Szerelempatak, szerelemtó

Csinta Samu 2014. június 20., 18:06

Nagy érdeklődést keltett az év elején bemutatott Szerelempatak című dokumentumfilm. Sós Ágnes alkotása központi témájának – az időskori szexualitás – egyik ritka kutatója, a csíkszeredai Balázs Lajos néprajzkutató az emberi lét sorsfordulatai legfontosabb kötőanyagaként tekint a nemiségre.

galéria

 

– Nem tartja kicsit igazságtalannak, hogy a több évtizedes kutatómunkája azáltal kapott igazán népszerűséget, hogy valaki filmre vitte?

– Egy kicsit, talán, a jelenség azonban nem egyedi, a mai társadalom könyvhöz, olvasáshoz való viszonyulásával hozható összefüggésbe. Az embereket sokkal inkább érdekli a képi világ, a hasonló összevetésekből ezért rendre a televízió kerül ki győztesen, azzal együtt, hogy egyfajta szellemi tunyaságba taszítja a nézőt. Nem állíthatnám, hogy a könyvemnek nincs sikere, már a második kiadás is szinte teljes egészében elkelt, hét egyetemen is tanítják, de kétségtelenül a film adott neki igazi csillogást. Még akkor is, ha többek véleménye szerint soha nem fog felemelkedni a könyv szintjére.

– És az ön véleménye szerint?

– A könyvnek sajátos hömpölygése van szerkezeti felépítése révén. A születés-házasság-halál népi kultúrkörét hosszútávon követtem, nem csak onnan kezdve, hogy elvágják az újszülött köldökzsinórját. A párválasztás sem a lakodalommal kezdődik, és a halál sem azzal, hogy meghúzzák a harangot. Igazából senki sem foglalkozik a születés előtti állapottal, holott az a várakozási periódus hatalmas kultúrageneráló állapot. Abban alakult ki a tiltások és engedmények rendszere: mit szabad és mit nem szabad? Olyasfajta tudás formálódott, amelyet az orvostudomány is csak a múlt század hatvanas éveiben kezdett felfedezni: az anya az érzékszervei révén információt közvetít a magzatnak. Például ne tartózkodjon zajos, káromkodós környezetben, intették a várandós nőt. Vagy a terhesség alatt hallgasson kellemes, csendes zenét.

– Ennek értelmében a filmben szereplő öregkori nemiség is jóval korábban kezdődik?

– Bizony! Én a kisgyermekkor nemiségének tanulmányozásával kezdem ezt a folyamatot, míg a film ennek az ívnek a végét ragadja ki, a nemi kultúra alkonyát, amikor az ember már többnyire csak emlékezik, nosztalgiázik. Utólagos okoskodásnak tűnhet, de bajom van a szerelempatak szimbólummal is. A patak az erecske utáni szakasz, ami gyorsan csörgedezve tovaszalad – ez nem a megnyugodott szerelem metaforája, ellenkezőleg, a születő szerelemé. Itt legfeljebb a szerelem taváról beszélhetnénk: a tó mélyéről sok mindent a felszínre lehet hozni, szimbólumként rengeteg rituális elemet is tartalmaz. Gyűjtéseim során többször találkoztam azzal az elemmel, miszerint az erdő mélyén folyó patak kiöblösödő kanyarulatában – figyelem, nem a sodró, szaladó szakaszon! – megmártóznak a lányok. De az állóvízben halászni is lehet, a hal pedig a női test különösen szép szimbóluma. Még akkor is, ha a Szerelempatakban többnyire asszonyok emlékeznek, a férfiak többnyire csak „eszközei” az emlékezésnek...

– Ha Sós Ágnes rendező nem is vette teljes mértékben figyelembe az ön kutatásait, a film szereplőit, a mesélő embereket mégiscsak ön ajánlotta neki.

– Igen, elsősorban Veronka nénit, aki az én egyik legrégibb és leghűségesebb beszélgetőtársam. De Erzsike nénit is, aki sajnos, másfél évvel ezelőtt elhunyt, ám ennek a sziporkázóan okos és szellemes asszonynak a rögtönzéseit a rendezőnő nagyon ügyesen a Veronka szájába adta. Az udvarlás története is vele esett meg. Egy csíkszenttamási atyafi megjelent annak idején az özvegyen maradt Erzsikénél, dicsérte, udvarolt, míg végül eljutott oda, hogy ő bizony elvenné feleségül. Mire az asszony: jóember, a fejemnek gondot, a pinámnak dolgot még egyszer nem csinálok. Ez a rögtönzés, a frappáns paraszti replika a filmben már Veronka „előadásában” hangzik el.

– A hasonlóan szellemes replikák, a sajátos szellemiség vonzotta annak idején Csíkszentdomokos és térsége felkutatására?

– Valahogy úgy vagyok ezzel a jelenséggel, mint a régész, aki kijelenti, hogy itt ásunk, és nem ott. A megyésítést követően Csíkszeredába kerültem a kultúrbizottsághoz, amelynek keretében a falusi kultúrházakat felügyeltem. Viszonylag gyorsan elvégeztem a terepfeladataimat, s a fennmaradó időben gyűjteni kezdtem – elsősorban a lakodalmak témakörében. Talán az életkorom miatt is az érdekelt a leginkább, az államvizsga dolgozatomat is abból írtam, tizenöt évet szántam a témára. Aztán az érdeklődésem a halál tematikája felé fordult, időközben ugyanis meghaltak a szüleim. Egyre inkább foglalkoztatni kezdett a társadalmi szerveződés alakulása, hiszen a születés-házasság-halál eseménysorozata viszi át az emberi sorsot az egyik szakaszból a másikba. Kilenc hónap: a gyerek beleszületik az emberi, egyházi közösségbe. Szerelem, házasság: átmenet a legény-leány társadalomból a házasemberek társadalmába. Aztán leéljük az életünket, s elkövetkezik a búcsúzás szakasza. A nemiség pedig az emberi lét valamennyi sorsfordulatának legfontosabb kötőanyaga. Egy évig tartott, míg kidolgoztam a 2120 kérdéses kérdőívet, amely alapján ráálltam a nemiség kutatására. Közel negyven év alatt több mint háromszáz adatközlővel dolgoztam, erre a témára viszont 35, átlagos intelligenciaszint fölötti embert választottam ki, 35 és 80 év közöttieket, többségükben, 65 százalékban nőket. Ezért a könyvem meglehetősen nőcentrikus.

– A nemiségről az emberek többnyire vagy nagyon értelmiségi szinten, vagy pedig nagyon vulgáris módon beszélnek. Az ön adatközlői hogyan kezelték ezt a tabutémát?

Balázs Lajos
Csíkkászoni édesanyja és édesapja gyermekként került a Regátba, ezért született ő Bukarestben 1939. december 22-én. Miután a család kuláklistára került, egy ideig csak magántanulóként végezhette iskoláit, végül a brassói autógyár szakiskolájában szerzett autószerelői képesítést. A Bukaresti Tudományegyetemről román tanári oklevéllel távozott, 1976-ban ugyanott doktorált. A korábbi rendszerben a Hargita megyei kulturális irányító testületekben töltött be különböző tisztségeket. 2000-ben Tonk Sándor felkérésére elvállalta az induló Sapientia EMTE csíkszeredai román–angol nyelv szakának szervezését. Közel 40 éve folytat Csíkszentdomokoson és környékén néprajzkutatást. Kutatási területe a három emberi sorsfordító – születés, házasság, halál – szokásvilága, ebből született szokástrilógiája:Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson (Kriterion, 1994),Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson (Pallas Akadémia, 1995),Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson (Pallas-Akadémia, 1999). Kitüntetések, elismerések: Kulturális Érdemrend III. fokozat (Románia kormánya, 1975), Magyar Néprajzi Társaság tiszteleti tagja (MNT, 1966), Magyar Kultúra Lovagja – „A néprajz tudomány szolgálatáért” (2000), Ortutay Emlékplakett A néprajztudományért (MNT 2000), Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2000), Az Év Oktatója (Sapientia EMTE, 2005), Székelyföld Díj a Székelyföld című folyóiratban megjelent írásaiért (2007).

– Nagyon óvatos próbáltam lenni a kérdések megfogalmazásánál. Az adatközlőim korábbról már jól ismertek, talán ezért is tudtam elfogadtatni, hogy a tudomány számára dolgozom, s hogy az ő tudásuk nagyon fontos. Valamennyi adatközlőmet „elrejtettem”, csak a nemük – nő vagy férfi – és az életkoruk szerepelt. Erre többek között azért volt szükség, mert egy falun belül minden történésnek több variánsa is van. Az ismertségemmel és meggyőző mondókámmal többnyire célba értem. A férj vagy a feleség nem nagyon beszélt a másik jelenlétében, de volt rá példa, hogy a visszautasítás után az asszony utánam jött, s mondta, hogy délután jöjjek vissza, mert akkor nem lesz itthon az öreg. Roppant érdekes volt, ahogyan a szerelemre – nem a nemiségre! – vonatkozó kérdésekre reagáltak. Akármiről kérdezzen, csak erről ne, sóhajtoztak. Volt olyan, aki több beszélgetés végén kijelentette, hogy soha az életben nem szerette az urát. De hát kilenc gyermekük volt, vetettem közbe. Az más, mondta, összeházasodtatok, akkor oda kell adnod magadat.

– Hogyan indította ezeket a beszélgetéseket?

– Személyes élményre kérdeztem rá, férj, gyermek, rokonság. Csak jó idő elteltével csúsztam rá óvatosan a témára: tudja-e, hogy egy valamiről soha nem beszéltünk. Miről? Hát a szerelemről, hogyan lettek a gyermekek, kivel volt először? Nagy szuszogások, az istókját, tanár úr, maga azt is kiszedi belőlem, amire gondolni sem merek. Nem, nem, ezt nem lehet, hallgatások. Érezni lehetett, hogyan vívódik az ember az önmegmutatási hajlam, a prüdéria és a késztetés között, hogy mégiscsak kibeszélje magából ezeket az emlékeket. Aztán lassan mesélni kezdtek. Hogy a fűrészgyárban dolgozott, a cándrát, a fahulladékot valahova hátra hordták, na akkor és oda felnyomott. Vagy hogy a legény az ölébe vette, s úgy vitte hátra a csűrbe, hogy az apja ne láthassa a nyomokat a frissen hullott porka hóban, hány ember is járt ott. S hogy neki is, a legénynek is az első alkalom volt, és hogy ő soha nem tudta meg, mi a jó abban. Aztán következett tele humorral, az öregkor is. Már alig tudott mászni, mesélte egyikük, de törte a nyavalya. Lefeküdtünk, s az öreg egyszer csak mondja: odamegyek. Tetettem, hogy alszom. Hallod-e, Róza, én odamegyek. S én végiggondoltam, hogy meghalhat, s engem örökké bántani fog, hogy nem teljesítettem a kívánságát. Na, jöjjön, mondtam, s ő odacsoszogott. Az asszonyi bölcsesség és odaadás csodálatos mintái.

– A férfiak miért ennyire alul-képviseltek ezekben az emlékezésekben?

– Ők nehezebben nyíltak meg, szégyenlősebbek voltak. Sokuk számára a beszélgetések során világosodott meg, mennyire durvák, önzők voltak, mennyire nem vették figyelembe esetenként akár az asszony egészségi állapotát sem. Önmagunk durvaságának felismerése, a hajdani oktalan féltékenykedések felidézése egyenesen szenvedést okozott, előfordult, hogy ettől bezárkóztak. A nőknél viszont amikor másodszor, harmadszor mentem, szinte onnan folytattuk, ahol előzőleg abbahagytuk. Foglalkoztatta őket a korábbi beszélgetés, sokszor azzal fogadtak, hogy gondolkoztam rajta, s az éjjel eszembe jutott még ez is, az is. Szinte munkatársaimmá váltak. Az összesen 1750 órányi beszélgetés során elhangzottak hihetetlenül értékes kultúrkincset hordoznak.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Somogyi Botond 2025. március 30., vasárnap

Talpas Botond igazgató: az MCC-t janicsárképzőnek tartani hamis vád

Több mint két éve részletes interjúban mutattuk be az olvasóknak a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), amely azóta jelentősen fejlődött. Talpas Botondot, az intézmény erdélyi tevékenységéért felelős igazgatót kérdeztük.

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.