Szobrászszemmel a nap mindig világít – Kun Árpád György kolozsvári szobrászművész sajátos absztrakt alkotásairól

2021. szeptember 25., 20:57

Kun Árpád György szobrász műhelye kolozsvári szülőházában van berendezve. Azon szerencsések közé tartozik, aki már gyerekkorában tudta, mi szeretne lenni. Ehhez hozzájárult a művészi családi háttér és a kincses városbeli szülői ház környéke. Kun Árpáddal a napokban bemutatott Metamorfózis című kiállítása kapcsán beszélgettünk.   

Szobrászszemmel a nap mindig világít – Kun Árpád György kolozsvári szobrászművész sajátos absztrakt alkotásairól
galéria
Kun Árpád György szobrász a kolozsvári Szabók bástyájában tartott kiállításán Fotó: Jakab Mónika

– Hogyan került a szobrászat világába?
– A szobrászatot, a formavilágot már gyermekkoromban felfedeztem. Családi házunk környékén a fa és az agyag egyaránt megtalálható volt, Donáth úti kertünk felért a Hója erdőig, ahol az egész domboldal egy agyagtömbön fekszik. Olyan jó minőségű az itteni agyag, hogy bármilyen formavilágot elő lehet varázsolni belőle. Már gyerekkoromtól a családi udvaron elkezdtem foglalkozni az agyaggal, felfedeztem a tulajdonságait. Nagyapám és bátyáim is kézművesek voltak, így nem volt nehéz ellesni a különböző anyagok megmunkálási folyamatát. Már gyerekként tudtam, mi akarok lenni.

A szobrászatra autodidakta módon készültem: nem voltak tanáraim, útmutatóim, az egyetemet is későn, 30 évesen végeztem el.

1990 után jutottam be a Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemre. Ekkor már megvoltak az elképzeléseim a szobrászatról. Tudtam, mi az, ami érdekel és amit tovább szeretnék fejleszteni. Ez olyan mesterség, ahol minden anyagot kell ismerni: agyag, kő, fa vagy fém. Szobrászként kell tudni hegeszteni, kovácsolni, faragni, és határozott elképzelésekkel kell rendelkezni az elvállalt munkáról.   

– Milyen sajátos stílusjegyek jellemzik a munkásságát?
– A formavilágomat nagyrészt absztrakt munkának nevezik. Az elvont dolgoknak bizonyos időkben és kultúrákban nagyobb ereje és tisztelete volt, mint a figuratív munkáknak. A figuratív szobrokkal nem tudtak annyi mindent kifejezni. A régi korok művészetében a természetfeletti erőket mindig valami hibrid forma által fejezték ki – például szárnyas oroszlánok, griffek stb. E szobroknak óriási tisztelete volt, a figuratív szobrászat eltörpült. Nemcsak a mitológiából inspirálódok, de a védák hagyományos metafizikáiból is ihletet merítek.

A kiállítás témája a fejlődés, a pozitív átalakulás, amikor az ember a spirituális beteljesedésre törekszik. Fotó: Jakab Mónika

– Mennyiben segítette az egyetem sajátos stílusának a kialakulását?
– Az egyetemen esztétikát, filozófiát, művészettörténetet tanultunk, ahol    nagy teret kapott a keleti filozófia. Mesterem, Havadi tanár úr sokat beszélt Hamvas Béla és Mircea Eliade munkáiról, ami megragadott. A védikus filozófiában van egy olyan tulajdonság, ami mindenben benne rejlik, az erő, a dinamizmus és a kreativitás. Munkáimra egy összefogó eklektikus művészet jellemző, ebben több stílus van, mert    bizonyos dolgokat egyféleképpen lehet kifejezni, egyféle formavilággal, más dolgokat más anyagból és más stílussal.   

– Milyen szobrokat készített legszívesebben?
– A szobrászatban vannak előkészítő projektek, mivel a képzőművészet állandóan változik. A munka rajzolással indul, de amikor a rajzból megvalósul a terv, lehet, hogy a végeredmény egészen más lesz. Időközben az alkotáshoz mindig hozzáadok vagy elveszek valamit, így születik meg végleges változat.

Amikor megrajzolom a szobrot és elkészül az első makett, rájövök, hogy az üzenet milyen anyagban tud kiteljesedni. Követ, fát, cementet vagy akár bronzot használok.

Erdei nimfa Fotó: Jakab Mónika

A szobrokat először agyagból készítem el, később nagyobb méretben gipszből, azután jön a kifaragás vagy kiöntés. Szobraim leginkább elvont alkotások, amiket térplasztikáknak, térszobroknak is lehet nevezni. A szobrot minden oldalról körbe lehet járni, minden szögből megvan az üzenete. Az elemek között szerves összefüggés van: szobraim nagy részébe a tér belehatol. Az áttört formákban a tér szervesen kiegészíti a szobor üzenetét. Az absztrakt formavilággal sokkal jobban és mélyebben ki tudom fejezni a rejtett dinamikákat, amelyek az emberben is megvannak. Vannak szimbolikus alkotásaim is, mint a bronzból készült Kozmikus virág. A bronznak külön entitása, színe és fénye van, amelyek megfelelnek az általam elképzelt és kifejezett témának. Ez a munka a Nap analógiája, az örökké élő Napisten, amiben tulajdonképpen az ember esszenciája testesül meg.

– Vannak szobrai, amelyeket kiemelkedő alkotásnak tart?
– Egy monumentális Márton Áron-szobrom van kiállítva a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum dísztermében. A mostani kolozsvári kiállításon egy szökőkúttervet is bemutattam, ez magánmegrendelésre készült, nyolc figurából álló kompozíció. Központi részen található a négy múzsa és a szökőkút szélén a négy nimfa. A tervből egyelőre ötöt valósítottam meg, ezek figurális szobrok, női aktok. Én is úgy vagyok, mint az anya, akinek sok a gyereke, és mégsem tesz különbséget közöttük. A szobrászat olyan mesterség, amely nagy erőfeszítést és határozottságot igényel. Minden szobrász tudja, hogy az elkezdett munkát be kell fejezni. Nem lehet eltenni későbbre, mint egy festményt.

Nagy eszmecserék folynak arról, hogy vizuálisan melyik a kifejezőbb, melyik gyakorol nagyobb hatást a nézőre: a szobrászat vagy a festészet? Mivel a szobor abban a háromdimenziós térben van, mint az ember, a vizuális hatása sokkal erősebb, másképp hat ránk, mint egy festmény.

Van egy gyerekkori emlékem, amikor még állt Kolozsváron a Donáth-szobor, amely egy barokk stílusú kőből faragott alkotás volt. Az ablakunkból épp a szoborra lehetett látni. 1971-ben diákok ledöntötték és szétverték, amit én az ablakból néztem végig. A látvány megrendítő hatással volt rám.   

– Metamorfózis című kiállítás honnan kapta a nevét?
– A kiállítás témája a fejlődés, a pozitív átalakulás, amikor az ember a spirituális beteljesedésre törekszik. A metamorfózisnak ez a belső lényege. Az absztrakt szobrok mellett van pár figuratív munkám is. Az    Erdei nimfa arról szól, hogy a nimfát és az erdőt nem lehet csak figurális módon bemutatni. A nő és az erdő elemei benne kell hogy legyenek a szoborban. Ily módon az erdei tündér megelevenedik, mint egy női személy. Ugyanakkor megvan benne az is, ami az erdőhöz kapcsolódik, a vegetáció egy része. Ez késztetett arra, hogy a Metamorfózis nevet adjam a kiállításnak. Ennek létezik egy mélyebb jelentése is, amit rá lehet vetíteni a kiállítás központi figurájára, a Gandharvára. Az ember is átalakul, változik. Arról van szó, hogy az ember bizonyos szinteket ér el, a Gandharva szobor ezt szimbolizálja.

A szobrokat régen nem is tekintették képzőművészeti alkotásoknak, az maga az Isten megjelenése volt, mint például a görög vagy az indiai Buddha-szobrok.

A neolitikumból maradtak ránk a termékenységszobrok, ez a téma nálam is megjelenik az Erdő szellemeként.

– Mihez köthető a mostani kolozsvári kiállítása?

– A tavalyi pandémia sok embert megváltoztatott életfelfogás szempontjából. E periódust részben úgy használtam ki, hogy szobrokat készítettem. Hagytam magam az élethelyzettel sodródni, de közben arra törekedtem, hogy valami pozitívat alkothassak. A mostani kiállítás annyiban különbözik az előzőtől, hogy sok munka az elmúlt másfél évben készült el. Úgy érzem, szobraimmal pozitív üzenetet tudok átadni egy ilyen élethelyzet után.

A kiállítás egyik központi szobrának, a Kozmikus virágnak is ez a pozitív életfelfogás a lényege: Sursum vivere, azaz Felfelé élni, mert a Nap mindig ott van.

A felhők jönnek és mennek, de a Nap mindig világít. Mostani kiállításomnak ez a fő üzenete.   

– Milyen szobrokon dolgozik?
– Tíz-húsz kis vázlatom van a műhelyben, de olyan ez is, mint a jó bor: hagyni kell érni. Egy idő után eljön a pillanat, amikor az egyik munkát megpróbálom valamilyen anyagba formázni. Szeretnék új munkákkal jelentkezni.

Jakab Mónika

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.