Nők elleni erőszak és férfigyűlölet?

– Tekintsük át az Isztambuli egyezmény létrejöttének történetét. Miért annyira fontos az Európa Tanács számára?
– A 90-es évektől felértékelődött a nők helyzetének kérdése. Az új megközelítés a nemzetközi intézmények mögött működő, úgynevezett „független” szakértői testületekben is gyökeret vert. Egy liberális család- és társadalomkép mellett az addig soha meg nem kérdőjelezett biológiai nem kérdését kezdték aláásni és becsempészni a gender fogalmát, gondolatiságát. Az Isztambuli egyezményt 2009–2010-ben „tárgyalták le”, és végleges szövegét 2010 decemberében fogadták el, majd a miniszteri bizottság jóváhagyását követően 2011. május 11-én nyitották meg aláírásra. Már az elfogadása körül is viták voltak: sokak szerint például nem volt meg hozzá a kellő többség. Az egyezmény hatálybalépéséhez legalább tíz ország általi ratifikálásra volt szükség, ebből minimum nyolcnak az Európa Tanács tagjának kellett lennie. Ez csak 2014-ben teljesült, ekkor lépett hatályba az Isztambuli egyezmény.

– Hogyan jellemezné az egyezményt?
– Látszólag a nők és a családon belüli erőszak elleni fellépésről szól, ennek ellenére már a preambulumából süt az ideológiai átitatottság, amely a genderideológia és a szélsőséges, férfigyűlölő feminizmus szellemisége szerint íródott. Hátsó szándéka minden bizonnyal a „társadalmi nem” fogalmának becsempészése az uniós, valamint a tagállami jogba a lopakodó jogalkotás révén.

– A párkapcsolaton belüli erőszakról felmérések, kutatások szólnak. Hogyan lehet ezt saját törvényeinkkel orvosolni?
– Le kell szögezni, hogy a nőkkel szembeni erőszak elleni fellépés fontos téma, szükséges vele foglalkozni, de leginkább tenni kell a megszüntetéséért. Első lépésként a nők társadalmi megbecsülése lényeges. Magyarországon a kormány sokat tett azért, hogy a nőknek ne kelljen feltétlenül választaniuk család és karrier között, ne menjen az egyik a másik rovására. Ha egy család életében nem okoz feszültséget a megélhetés kérdése, akkor jó esély van arra, hogy megakadályozhatjuk a családon belüli erőszakot. Egy egyezmény elfogadásánál tehát sokkal hatékonyabb módszer a valódi cselekvés. Kiegészítésképpen természetesen áldozatsegítő intézményrendszer és segélykérő hálózat létrehozása szükséges, amely Magyarországon biztosított.

– Olyan országokban, ahol az egyezményt elfogadták, mennyire oldódtak meg e gondok?
– Az eddigi felmérések alapján azt láthatjuk, hogy az egyezményt hatályba léptető államok jelentős részében továbbra is magas a nők elleni erőszak aránya: igaz ez Dániára, Finnországra és Svédországra is. Összefüggést jelent, hogy a 2015-ben indult migrációs hullám során sok migráns érkezett muzulmán országokból, ahol a nőket még mindig nem tekintik egyenrangúnak a férfiakkal. Az Isztambuli egyezmény mégsem tér ki e problémára, ho­lott mindennaposak a migrációs hátterű férfiak által elkövetett nemi erőszakok, például a svédeknél. Fontosabb lenne ez ellen fellépni, mint a hangzatos egyezményeket elfogadni. A problémák tehát nem oldódtak meg. Spanyolországban ugyanakkor kifejezetten visszás tapasztalatokról számolnak be az Isztambuli egyezmény ratifikálása óta:

Az egyezmény viszont lehetőséget ad arra, hogy a feljelentő nő környezetéből azonnal eltávolítsák a megvádolt férfit, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy azonnal utcára teszik akár a saját tulajdonú lakásából is. A meg­gyanúsított férfi bűnösségének bizonyítása nélkül is gyorsított eljárásban megvonhatják a gyermekláthatási jogait. Ez megalázó, méltatlan helyzeteket eredményez. Ez tehát kétélű fegyver, amivel a nők is visszaélhetnek, és amivel férjek, apák életét tehetik tönkre, akár érzelmi felindulásból vagy tudatos bosszútól hajtva.

– Hány ország parlamentje szavazta meg eddig az egyezményt, és melyek nem ratifikálták?
– A hivatalos honlap szerint eddig 34 ország ratifikálta, 12 ország pedig aláírta, de azóta sem léptette hatályba, azaz a folyamat elakadt. Utóbbiak között hazánkon kívül is vannak olyan országok, amelyek uniós tagállamok: Bulgária, Csehország, Lettország, Litvánia és Szlovákia. Lengyelország esetében az előző kormány aláírta és ratifikálta az egyezményt, viszont az azóta megválasztott új kormányzó erő, a konzervatív Jog és Igazságosság Párt nem fogja végrehajtani. Sőt nemrégiben a lengyel igazságügyi miniszterhelyettes azt szorgalmazta, hogy országa mondja fel az Isztambuli egyezményt, mert az keresztényellenes, és a lengyel alkotmánnyal összeegyeztethetetlen rendelkezéseket is tartalmaz. Van tehát lehetőség arra is, hogy egy állam kilépjen az egyezményből.

– Származik-e jogi vagy egyéb hátránya abból, ha egy uniós tagország nem fogadja el az egyezményt? Az Unió testületei hogyan tekintenek az egyezményre?
– Az Unió korábban úgy döntött, csatlakozik az egyezményhez. Azonban erre az uniós szerveknek nincs kizárólagos hatáskörük: a dokumentum vegyes megállapodásnak minősül, ezért erre csak a tagállamok támogatásával kerülhet sor. Bár a lisszaboni szerződés értelmében az EU maga is köthet nemzetközi szerződéseket, tagállami ratifikáció nélkül csak olyan területeken, amelyek az Unió kizárólagos hatáskörét képezik. Az Isztambuli egyezmény azonban büntetőjogi rendelkezéseket is tartalmaz. Ez a terület viszont – néhány kivételtől eltekintve – tagállami hatáskörbe tartozik. Hasonlóképpen nem írható felül semmilyen uniós jogi aktussal az Alaptörvény családdefiníciója sem, amely egyértelműen férfiról és nőről rendelkezik. Az ilyen rendelkezések a tagállamok nemzeti önazonosságának részét képezik, ez pedig még az uniós szerződések alapján sem lehet uniós jogalkotás tárgya.

Korábban a szlovák parlament is hasonló döntést hozott, így ez nem egyedülálló lépés.
Egyelőre nem származhat semmilyen hátránya egy tagállamnak abból, ha nem csatlakozik az egyezményhez. Azonban a jövőre nézve nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy nem is lesz. Ugyanis Európában azt az irányt láthatjuk, hogy a fősodortól eltérő tagállamokat – jellemzően Lengyelországot és Magyarországot – az intézmények a rendelkezésükre álló eszközökkel (például kötelezettségszegési eljárásokkal, uniós bírósági ítéletekkel) igyekeznek az általuk kijelölt irányba terelni. Ennek eddig ellent tudtunk állni.

– Az Alapjogokért Központ már több éve tiltakozik az egyezmény magyarországi ratifikálása ellen. Melyek az önök érvei?
– Bár a dokumentum hivatalosan a nőket ért erőszak elleni fellépésről szól, valójában a mérgező genderideológiát emelné a jog szintjére. Célja nem a nők elleni erőszak csökkentése, hanem a „társadalmi nemek” kategóriájának európai szintű bevezetése. Az Isztambuli egyezményt „trójai falóként” próbálják felhasználni káros ideológiájuk jogi elismerése érdekében. Mindez szöges ellentétben áll a magyarországi Alaptörvény szellemiségével és szövegével, amelyből egyértelműen következik a férfi és a nő teremtés rendje szerinti meghatározása. Mindemellett az egyezmény korlátozná hazánk szuverenitását, hiszen az általa felállított szakértői bizottság (rövidített nevén: GREVIO) fő feladata az Isztambuli egyezmény államok általi végrehajtásának ellenőrzése. Ennek során a GREVIO országjelentései olyan puha eszközt jelenthetnek, amely arra kényszeríthetné a genderelméletet elutasító államokat, hogy adják fel ezzel kapcsolatos álláspontjukat. Ez Magyarország esetében végső soron az Alaptörvény módosításának kikényszerítését is magában foglalhatná. További érv az elfogadás ellen, hogy a magyar jogrendszerhez és áldozatvédelemhez nem tenne hozzá semmit:

– A Nyugat-Európában egyre felkapottabb genderelméletek terjedése milyen veszélyekkel jár?
– A genderelmélet eszmeként fegyver a globális ideológiai háborúban. A liberálisok részéről megfogalmazott célja a házasság és a család, maga az ember hagyományos felfogásának aláásása és eltörlése. A globalizmus célja a tökéletes, befolyásolható és irányítható „fogyasztók” létrehozása, a fogyasztott termék pedig nemcsak materiális dolog, hanem ideológia is lehet.

Érdekes módon azok, akik általában a tudományt mindenek felett álló igazságként hirdetik, a genderkérdésben teljesen szembe mennek az egyértelmű biológiai tényekkel, a kromoszómák szintjén ugyanis örökre meg van határozva a nemünk, letagadhatatlanul férfinak és nőnek születtünk, amin nem lehet változtatni. Különösen veszélyes a genderideológia oktatása a gyermekeknek, hiszen fiatalkorban még alakítható a világképük. Nyugat-Európában látható tendencia, hogy kisgyerekekhez az iskolába vagy a könyvtárba meghívnak nőnek öltözött férfiakat, korán kezdik őket érzékenyíteni, ez pedig a befolyásolható koruk miatt elbizonytalaníthatja őket a nemi identitásukban. Az Isztambuli egyezmény kötelezővé tenné az oktatást a „nem hagyományos nemi szerepekről”, ennek keretében feltehetően az LMBT ideológiáról is. Ez azt jelentené, hogy a szülők beleegyezése nélkül és akaratuk ellenére is oktatnák a gyermekeket a genderelmélet szellemében, ami elfogadhatatlan.

– Az Európai Bizottság genderstratégiát tervez. Mit lehet erről tudni?
– Az Európai Bizottság továbbra sem tett le arról, hogy az uniós tagállamokra erőszakkal rákényszerítse az Isztambuli egyezményt.

A stratégia elnevezése sem puszta véletlen, a gender szót tudatosan használják: látszik, hogy uniós szinten ez már bevett, elfogadott szófordulat annak ellenére, hogy a tagállamok egy része ezt a kifejezést nyíltan elutasítja. Az Európa Tanács által életre hívott Isztambuli egyezményt az EU több tagországa – köztük Magyarország – sem ratifikálta. Ezért, bár az Európai Unió konszenzus hiányban is csatlakozott az egyezményhez, a kötelező hatály elismerését megtagadó tagállamok tekintetében nem keletkezett kötelezettség. Ezt azonban nem képesek elfogadni és az uniós jogalkotás eszközéhez nyúlnának: az egyezmény szövegét irányelv formájában akarják rákényszeríteni a tagállamokra. Az uniós jogszabály elfogadása esetén Magyarországnak is kÖtelező lenne átültetnie azt a magyar jogba, így elfogadva azt is, hogy az emberek nem születésükkor válnak férfivá és nővé, hanem a társadalom által rájuk „kényszerített” normák alapján.