Románnyelv-tanulás: hiányzik a sikerélmény

Kiss Judit 2015. november 24., 20:02

A magyarajkú diákoknak rengeteg gondot okozó románnyelv- és -irodalom oktatásról, az alternatív tanítási és tanulási módszerekről, lehetőségekről Tódor Erika Máriát, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensét, a csíkszeredai Humántudományok Tanszék oktatóját kérdeztük.

Románnyelv-tanulás: hiányzik a sikerélmény
galéria


– Hosszú idő óta okoz nehézséget a pedagógusoknak, szülőknek és főként a magyar diákoknak a jelenlegi módszerrel folyó románnyelv- és irodalom oktatás. Hogyan vélekedik, e sok sebből vérző oktatásnak melyek a legnagyobb gondjai?

– Abból kell kiindulnunk, hogy melyik régió, település diákjairól beszélünk, hiszen a szórványtelepüléseken, ahol éppen az anyanyelvhasználat lehetőségei szűkülnek, főként anyanyelvoktatási problémákra kell megoldásokat keresni, ellenben a tömbmagyar közegben élő gyermekek esetében, ahol az iskolai oktatás az államnyelv elsajátításának fő helyszíne, a román nyelv megtanulása teremt sajátos helyzetet. Ez persze nem baj, hanem nyelvpedagógiai valóság, amitől nem lehet elvonatkoztatni, hogyha gyermekközpontú oktatásban gondolkodunk. A tömbmagyar településeken vagy magyar-domináns könyezetben élő diákok számára az iskola által biztosított tartalmi kínálat és mérési mód – ami teljes mértékben meghatározza a tanítás mikéntjét – eltekint az iskolába érkező gyerekek nyelvi szocializációjától, jövőbeli kommunikációs igényeitől. Azt láthatjuk, hogy az iskolai mérés – itt a kisérettségire és érettségi vizsgákra gondolok – és a reális nyelvtudás elkülönül, az iskolában szerzett tudás és a társadalmi beilleszkedés elvárásai különválnak. Gyakran találkozunk olyanokkal, akik érettségi vizsgán jól teljesítettek, de ha románul kell kérni, két tojás megvásárlása már nehézséget jelent. Sok esetben az iskola nem tud megfelelő gyakorlási keretet biztosítani a román nyelv magas szintű, minőségi elsajátítására, ezért van növekvőben az iskolán kívüli, kiegészítő foglalkozások kínálata. Ilyen például a délutáni román játszóház, kommunikációs kör vagy egyszerűen a magánóra, de az sem ritka eset, hogy a szülő román iskolába íratja gyermekét a jobb érvényesülés reményében. Persze, erre könnyebb legyinteni és azt mondani, hogy többet kell tanulni vagy hogy a székelyföldi fiatalok nem is akarnak románul megtanulni, de úgy gondolom, hogy a jelenség kezelése jóval összetettebb: a tartalmi kínálatot, az oktatási eszközök megtervezését, a tanárképzést és továbbképzést egyaránt érinti.

– A nem román anyanyelvű V–VIII. és IX–XII. osztályos diákok számára speciális románnyelv-tanítási tervet dolgoztak ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szakemberei, a román nyelv második nyelvként történő oktatását szorgalmazva. Mi lenne ennek a legfőbb hozadéka a most érvényben lévő tantervekkel szemben?

– 2006-ban és 2011-ben is tagja voltam a tantervkészítő munkacsoportoknak. A magyar tannyelvű iskolák számára készülő tantervek esetében alapvető lépés a nyelv státusának pontos meghatározása és a terminológia következetes használata, és ennek elfogadtatása is a többségi társadalommal. Ezért a román nem-anyanyelvkénti oktatásáról beszéltünk már az első javaslat esetében is (románul: „limba română nematernă”, angolul „non-native language”). A kifejezéssel éppen azt akartuk hangsúlyozni, hogy a nyelv tanításának módja más kell legyen, mint az anyanyelvűek esetében. Természetesen az idegen nyelvoktatási stratégiákat itt sajátos módon kell alkalmazni és feldolgozni. A kifejezés meghonosodása viszont úgy tűnik, nehézkes, de az általa megnevezett pedagógiai elvek egyre használhatóbbá válnak. Itt konkrétan arra gondolok, hogy két évvel ezelőtt a nyitrai egyetem által kezdeményezett nemzetközi projektben ez a megközelítés több szinten is közös elemeket tartalmazott a szlovákiai és ukrajnai magyarok oktatásával a tekintetben, ahogy az állam nyelvét nekik is el kell sajátítaniuk. Az eddigi alternatív tantervjavaslatok sajátos arculatát éppen az határozta meg, hogy a tanulók nyelvi sajátosságaiból indultak ki, így nagyobb teret kapott a kommunikációs és a gyakorlatias nyelvgyakorlás, a szókincsgazdagítás, szerepelt benne az összehasonlító szemlélet, míg az irodalmi szövegek olvasására, értelmezésére csak gimnáziumi szinten került volna sor. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy az elmúlt időszakban kettősség jellemezte a viszonyulást az alternatív vagy speciális tanterv (mert megnevezésében nem következetesek az erre vonatkozó diskurzusok) kérdéséhez: a magyar iskolák, szakértők és az érdekképviselet is más-másképpen értékelte. Vannak, akik a sajátos tanterv és vizsga kérdését teljes mértékben fontosnak, meghatározónak látják, létezik azonban egy kételkedő diskurzus is, mely szerint „én is, a gyermekem is megtanult jól románul, tanuljon meg más is, úgy ahogy a többi, úgy ahogy addig”.

– A Sapientia egyetemen kívül az országban nincs olyan romántanár-képzés, amely külön figyelmet szentel a nem román anyanyelvűeknek szóló oktatás módszereinek. Milyenek a visszajelzések, tudják-e hatékonyan kamatoztatni az oktatásban azt, amit az egyetemen speciálisan a magyar gyerekek oktatására vonatkozóan tanultak a hallgatók?

– Igen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen működő román–angol szak elindításának célja többek között az volt, hogy előrelendítsük a magyar tannyelvű iskolákban a román nyelv oktatását. Ma már több olyan végzősünk van, akik erdélyi iskolában tanítanak, és már az is előfordult, hogy az ő tanítványaik jöttek egyetemünkre. Azt gondolom, hogy esetükben az idegen nyelv és a román nyelv elsajátításának tapasztalata, a kétnyelvű, többnyelvű „nyelvi viselkedés” problematizálása, a sajátos módszertani megoldáskeresés jó kiindulópontot jelent jelent egyéni tanítási stílusuk kidolgozásához.

– Az is szóba került, hogy regionális szinten is szükség lenne egy neveléstudományi intézetre, amely sajátos helyi problémákkal foglalkozna, mint amilyen a székelyföldi magyar ajkú gyerekek román nyelvű oktatása. Mi lenne egy ilyen intézet szerepe és gyakorlatban hogyan segítené a magyar gyerekek románnyelv-tanulását?

– A magyar tannyelvű iskolák minőségi fejlesztése érdekében valóban fontos egy olyan intézet, amely kapcsolatot teremt az oktatás és a kutatás között, ugyanis az oktatásszervezésből nem hiányozhat az átfogó szakmai szemlélet, ehhez pedig elengedhetetlen a jelenségek kutatása, alapos megértése, leírása. Ha konkrétan a román nyelv tanulására vonatkoztatok, azt gondolom, hogy például szakmai hátteret bíztosíthatna a tanterv, taneszközök és tankönyvek fejlesztésének. De kutatóközpontként is működhetne: a nyelvi viselkedés, a nyelvelsajátítás, az iskolai nyelvi szocializáció román nyelvre vonatkozó szegmenseit vizsgálhatná, és teret biztosíthatna a szakmai vitáknak, egyeztetéseknek, a tervezésnek és az interdiszciplináris párbeszédnek is.

– Említette már a motiváció hiányát az oktatásban. Ennek ellensúlyozásaként mire kellene a szülőknek, pedagógusoknak a legnagyobb hangsúlyt fektetniük?

– Az iskolai nevelésben az élményszerű tanulás a legfontosabb, az, hogy ne erőltetve fejlesszük a gyermeket, hanem minél változatosabb lehetőséget teremtsünk az önfejlesztésre, biztassuk és támogassuk saját értékei felfedezésében. Sajnos a mai iskolából hiányzik a következetesség: autonóm egyéniségek nevelését tűzzük ki célul, de gyakorlatban minduntalan szabályozzuk, hogy mit, hogyan csináljanak. Kreatív, kompetencia-alapú oktatásról beszélünk, miközben ha csak a vizsgatételeket vesszük alapul, leggyakrabban a lexikális tudást mérő készségeket ellenőrizzük; reális önértékeléssel rendelkező, talpraesett embereket szeretnénk nevelni, miközben frusztrálunk, szidunk, stigmázunk, stb. Elsősorban tehát következetes és koherens oktatási rendszerre lenne szükség, ahol a változtatások logikusak, előkészítettek és megalapozottak, mert csak ily módon tudja biztonságban érezni magát az iskolában a tanár, diák és így tud bizalommal fordulni az iskolához a szülő is. Hogyha ezt a rendet és a velejáró szabadságérzést nem tudjuk megteremteni a gyerekeink számára, nem várhatjuk el tőlük sem a belső rendre való igényt, sem a rend tiszteletét.

– Az is tapasztalható, hogy a gyerekek, akik speciális tankönyvekből és tantervek mentén, idegennyelvként tanulják az angolt vagy németet, könnyebben elsajátítják a nyelvtani alapokat, mint románból. Az angol nyelv idegennyelvként tanításának nyilván óriási hagyománya van: ez teljes mértékben hiányzik a román nyelv esetében? Hogyan vélekedik, ha például hasonló tanterv szerint oktatnák a magyar diákokat románból, hatékonyabban tudnának kommunikálni?

– Mind az anyanyelv, mind az idegen nyelvek oktatásának módszertana nagy múlttal rendelkezik. A magyar tannyelvű iskolák tannyelvtörténetében sem teljesen újszerűek a román nyelv oktatásának sajátos kérdései, a válaszkeresések viszont mindig az adott kor függvényében értelmezhetőek. A jelenre reflektálva azt gondolom, hogy a magyar tannyelvű iskolák esetében szükséges lenne egy összehangolt (integrált) nyelvoktatási szemlélet kialakítása, melynek kiindulópontja éppen az anyanyelvi kultúra. Erre épülve, egymást kiegészítve kellene megtervezni a nem-anyanyelv, azaz az államnyelv elsajátításának tartalmát, módszertanát és ehhez kapcsolódhatna az idegen nyelvek oktatása. Az összehangoltságon azt értem, hogy amit az egyik nyelv, kultúra keretében már elsajátított a diák, az a másik nyelv esetében akár viszonyítási alapként vagy kiindulópontként is szolgálhatna, tehát nem egynyelvű logikával, párhuzamosan zajló, hanem inkább egymást összehasonlító és egyben kiegészítő többnyelvű szemlélet mentén haladna a nyelvi viselkedés nevelése, a tudatos nyelvhasználat alakítása. Ebben az összefüggésben a nyelvi sokszínűség is természetesebbé válna.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.