Egri csillag a kincses városban

Nánó Csaba 2019. április 09., 08:41

Sata Árpád egri színművész volt az első vendége a Györkös Mányi Albert Emlékház új beszélgetőestjének, a Prospero-páholynak. A sorozat ötlet- és házigazdája Demény Péter író, szerkesztő. A beszélgetőest a művészekről írott könyvek – eddig mintegy 15 jelent meg – szóban felújított kiadása.

Sata Árpád és Demény Péter beszélgetéséből sok olyan élethelyzetre is fény derült, ami eddig ismeretlen volt a kolozsvári közönség számára Fotó: Nánó Csaba


Ha eddig csak olvashattunk pályákról, életekről, sorsokról, márciustól kezdve immár élőben is részesei lehetünk Erdélyből elszármazott jeles művészeink emlékezéseinek, vallomásainak, tanúi lehetünk pályájuk alakulásának. A vetítéssel egybekötött est első vendége a jelenleg Egerben élő Sata Árpád színművész volt, akit valószínűleg kevés kolozsvári színházkedvelőnek kell bemutatni. Azoknak biztos nem, akik részt vettek a március 28-án rendezett beszélgetésen, hiszen a 69. évéhez közelítő színművész a vendégek többségét régi ismerősként üdvözölte. „Fejemben vannak az arcok, az emlékek, ha nem is tudom mindenki nevét, de megismerem. Bár nehezen kezdeményezek, őrzöm a kapcsolatokat” – mondta a színművész. Tág ismeretségi körére is van egy nem túl bonyolult magyarázat. Sata Árpád ugyanis

két évtizedig volt a kolozsvári társulat tagja, és 1980–1987 között minden évben megválasztotta a közönség a legjobb férfi színésznek.

Népszerűségéhez hozzájárult az is, hogy fellépett operettekben is. Néhány ilyen alakítása máig emlékezetes a kolozsváriak számára. Megvolt közte és a közönség között a nélkülözhetetlen „kémia” és a szeretet, amit az emberektől kapott, mindig viszonozni próbálta – a színpadról és a magánéletben egyaránt.

Érezte, változtatnia kell

A nagy és kölcsönös szeretet ellenére Sata Árpádnak mégis mennie kellett. Volt ebben az elhatározásban saját akarat, de a körülmények is úgy hozták, hogy azt érezze, lépnie kell. Már 1989-ben történt egy „szakadás” az életében, amikor lakása felújításakor a belélegzett portól tüdőbajt kapott, amit Kolozsváron és Magyarországon is kezeltek. Végül meggyógyult, ám a színházban visszaminősítették, egy évig nem is játszott, de legalább a fizetését felvehette. A színművész bevallotta, sértődött volt a színházra, a városra, amely zsúfolt lett és túl hangos.
„Aztán 1990-ben kinyílt a világ” – emlékezett Sata Árpád. Régiségek, bútorok felhajtásával és közvetítésével kezdett foglalkozni, amit szeretett, és véleménye szerint értett is hozzá. A színházban még eljátszott néhány szerepet, köztük a Liliomfit, ami élete legnagyobb bukását hozta. „Már nem tudtam magamévá tenni a figurát” – vallotta be Sata Árpád. Aztán Márton László A nagyratörő című történelmi drámájának harmadik előadásán döbbenten látták a színészek, hogy nyolc (!) ember ült a nézőtéren. Ekkor már érett a művészben az elhatározás, hogy lépnie, változtatnia kell, annál is inkább, mivel abban az időben ismerkedett meg jelenlegi feleségével, aki akkoriban volt egyetemista Kolozsváron.
Elhatározása nem váltott ki mindenkiben tetszést. „Bár a barátok mellettem álltak, és voltak sokan, akikre számíthattam, elég sok zaklatást, ellenségeskedést is meg kellett tapasztalnom, ami a családomra is kihatott” – mondta némi keserűséggel a hangjában Sata.

Mindig úgy tartotta, hogy ő egy „maradó típus”, aki haragudott is kollégáira, akik még a rendszerváltás előtt távoztak az országból. Aztán eljutott oda, hogy éppen őrá mondták, áruló.

„Pedig magyar színházból egy másik magyar színházba mentem el” – vélekedett a színművész.
Másrészt viszont Sata Árpád sem tagadja meg a régi szép időket, hiszen tagja lehetett a sétatéri színház úgynevezett aranykorszakának, amikor hihetetlenül erős társulat jött össze a Szamos-parti deszkákon. „Az itt töltött 18 évadból mindössze az utolsó egy vagy kettő nem kötődik a nagy korszakhoz.

Hat-hét bemutatónk volt évadonként, sokat játszottam, szerettem a kollégáimat, és hiszem, hogy akkoriban a Nemzetinek sem volt olyan erős társulata, mint a kolozsvári színháznak”

– emlékezett Sata Árpád.

Újrakezdés Egerben, emlékek Kolozsvárról

Kolozsvár egyik kedvence lépett ugyan, nem is kicsit, de Sata Árpád – sok Erdélyből kitelepült kollégájával ellentétben – azok közé tartozik, akik Magyarországon is sikeres karriert futottak be. 1993 decembere már az egri Gárdonyi Géza Színházban érte, ahol gyakorlatilag elölről kellett kezdenie a pályát.

A kolozsvári kedvenc ismeretlen közegben folytatta, ám a kollégák és a közönség is hamar megkedvelte a szimpatikus színészt. 2001-ben kitüntették a város nívódíjával, 2007-től pedig az egri színház örökös tagja.

Mesterségbeli tudását és tapasztalatát Egerben tanárként is kamatoztathatta színész- és zenészmesterséget oktatva a színház mellett működő Stúdióban. Ugyanakkor 2012-ben feleségével, Sata Enikővel létrehozta a SATART Produkció nevű magántársulatot, ahol általában felolvasószínház-szerű előadásokat hoznak létre. Terve, hogy színpadra alkalmazza Szilágyi Domokos Öregek könyvét Plugor Sándor rajzainak felhasználásával.
A beszélgetés során megemlítette néhány kolozsvári pályatársát is – többek között Senkálszky Endrét, Köllő Bélát, Bíró Leventét, Héjja Sandort, Nagy Dezsőt –, akiktől, szakmai szempontból sokat tanult. Elárulta, Harag György és Horváth Béla rendezők kérésére 1975-ben úgy hozták szatmárnémetiből a kincses város színházába, hogy Kolozsvár akkor zárt városnak számított. Ám Bisztrai Mária igazgató valahogy eljárta, hogy a szigorú szabályok ellenére ide kerülhessen. A színművész elmondta, szerinte a Harag Györggyel való munka nemcsak az ő, hanem az egész kolozsvári színház létét befolyásolta.
Sata Árpád beszélt szerepeinek megformálásáról is, az alkotói folyamatról, ahogyan egy-egy karakter a színpadon megszületett.

Soha nem éreztem elég jónak magam”

– mondta, és hozzátette, ötven év pálya után is van hiányérzete magával szemben. Új otthonáról, Egerről elmondta, ott találta meg a polgári lét nyugalmát, ahol az emberek ugyanúgy szeretik, mint Kolozsváron, és „jó bort, rossz bort egyaránt lehet inni”. Azzal, hogy a sétatéri színpadot felcserélte az egri színházra, sosem érezte úgy, hogy a kolozsvári szint alá esett, sőt „fölfelé szárnyalt”. „Jókor érkeztem Egerbe, voltak olyan évadok, amelyeket rám építettek” – árulta el a színművész.
Azt eddig is tudtuk, hogy Demény Péter kiváló kérdező, és ha partnere olyan őszinte, nyílt ember, mint Sata Árpád, a siker szinte magától jön. Rendkívül izgalmas beszélgetés kerekedett ki a két részvevő között humorral és kevésbé vidám emlékezésekkel megtűzdelve, az egykori kedvenc pedig ismét elvarázsolta régi sikereinek helyszínén a hallgatóságot.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat