HIRDETÉS
– Hogyan kezdődött az utazás, amely végül Székre vezetett?
– A néptánc világa már fiatal koromban lenyűgözött. Az 1980-as évek elején kezdtem el néptáncot tanulni Tilburgban, ahol a helyi klubban nemzetközi táncokat tanítottak. Különösen a balkáni és az izraeli táncok ragadtak magukkal, de a holland, román és más nemzetek koreográfiái is mély nyomot hagytak bennem. Ez az időszak meghatározó volt számomra, mert megmutatta, hogy a tánc sokkal több, mint mozgás: közösségépítés, örömforrás és hagyományőrzés. Táncoltunk szamoai, haitii, Pápua új-guinea táncokat is. De ezeket nem szerettem, túl fehér voltam, sehogy sem néztem ki fűszoknyában. Később a nővérem révén csatlakoztam egy másik tánccsoporthoz, és ott megtaláltam a helyemet, ahol negyven évig táncoltam.
– Hogyan ismerkedett meg a széki táncokkal?
– Az áttörést egy könyv hozta meg. Egy amszterdami antikváriumban bukkantam rá Korniss Péter német nyelvű albumára, amely Szék archaikus világát mutatta be. Az abban látott képek és történetek azonnal elbűvöltek. Bár akkor még nem tudtam, hogy Magyarország az Hungary (az ország angol megnevezése – szerk.), de tulajdonképpen már gyerekként is érdeklődtem a kultúrája iránt, például a bélyeggyűjtés révén.
Fényképei egy életre elvarázsoltak. Magam is fotózom, itt Széken is, és folyton azt veszem észre, hogy Korniss Péter képeit alkotom újra. 2004-ben végül találkoztam Péterrel személyesen: emlékszem, egy nagyobb rendezvényen volt, és egy magyar barátom mutatott be egymásnak. Péter számára én egy egyszerű rajongó voltam, de számomra ez hatalmas élmény volt. Egyébként külön érdekesség, hogy magyar táncokat először Hollandiában tanultam, mégpedig egy kínai lánytól. Az első magyar, erdélyi tánc, amit Hollandiában tanultam egy székely lassú csárdás volt. Ekkor már sokat tudtam a régióról, és azzal is tisztában voltam, hogy van Magyarország, Erdély, Székelyföld, és ezeknek milyen a múltja, és a jelene.
– Mikor látogatott először Székre?
– 1990-ben érkeztem ide, közvetlenül a határok megnyitása után. Addigra már több magyar táncházban is részt vettem Hollandiában, sokat tanultam a magyar táncokról, például a székiről, kalotaszegiről és más régiók mozgásvilágáról.
Az első este megkóstoltam a helyi pálinkát, ami erősebb volt, mint bármi, amit addig ittam. Három pohár pálinka után én voltam Alíz Csodaországban.
– Miért döntött úgy, hogy Széken telepszik le?
– Eleinte egy nyaralót kerestem, Kalotaszeg térségében főleg, de Szék annyira különlegesnek tűnt, hogy egyre több időt töltöttem itt. 2004-ben vásároltam meg egy régi táncházat, amely egykor a közösségi élet központja volt – de ezt még nem tudtam, amikor kinéztem magamnak az eladó ingatlant. A hely azóta is az otthonom és a közösségi események színtere.
Azóta ez a ház nemcsak nekem, hanem sok látogatónak is a hagyományok megélésének helyszíne.
– Hogyan fogadták a helyiek? Nem tartották furcsának, hogy egy holland érkezik hozzájuk?
– Az emberek kezdetben meglepődtek, hogy egy külföldi ennyire érdeklődik a hagyományaik iránt. Voltak, akik nem értették, miért fektetek ennyi energiát a közösségbe és a hagyományokba, de idővel megszokták a jelenlétemet. Sok barátot szereztem, és igyekeztem részt venni a helyi életben.
Azt hiszem, az idő bebizonyította, hogy komolyan gondolom azt, amit csinálok.
– Milyen változásokat hozott az életében Szék?
– A legnagyobb különbség az élet egyszerűsége. Itt az ember közelebb kerül a természethez és a közösséghez. Egyfajta paradicsomot próbálok kialakítani magam körül, amely nemcsak nekem, hanem másoknak is örömöt szerezhet. Az elmúlt években például sokat dolgoztam a ház körüli kert fejlesztésén, valamint egy sós tó revitalizációján, amelyet a helyiek és a turisták egyaránt élvezhetnek. Másfelől Szék, mint falu még mindig a kommunizmus hagyatékával küzd. Az emberek nem szívesen osztják meg véleményüket, és inkább a mindennapi megélhetéssel törődnek. A politikáról vagy a világ eseményeiről alig lehet velük beszélni, ez néha furcsa nekem.
– Mennyire nehéz ma Széken ápolni a hagyományokat?
– A világ változik, és a hagyományok sem maradnak érintetlenek. A táncház egykor a mindennapok része volt, ma azonban sok fiatal inkább modern zenére táncol. Én hiszem, hogy a hagyományok akkor élnek tovább, ha alkalmazkodnak az új generációk igényeihez. Ezért szervezek olyan eseményeket, ahol a régi és az új találkozik. Bár nem mindenki osztja ezt a nézetet, én mégis úgy érzem, hogy ez a helyes út.
– Említette, hogy egy sós tó kialakításán fáradozik...
– Jelenleg az egyik legfontosabb projektem a sós tó, illetve a tó körüli terület fejlesztése. Az elmúlt tíz évben rengeteg munkát fektettem abba, hogy a talajt alkalmassá tegyem a növények számára. Ez egy hosszú folyamat volt, amelyben még a helyi hatóságokkal, főleg a polgármester úrral is meg kellett küzdenem. Ma azonban
– Jól beszél, ért magyarul. Hogyan tanulta meg a nyelvet?
– A magyar nyelvet úgy tanultam, mint egy kisgyermek. Amikor tánctáborokban vettem részt, magyar családoknál szálltam meg, és így lassan elsajátítottam a nyelvet. 1990-ben jártam egy nyelvtanfolyamra, ahol a magyar nyelvtan alapjait is elsajátítottam, például a magánhangzó-harmóniát és a ragok használatát. Nem az a fontos számomra, hogy tökéletesen beszéljem a nyelvet, hanem hogy megértsenek.
Románul azonban nem tanultam meg. Beszélek németül, angolul, hollandul és magyarul, és ez számomra elegendő.
– Visszatérve az ideérkezés időszakára, miként érintette Önt, hogy egy teljesen más kultúrába csöppent?
– Szék egyedi hely, ahol az emberek másképp élik az életüket, mint amit Hollandiában megszoktam. A falusi élet egyszerűsége, a közösség összetartása és a hagyományok tisztelete mind-mind lenyűgöztek. Ugyanakkor néha nehézséget okoz, hogy a helyiek nem mindig nyitottak a modern gondolkodásra, a helyiek kevésbé hajlandók megosztani gondolataikat, mit például Hollandiában az emberek. Azt
Érdekes, hogy azokkal, akik külföldre járnak dolgozni, vagy, akiknek a párja jár külföldre, sokszor könnyebben megtalálom a közös hangot, ők nyitottabbak.
– Hogyan látja a jövőjét Széken?
– Bár a világ változik, hiszem, hogy a hagyományok és a kultúra mindig fontos részei maradnak az életünknek. Az én szerepem az, hogy hozzájáruljak ezek megőrzéséhez és továbbadásához.
Számomra az aktív táncolást egy betegség miatt felváltotta a természet iránti szenvedélyem, elvagyok a kertemmel, a tóval, élvezem a feleségem, Erzsike által főzött finom ételeket, a vele töltött időt. Próbálom élvezni az életet, és elfogadni a változásokat.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
