatalt. Ott van a legfontosabb billenő, amikor a gyermek eldönti, milyen szakot választ, ez hihetetlenül fontos döntés. El kell ugyanis döntenie, mi az, amivel élete végéig vagy legalább nyugdíjas koráig foglalkozni szeretne. Nagy vízválasztó ez, és ha a tanárok hasznos tanácsokkal látják el, akkor szerencsés embernek mondhatja magát” – vallja Marosán.Magyartanára, a ma már nyugdíjas Tőtős Katalin szerettette meg vele az irodalmat, a költők verseit, és egy idő után jó barátságba kerültek.

A színművész hozzátette, Szilágy megye egyetlen magyar tannyelvű iskolája abban is segítette, hogy kicsit jobban megbecsülje azt a helyzetet és környezetet, amibe beleszületett. A Szilágyságot és Kalotaszeget félszórványként, szórványként is emlegetik, viszont benne jelentős lokálpatriotizmus alakult ki, ami épp arról szól, hogy kimondottan szereti e tájegységeket. Hiába indulna el az Értől, nem jutna el az Óceánig – mondja Marosán Csaba –, de ha el is jutna, onnan vissza akarna jönni ide. Arany János szavaival tudja igazán kifejteni, ki is ő. „Egy népi sarjadék,/Ki törzsömnek élek, érette, általa;/Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék,/Otthon leli magát ajakimon dala.”
Hiszi azt, hogy ha az elmúlt évszázadban bárki is emigrált, senki sem jókedvében ment el távolra az anyaországtól, a szülőföldtől. A honvágy mindenkiből kijön, akármilyen korban is legyen.

A kolozsvári színház művésze immár fél évtizede terjeszti az irodalmat Erdély magyarok lakta kisebb és nagyobb városaiban, a szórványban és a nagyvilágban. Minden akkor kezdődött, amikor beindult az „iskola másképp” program, és megkapta az első felkérést, hogy „irodalomóra másképpen” címmel vigyen el egy rövid versösszeállítást az egyik intézménybe.

Sorra vettem a költőket, akik bekerültek a tananyagba. Egy idő után hasznossá akartam válni a diákok számára azáltal, hogy a kötelező tananyagba bekerült költők életét mutatom be humorosan, interaktívan” – meséli Marosán Csaba. Megközelítőleg száz középiskolában és nagyjából harmincöt általános iskolában járt már előadásaival. Körülbelül 130 templomban volt műsora Erdély-szerte 2015 óta, minden történelmi egyház templomát látogatja.
A színművész elmondta, ugyanaz a cél a felnőtt közönség esetében is: irodalmat terjeszteni átadható módon, de templomi közösséghez idomulva a verses előadással, és nem utolsósorban egy-egy eseményhez kapcsolni, legyen az idősek napja, anyák napja, egyházi ünnep, március 15. vagy hasonló esemény. „Sokszor próbálok helyi jellegű költészetet elővenni. Ha netán Nagygalambfalván lépek fel, akkor természetesen Kányádi Sándor-verset is belecsempészek a műsorba. Ha a Partiumban vagy a Szilágyságban járok, akkor Ady az elengedhetetlen. Mindig azt mondom: ha irodalomról beszélünk, először helyi jellegűt kell fogyasztani ” – mondja a színművész.
És hogy színházi elfoglaltságai mellett miért veszi a fáradságot, hogy irodalmi műsoraival is járja az országot és a világot? Marosán Csaba azt válaszolja: „azon is dolgozom, hogy nekem húsz vagy harminc év múltán erdélyi magyar színészként legyen értő, olvasó, színházat szerető közönségem. Hiszen ezekből a mai fiatalokból lesz a potenciális hallgatóság.”