Nyugodt szívvel kijelenthetjük, kétszer egy évben a magyaroké Kolozsvár. Először nyár elején, az Ünnepi Könyvhét idején, aztán a nyár utolsó napjaiban, a Kolozsvári Magyar Napok időszakában. Büszkén mondhatjuk, az egy négyzetméterre eső magyar emberek száma ezekben az időszakokban a legmagasabb a kincses városban. Külön öröm, hogy ilyenkor általában a kultúra szivárog be szürke hétköznapjainkba, reményt adva arra, hogy hagyományaink, nyelvünk, nemzeti öntudatunk még sokáig megmaradjon e tájakon.
Zord a harc a különféle romboló hatású eszmék ellen, de ha részt veszünk az említett eseményeken, feléled a remény, hogy nemzetünk számára még nincs veszve minden. Másrészt
örvendetes tény az is, hogy Erdély és Székelyföld egyre több városában rendeznek könyvnapokat, az elmúlt időszakban például Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is megünnepelték a könyveket.
A vásárok szervezői okultak a múlt hibáiból, ezúttal e városokban más-más időpontban kerítettek sort az eseményekre, így a kiadóknak nem okozott gondot, melyik helyszínt válasszák.
Kolozsváron a legrégebbi a hagyomány, itt a második világháború előtt is szerveztek ilyen eseményt. 2021-től kezdve a nyílt utcáról a könyvek bevonultak a Bánffy grófok egykori hajlékába, így a város patinás palotája méltó otthona lett a múlt héten megtartott 11. Ünnepi
A kincses város ikonikus épületén kívül a Vallásszabadság Házában és a Bulgakov Irodalmi Kávéházban is zajlottak könyvbemutatók, valamint egyéb kulturális programok. A Bánffy-palota termeiben 27 standon félszáz kiadó volt jelen kiadványaival. Az ünnepélyes megnyitóra június 9-én került sor a Bánffy-palota udvarán felállított színpadon, ahol Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, Markó Béla költő, Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul, Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke fogalmazták meg a könyvekkel és az olvasással kapcsolatos gondolataikat.
Bár sokan látogattak ki a könyvhétre, talán kevesen tudják, kinek fejéből pattant ki az ötlet, hogy a kiadványoknak egy egész ünnepi hetet szenteljünk.
Az ötletgazda az 1883-ban Budapesten született Supka Géza író, újságíró, történész, aki anyai ágon rokona volt Kazinczy Ferencnek. Ő kezdeményezte 1929-ben az Ünnepi Könyvhét megtartását.
A javaslatot tett követte, és még annak az évnek május 12. napján kezdetét vette Budapesten az első könyvfesztivál. Supka nem csak a könyvekre gondolt, színházi, zenei előadásokat, kiállításokat is be akart vonni a rendezvénybe. Az első könyvhetet gróf Klebelsberg Kunó magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter nyitotta meg, az események során felolvasott műveiből többek között Kosztolányi Dezső és Babits Mihály is. A még gyerekcipőben járó rádió előadássorozattal színesítette a Magyar Könyv Hetének programját: Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Surányi Miklós beszélt a könyv és a közönség kapcsolatáról.
Az esemény hamar túllépte a főváros határait. A könyv ünnepét már 1929-ben az egész országra kiterjedően hirdették meg, így Budapesten kívül több nagyváros is csatlakozhatott. Megszervezték az eseményt Debrecenben, később Miskolcon, Pécsett és Szegeden is. Igazi népünnepély volt ez, hiszen az írók vidékre utazása jelentős eseménynek bizonyult. Erdély sem maradhatott ki a könyvhét eseményeiből. Máig emlékezetes marad, hogy a háború előtti években még
Móricz Zsigmond is eljárogatott a kolozsvári könyvhétre könyveit dedikálni.
A világégés azonban szerencsétlen módon közbeszólt, a múzsák elhallgattak. A kincses városban 1941-ben rendeztek utoljára hasonló rendezvényt, majd a háború szerencsétlenségeire rátevődött a kommunista rendszer elnyomása, amikor a hatalom szerint legkevésbé kultúrára volt szüksége a népnek. Így aztán 70 évnyi kényszerszünet következett, majd 2011-ben Kolozsvár ismét felsorakozott az Ünnepi Könyvhét színhelyei közé, amikor a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az RMDSZ Főtitkárságának Program és Ifjúsági Főosztályával együttműködve megszervezte a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet. Azóta szerencsére töretlen a lelkesedés, a város lakói szinte ünnepként élik meg e néhány napot, amikor a könyveké, a kultúráé a főszerep.
A könyvszemle mellett ez alkalommal sem maradtak el a koncertek, előadások, kerekasztal-megbeszélések, gyermekfoglalkozások és mindenekelőtt a könyvbemutatók. A 11. alkalommal rendezett ünnepi könyvhét szervezője idén az Iskola Alapítvány, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Romániai Magyar Könyves Céh volt. Az eseményt a magyar kormány mellett ebben az évben a kolozsvári önkormányzat is támogatta. A rendezvény célja, ahogyan azt a szervezők már az első kiadás alkalmával megfogalmazták: az irodalmat, a könyvet közel kell vinni az olvasóhoz. Az ünnepi könyvhéten a könyvek valóban közelebb kerülnek az olvasókhoz, hiszen ilyenkor a kiadók „házhoz” viszik felhozatalukat, nem kell az embernek könyvesboltról könyvesboltra vándorolnia, hogy rábukkanjon a keresett kiadványra. Az esemény nyertesei a gyerekek is – szép számmal hozták őket el a szülők a könyvhétre –, akiknek életre szóló, meghatározó élményt jelenthetett a sok szép meséskönyv között válogatni.
A két évtizedes hagyományra visszatekintő, Kántor Lajos alapította Kolozsvár Büszkesége-díjat rendszerint a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján adják át. Idén az elismerést Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kapta a kolozsvári temető védelmében kifejtetett munkájáért. A díjazottat egyhangúlag jelölte meg a Kolozsvár Társaság vezetősége – nyilatkozta Buchwald Péter elnök. Erzsébet asszony áldozatos munkája nélkül Kolozsvár panteonja ma már jó néhány történelmi síremlékkel lenne szegényebb.
A négynapos fesztiválon többek között Bartis Attila, Tompa Andrea, Orvos-Tóth Noémi, Egyed Emese és Király László lépett fel, a könyvhét díszvendége Bodor Ádám Kossuth-díjas író volt, akivel Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője beszélgetett. Sor került az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj átadására is, az év díjazottjai Balázs Imre József költő, író, szerkesztő, Jánosi Andrea grafikus, könyvillusztrátor és Kató Emőke, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze voltak.
A színvonalas programok sokaságára jellemző, hogy néha egyidőben tartottak író-olvasó találkozókat a Bánffy-palota udvarán felállított színpadon, illetve a Művészeti Múzeum Tonitza-termében.
Szerencsére az időjárás is kedvezett az eseménynek, bár a nyitó napon a sötét fellegek kissé elijesztették az érdeklődőket, a következő napokon özönlött a tömeg az Ünnepi Könyvhétre. Az év kiadói sikerének könyvelhető el Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock című kiadványa, amely az Exit Kiadó gondozásában jelent meg. Egy kiadós székelyföldi turnét követően a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is bemutatták a rádiós szerkesztő kivételes munkáját, amely az erdélyi rockzene 40 évre kiterjedő (1970–2010) történetét foglalja össze. A kötet megjelenése sokkal többet jelent egyszerű könyves eseménynél, hiszen a bemutatók kapcsán olyan zenészeket hozott újra egy színpadra az esemény, akik évtizedek óta nem muzsikáltak együtt.
Budapesten a 93. Ünnepi Könyvhetet ugyancsak június 9–12. között tartották meg a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén, ahol szintén jelen volt több erdélyi kiadó. Néhánynak a vezetője szerint nem a legszerencsésebb ugyanabban az időpontban két vagy akár több helyszínen is könyvhetet szervezni, de így is rengeteg élménnyel és színvonalas kiadványokkal gazdagodtak azok, akik kilátogattak a Bánffy-palota által otthont adó eseményre.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | erdelyinaplo.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | erdelyinaplo.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Statisztikai célú sütik
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.
A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.
Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.
Statisztikai célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül
ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül
Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.