Mit keres a hegedűs a háztetőn? – Sheldon Harnick-Jerry Bock-Joseph Stein musicaljének bemutatója Kolozsváron

Az utóbbi időben ritkán fordult elő, hogy egy előadás végén állva tapsoljon a kolozsvári közönség. Megtörtént február 21-én, a Hegedűs a háztetőn című darab bemutatója végén, amikor a nézők hosszú percekig ünnepelték az előadás alkotóit. És a hangos tetszésnyilvánításra a közönségnek megalapozott oka volt.
Béres László immár a harmadik musicalt viszi színre Kolozsvárott a Valahol Európában és a Légy jó mindhalálig című darabok után. Mindkettő hatalmas sikernek bizonyult, sokáig műsoron voltak, alig lehetett jegyet kapni rájuk. Az előadások egyetlen „hátránya”, hogy a gyerekszínészek egy idő után „kiöregednek” a szerepeikből, így újakat kell keresni. De a siker mellett ez legyen a legnagyobb gondja egy művészi intézménynek…
Míg az említett két előadásnak inkább a gyerekek a főszereplői, a Sólem Aléchem novellái alapján készült Hegedűs a háztetőn már egészen más műfaj. Amiben viszont hasonlítanak: mindhárom darab sokszereplős, a rendezőnek és munkatársainak rengeteg ember kell mozgatnia a színpadon. Béres László, ahogyan az előadások sikere is mutatja, ehhez (is) nagyon ért. Ezzel nem akarjuk egyéb szakmai erényeit kicsinyíteni, sőt: nem könnyű szinte egy egész társulatot (plusz egyetemi hallgatókat vagy gyerekeket) mozgatni a színpadon úgy, hogy abból ne a káosz tűnjön fel a nézőnek. 

Borítékolt siker
A musical műfajnak szinte borítékolt sikere van szerte a világon, és ez alól szűkebb hazánk sem kivétel. Igaz, hozzánk kicsit késve érkezett el a Hegedűs a háztetőn, hiszen Amerikában például több mint fél évszázada játsszák töretlen sikerrel. Időközben pedig meghódította az egész világot, beleértve Magyarországot is. Ismerős dallamok csendülnek fel benne, amelyeket lehet, hogy eddig nem tudtunk hova tenni, és most hirtelen ráeszmélünk: bizony, ez ebből a darabból való. Remek zene, ne feledjük, nagyjából akkor született, amikor még a szintén New York-i és ugyancsak zsidó George Gershwin volt a mérce…
A Broadway-en 1964-ben bemutatott Hegedűs a háztetőn története egy kis ukrán faluban, Anatevkában játszódik az 1900-as évek elején. Anatevka közössége hagyománytisztelő, összetartó kis közösség, ahol mindenkinek megvan a megszokott és elfogadott szerepe a rabbitól a házasságközvetítőn át Tevjéig, a tejesemberig, aki feleségével, Goldével és öt lányával próbálja túlélni a szegénységet. A mindennapi megélhetésért folytatott harc és az eladósorban levő lányok jövője nem kis fejtörést okoznak Tevjének, ő azonban rendíthetetlen hittel ragaszkodik vallásához és a hagyományokhoz. A változások kora azonban gyökeret ver az ő házában is, és akár akarja, akár nem, ez felforgatja családja megszokott életét. Tevje változni és változtatni kényszerül, ám a problémák nem csitulnak, a békés kis falu életét ellenségeskedés és zavargások háborítják. A zsidó közösséget a megsemmisülés fenyegeti, kiűzik a faluból, ám az újrakezdés reménye tovább élteti a hitet.

A világsikerű, humoros musical egy zsidó család külső kényszerek és belső vágyak által irányított életéről szól egy viharos történelmi időben. De leginkább a változó világokról és a mindenkori értékrendről, arról, hogy mit jelent emberség, család, hit, közösség és összetartás. Kevesen ismerhetjük belülről a zsidók életét, szokásait, hagyományait – a musical mindezekre szintén rávilágít.
A kívülálló úgy gondolhatja, Tevje hálás szerep a színész számára. De ne feledjük, minden nagyformátumú főszerepben benne van a bukás lehetősége is. A musical New-York-i bemutatóján Zero Mostel játszotta a zsidó tejesembert – élete nagy alakítása volt. Megszakítás nélkül nyolc évig öltötte magára Tevje gúnyáját, és csak betegsége akadályozta meg abban, hogy tovább vigye a szerepet. Az 1971-ben bemutatott filmváltozat három Oscar-díjat hozott az alkotóknak, de a Tevjét alakító izraeli Hajím Topólt is jelölték. Nem kapta meg az elismerést, bár igaz, ő azelőtt már elnyerte játékáért a Golden Globe-díjat. Magyar nyelvterületen talán Bessenyei Ferenc tejesembere a legismertebb, de alakította Tevjét mások mellett Huszti Péter, Kulka János, Kozák András, Gregor József vagy Haumann Péter is. És most elérkezett Bogdán Zsolt ideje…

Egyszerűen káprázatos
Bogdán Zsoltot számtalanszor láthattuk főszerepekben a kolozsvári deszkákon, tehetsége régen megkapta a megfelelő elismerést, de ettől az alakításától egyszerűen eláll az ember lélegzete. Aki azt hiszi, már látott nagy színészeket hollywoodi filmekben, az nézze meg Zsoltot a Hegedűsben, és akkor rájön, hol kezdődik az igazi színjátszás. Azt nem mondhatjuk, hogy itt is végződik, hiszen Bogdán mindegyre meglepi nézőit. És teszi ezt különféle műfajokban, királydrámáktól egészen a könnyed komédiákig. Száz hangon szól, ezer mozdulatot bevet, millió tekintettel tud nézni társaira, a közönségre – azt hiszem, nincs olyan színészi eszköz, amit Bogdán Zsolt ne ismerne és ne tudna kihasználni. Ugyanakkor annyira természetes e szerepben is – talán éppen ebben rejlik művészi nagysága –, mintha maga lenne a megtestesült tejesember. A rendező Béres László el is mondta, nem kellett sokat gondolkodnia azon, ki játssza a főszerepet. Bár az előadás egyértelműen Bogdán Zsolt köré épül, a rendező egyetlen apróságot sem hanyagol el, a maga módján és szerepének függvényében az egész társulat kitesz magáért.
Tevje egyszerre tragikus és humorral megáldott figura. Állandóan pöröl Istennel, a Bibliát idézgeti, többnyire helytelenül és nem odavalóan, aranyból van a szíve, ám a hagyományoknak nem szívesen mond ellen ő sem. Közösségének vezéregyénisége, noha vannak nála jobban szituált polgárok is, és normális esetben ezt a szerepet a rabbinak kellene betöltenie. Eladósorban lévő lányainak jó partit akar, de a szerelem láttám mindegyre megenyhül, és a fiatalokra bízza a döntést. Titokban hinni szeretné, hogy ő az úr a házban, de a felesége szájától azért rendesen retteg. „Reformgondolkodású” lányai egymás után hágják át a régi hagyományokat, és saját szívük szerint választanak maguknak párt – néha a közösség felháborodásától is kísérve.
A Hegedűs a háztetőn egyik központi problémája a változó világ és a régi hagyományok összeegyeztethetetlensége. Tevje lányai hátat fordítanak annak az évszázados szokásnak, amely az apát ruházza fel azzal a jogkörrel, hogy férjet szerezzen nekik. Az apa egy bizonyos pontig hajlandó is kompromisszumra. De amikor a hagyományok felrúgásáról van szó, ő is a sarkára áll. Lányát nem hajlandó nem zsidó emberhez adni, még annak árán sem, hogy gyermeke elhagyja a családot. Innentől fogva a komédiázás már drámába hajlik: nem elég Tevje számára a családi viszály, de az oroszok még el is üldözik őt ősi földjeiről. 
Ezen a ponton talán nem árt tisztázni azt sem, honnan ered a musical címe. Hiszen látszólag semmi köze a darabhoz, és mégis sokat elárul mondanivalójáról. Köze van hozzá egy Marc Chagall festménynek is, de a titokra akkor derül fény, amikor az előadás elején Tevje, a tejesember egyedül filozofálgat a színpadon, és többek közt a következőket mondja: „Márpedig itt, Anatevkában, ebben a kis eldugott faluban mindnyájan hegedűsök vagyunk a háztetőn. Kínlódunk, gyötrődünk, hogy kicsaljunk valami kellemes, egyszerű dallamot anélkül, hogy kitörnénk a nyakunkat”.
Ki kell emelni az operától „kölcsönzött” Jakab Melinda kiváló koreográfiáját, amely nagyot lendít az előadás összképén. Ahogyan Carmencita Brojboiu egyszerű, de sokatmondó díszlete is, amely falakon nyíló ajtókból áll mintegy jelezve, hogy semmi sem állandó az életben, és még azt sem mindig mi dönthetjük el, hogy menni akarunk vagy maradni.