HIRDETÉS

Erdély falu- és szórványszínháza 45 éve

Kádár Hanga 2018. február 23., 19:45 utolsó módosítás: 2018. február 23., 19:54

A háromszéki Kovásznán az 1950-es évektől léteztek diákszínjátszói törekvések, azonban rendszeresen és névlegesen 1972-től működik a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad. Sok befutott színész köszönheti a kis székelyföldi városban működő csapatnak az indulását. Gazda József és Molnár János keze alatt a csoport beírta magát az erdélyi magyar kultúratörténetbe.

A kovásznaiak állandó résztvevői a fiatal szárnypróbálgatók körforgásának Fotó: Archív

Gazda József több célból verbuválta a csoport alapító tagjait: a diákok színpadra való szoktatása, kifejezőkészségük fejlesztése, a színházi életpálya felé történő irányításuk, a magyar kultúra ápolása, illetve a magyar szónak a szórványba történő eljuttatása mind a terv részei voltak. A csoport évtizedeken át Erdély falu-, illetve szórványszínházaként busszal rendszeresen bejárta a Mezőséget, Beszterce-Naszód térségét, a Szilágyságot, Kalotaszeget, de Fehér, Szatmár, Temes, Szeben, Fogaras és Brassó megyék eldugott, félreeső falvait is. Ahogy romlott a gazdasági helyzet, vonattal, szekérrel és gyalog folytatták a magyar kultúra terjesztésének útját. Mintegy 60–70 faluba tértek vissza rendszeresen, egy-egy darab több mint száz előadást is megért. Fellépéseik a kis falvakban sokszor valóságos ünnepnek számítottak.

A Ceauşescu-rendszer a ko­vásznai színjátszók életét is megnehezítette: a Román Kommunista Párt által kirendelt bizottság igyekezett minden „gyanús”részletet megtalálni,

hogy a szocializmusnak ártó darabként betilthassák a készülő előadást. A tiltott magyar kultúra a diákszínjátszók körében is mindennapos fejtörést okozott. A kovásznai amatőr színjátszókat végül kitiltották a Szilágyságból és Kolozs megyéből, a Szekuritáté ugyanis rendszeresen a csoport sarkában éktelenkedett. Működésüket az 1989-es változások előestéjén lehetetlenítették el hivatalosan betiltva a csoportot. A Molnár János (portrénkon) által szerzett és szerkesztett, a diákszínpad 40 éves évfordulójára kiadott Visszataps című kötetben számos anekdota közül csemegézhetünk a kultúratipró időkből, ahol sokszor az volt a legkisebb gond, hogy a darabban elhangzó Isten áldja! köszönést Jó napot!-ra kellett kicserélni.

Stúdiójelleg magyar darabokkal

A csapatnak 1989 után lehetősége nyílt fellépései helyszíneit kiterjeszteni a Kárpát-medencére: Kárpátalján, Felvidéken, Délvidéken, Szlovéniában és az Őrvidéken is előadtak. Molnár János informatikaszakos tanár 1993-tól vette át a diákszínpad vezetését, és az elsősorban szövegközpontú, Tamási Áron-darabokra koncentráló előadásokból a mozgást és a testbeszédet előtérbe helyező alkotások formálódtak. A színházi világ, a fesztiválok szakemberei a diákszínjátszóktól a rendszerváltozás után inkább kísérleti színjátszást vártak el. Ezért Molnár János is a stúdiójelleg felé terelte csoportját, amelynek számos szakmai elismerés, díj lett az eredménye. 1995-ben az Ősvigasztalással az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF) nagydíját nyerték el, de ugyanezt az elismerést 1999-ben is megkapták Örkény István Egyperceseiből összeállított groteszk játékukkal, 2001-ben az Erdélyi Diákszínjátszó Fesztiválon (EDIF) első helyezést érdemeltek ki Kosztolányi Sakk-matt című novellája alapján készült pszichodrámájukkal. Majd sorra következtek további ODIF-díjak, illetve különböző helyezések, dicséretek és a legjobb rendezői elismerés a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon (PADIF).

Erős, aktuális társadalomkritikát megfogalmazó szoborparkjaikkal megütköztető realitással tartanak görbe tükröt a mai ember elé. A csoportban eltöltött idő készségfejlesztői hatásának sokan hasznát vették: a kovásznai diákszínjátszók köréből került ki többek közt Gazda Zoltán, Debreczi Kálmán, Zorkóczi Zenóbia, Lung László-Zsolt, Kicsid Gizella és Bajkó Edina. A más városba költözött egykori diákok kivétel nélkül széles mosollyal, ölelésre tárt karokkal és ezer hálás szóval visszatérve találkoznak az általuk csak színinek emlegetett csoport régi-új tagjaival és vezetőjükkel.

Amire Molnár János a diákszínpad élére került, már csak egyetlen Tamási-darab, az Ördögölő Józsiás maradt, így a csapat új irányítója ennek rendezésével kezdte. Az alapító tagok ugyanis már az induláskor eldöntötték, hogy Tamási Áron összes színpadi művét életre keltik majd. „Akkoriban tánccsoportot vezettem, és az Ördögölő Józsiásba is sok táncbetét belefért, így e rendezés útján hárult rám az a feladat, hogy a több évtizedes múltra és rengeteg sikeres fellépésre visszatekintő csapatot vezessem. Már akkor kihívás volt, pedig még nem tudatosítottam, mennyire felelősségteljes munkát vállalok”–emlékszik vissza az oktató. Utólag kiderült, nem egy Tamási-darab maradt ki a tervből. Így azokat is bepótolták, de szükségét érezték új célok meghatározásának is. Eldöntötték, a továbbiakban is kimondottan magyar írók műveiből merítenek ihletet. Ahogy Molnár János fogalmaz: „minden emberi érzést, gondolatot, élethelyzetet megtalálhatunk saját irodalmunkban”. Játszottak már Illyés Gyula-darabot, újabban Karinthy Frigyes műveiből ihletődtek, de foglalkoztak komolyabb merítésű darabokkal is. Például Babits Mihály Jónás könyvével, Lázár Ervin Tulipánjával, Kócember kócszerelmével, amit többek közt Tasnádi Miklós Tranzit és Tóth-Máté Miklós Mi lett volna, ha… című darabja követett.

Gazda József öröksége

„Nagy tisztelője vagyok Gazda tanár úr munkásságának, hiszen egyedüli, példátlan munkát fejtett ki magyarságunk megtartása és felemelése érdekében. Ő volt az, aki

21 éven át diákjaival hol gyalog, hol szekéren vagy traktor húzta utánfutón vitte a kultúrát oda, ahol figyelték a rendszer pribékjei, és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák missziós munkájában.

Nem volt könnyű feladat a nyomdokaiba lépni”–vallja a diákszínpad jelenlegi vezetője. Miután átvette a kovásznai tehetségek irányítását, belevetette magát a rendezés tudományának elsajátításába, a zsámbéki, fortyogói rendezői táborokban a szakma legjobbjaitól tanult, és elkezdett nagyobb hangsúlyt fektetni a mozgásalapú játékhelyzetek megvalósítására, igyekezett minimális színházi eszközzel, szűkített kelléktárral dolgozni, hogy könnyen mozoghassanak, és bárhol bemutathassák előadásaikat. Sajátosnak mondható stílusuk alakult ki, ami bár a mozgásszínház felé mutat, de a szép szövegmondáshoz is ragaszkodik.

Az oktató elmondta, gyakran felkérésre fognak neki egy-egy darabnak, majd időközben megszeretik, és színre viszik. A Jónás könyvét az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub kérésére formálták előadássá. Először csak az első két képet, majd a közönség kérésére a teljes darabot is bemutatták. Néha maguk a diákszínjátszók állnak elő egy-egy ötlettel, és ha sikerül a többieket is meggyőzniük, kezdődhet a munka. Közösen keresik a megfogalmazható gondolatot, mondandót.

A kovásznai közönség nagyon hálás: olyan eset is megtörtént, hogy a plakát későn került a hirdetőtáblákra, nem jutott ideje a csoportnak komolyabb hírverésre, mégis telt ház várta őket a teremben.

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember

Az új tagok felvétele sajátos formában zajlik: az aktuális színjátszók választják ki a friss tehetségeket, akiknek énekléssel, szavalással, tánccal, improvizációval kell bizonyítaniuk. A tagok pedig szavazással döntik el, hogy a jelentkezők közül kikkel szeretnének együtt játszani. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember –így hangzik a csapat mottója, és Molnár János diákjai szigorúan a gyakorlatba ültetik a szorgalmat. Jelentkezőkből soha nincs hiány, a gondot inkább a létszámhatár adja: 16 személynél több tag utaztatása már komoly költségekbe kerülne. A városban és környékén ugyanakkor színjátszónak lenni kiváltság, a diákszínpad tehetségeire másként tekintenek iskolatársaik: van, aki csodálattal, más irigykedve. „A színi tagjaként a személyiségét meghatározó élményekkel gazdagodik a diák: nagyobb lesz az önbizalma, le tudja győzni gátlásait, felszabadultabbá válik, könnyebben kommunikál és fejlődik testileg, lelkileg. Természetesen a kiszállások, a versenyek, szereplések, az adrenalin is vonzó a tanulók számára”– tette hozzá az oktató.

A kovásznai színjátszók nemcsak a szakmai minőséget, de a vándorszereplés hagyományát is becsülettel őrzik: a debreceni Ady Endre Gimáziummal negyedszázados kapcsolatot ápolnak, ott minden év novemberében részt vesznek az Ady-napokon, de minden meghívásra nyitottak. Sokszor előadtak már Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön. Két éve bekapcsolódtak egy szórványprogramba is, amelynek köszönhetően Hétfaluba, Kőhalomba, Besztercére, Vízaknára is elvitték előadásaikat.

Elszánt színjátszók támogató szülőkkel

A diákok tanulás után hétvégenként valamennyi darabon dolgoznak. Általában száz órán át építik, csiszolgatják egy-egy alkotás jeleneteit, mielőtt a nagyközönség elé tárnák. De utána sem utasítják el a közönség hozzáértő tagjainak tanácsait és változtatnak a darabon. Az utazások után pihenés helyett a színisek az elmaradt tanulnivalót pótolják. A munka gyümölcse azonban nemcsak a közönség rendszeres tapsában tükröződik, de rangos elismerésekben is. A PADIF-on sorozatban háromszor nyerték el az első helyezést: 2015-ben Petőfi Sándornak A helység kalapácsa, 2016-ban Karinthy Frigyesnek a Tegezés, 2017-ben Babits Mihálynak a Jónás könyve című művének színpadra vitelével. A kovásznaiak állandó résztvevői a fiatal szárnypróbálgatók körforgásának: a zsámbéki Határokon Túli és Hazai Amatőr Színjátszók Találkozóján, a Székelyföldi Amatőr Színjátszók Találkozóján, a sepsiszentgyörgyi Színjátékosok Találkozóján is láthatjuk játékukat.

„Nem könnyű megálmodni a teret, színeket, fényeket, körülményeket, amelyben működni tud, életre kelhet a történet, de a végén megéri a tapasztalt elégedettség érzéséért. Vallom Bolyai János szavait: »A semmiből egy más, új világot teremtettem«” – fogalmazott Molnár, akinek legnagyobb kritikusa és a szöveges munkában legnagyobb segítsége a magyar nyelvet és irodalmat oktató felesége. A kelléktár, jelmezek, utazási költségek előteremtéséért a csoport vezetője rendszeresen pályáz a helyi, illetve megyei önkormányzatnál, de sokszor a szülők pótolják a hiányzó üzemanyag összegét. Az előadásokon összegyűlt adományokból is többnyire a következő darab kellékeit szerzik be. A művészetszerető kovásznai fiatalok és szüleik elszántságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a diákszínpad 45 éve töretlenül a magyar szó és művelődés terjesztője.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS