Énekes, akit a közönség hozott vissza a színpadra

Nánó Csaba 2019. február 06., 15:02 utolsó módosítás: 2019. február 06., 15:22

A Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában mutatták be Nagy Ibolya Majd a deszkán…című, Szeibert István énekessel készült életút-interjú kötetét.

A művész egész pályáját a fegyelmezettség, a műfaj és a színpad iránti alázat, a tisztelet és a becsületesen elvégzett munka jellemezte. Fotó: Mátyás Péter Győző

Kolozsvár utcáin gyakran feltűnik egy úriember kerékpáron. Esőben, szélben, napsütésben biciklijével rója az utcákat, szabályos fejvédővel, felcsípett nadrágszárral. 15–20 évet mosolyogva letagadhat korából – ezt lehet, hogy a „drótszamárnak”, de lehet, hogy pusztán a genetikának köszönheti. Első ránézésre senki nem mondaná, hogy ő a magyar opera egyik legismertebb énekese. „Civilként a kerékpáros Szeibert vagyok” – mondja magáról a művész, akinek életéről és pályájáról nemrég jelent meg könyv a Prospero-könyvek sorozatában.
Szeibert Istvánról akár két könyvet is lehetne írni – jelentette ki a Majd a deszkán… című életútinterjú-kötet bemutatóján Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. A vezető arra célzott, hogy a művész saját vallomása mellett érdemes lenne megörökíteni pályatársai véleményét is róla, azokét, akik pályája 46 éve alatt együtt dolgoztak vele, partnerei, rendezői voltak. Részben ezt megtette Nagy Ibolya, a kötet szerzője is, hiszen a Szeibert-interjú végén néhány kolléga vallomását is megörökítette az utókornak.
Nagy Ibolya – aki az opera zongoristája, korrepetitora – kollégaként kérdez. Szerencsés helyzet ez, hiszen az egész beszélgetésen átsüt, hogy a szerző ugyanúgy belülről ismeri a műfajt és az intézményt, mint az, akit kérdez. Nyilván, ha egy kívülálló – aki kevésbé jártas az opera- és operettirodalomban – „vetemedett” volna arra, hogy interjút készítsen az énekművésszel, talán másként alakul a beszélgetés. Kevesebb hangsúly esett volna szakmai dolgokra, és talán több az operán kívüli világra. De hát miről is kérdezzünk egy olyan embert, aki szinte egész életét ebben az intézményben élte le, akinek magánélete gyakorlatilag összefonódik pályájával – felesége, Kostyán Ágnes is énekes volt –, aki szabadidejében is, kedvenc időtöltése, a barkácsolás mellett operaelőadásokat néz a tévében?
A megszokott családi emlékek, az előadások, pályatársak, munkatársak, turnék felelevenítése mellett meglepetésekkel is szolgál a kötet. Még a műfaj rajongói körében is, akik viszonylag jól ismerik a kolozsvári opera történetét és működését, talán kevésbé ismert, hogy Szeibert Istvánt, bizonyos nézeteltérések következtében egy adott pillanatban eltávolították (magyarán kirúgták) a társulatból. Ez annál is meglepőbb, mivel a művész egész pályáját a fegyelmezettség, a műfaj és a színpad iránti alázat, a tisztelet és a becsületesen elvégzett munka jellemezte. (Aki kíváncsi a részletekre, lapozza fel az Ábel Kiadó gondozásában megjelent kötetet!). Ám talán az intézmény egész történetében nincs olyan eset, amely hasonlóan végződött volna: a közönség nyomására az opera akkori vezetősége kénytelen volt visszavenni a művészt – igaz, ehhez újra kellett vizsgáznia gyakorlatilag kollégái előtt.

A Szeiber Istvánról megjelent könyv borítója

Nem érdektelen megtudni a beszélgetésből azt sem, hogyan készült a művész szerepeire, milyen gondolatok izgatták bemutatók, előadások előtt, hogy talált rá és formált meg egy szerepet, milyen kapcsolat van közte és partnerei vagy rendezői között. Hiszen olyan művészről szól a könyv, aki a kolozsvári operában eljátszotta az összes bonviván szerepet, emellett jó néhány operában is nagyot alakított.
„Szeibert István a felkészült bonviván típusát testesítette meg számomra, és ahogy ezt a kötetet szerkesztettem, a benyomásaim igazolódtak. Pályatársai és rendezője szerint is az alapos, módszeres, elhivatott munka híve ő, aki nem azért lép színpadra, hogy tündököljön, hanem azért, hogy megmutassa egy szereplő cselekedeteinek indokát. Az „aranykor” képviselője, amelybe mindig visszavágyunk, és ha őt látjuk egy-egy operettben vagy operában, akkor vissza is kerülhetünk oda. Nagy Ibolya kérdéseire válaszolva az ő élete is kibontakozik, gyermekkora, családja, gyermekei – mindaz, ami élni és dolgozni segítette egy életen át, és segíti ezután is” – vallja Demény Péter, a kötet szerkesztője.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat