Lesz-e Windows XP világvége?

Willman Walter 2014. május 09., 22:35

Miután már „a tévé is bemondta”, tehát túllépett az érdeklődő széles néptömegek félelemküszöbén, úgy véltük, foglalkoznunk kell a Windows XP számítógépes operációs rendszer támogatása megszüntetésének ügyével. Főleg, miután a híradók szerint az esetleges biztonsági réseken hekkerek hadai törnek majd be gépek százezreire, a vírusok bántatlanul garázdálkodnak.

galéria

A Windows XP-t gyártó Microsoft 2014. április 28-tól megszüntette a rendszer hivatalos támogatását. A cég honlapjáról idézzük: „A Microsoft az elmúlt 12 évben támogatást nyújtott a Windows XP-hez. Azonban elérkezett az idő számunkra, valamint hardver- és szoftverpartnereink számára, hogy erőforrásainkat modernebb technológiák támogatására fordítsuk annak érdekében, hogy a továbbiakban is nagyszerű új megoldásokat nyújtsunk felhasználóinknak. Ennek megfelelően már műszaki segítség sem igényelhető Windows XP-hez, az automatikus frissítéseket is beleértve, amelyek a számítógép védelmét szolgálják. (…) Ha továbbra is a Windows XP-t használja most, hogy a támogatás megszűnt, számítógépe működni fog ugyan, azonban sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Az Internet Explorer 8 támogatását szintén megszüntettük; tehát, ha Windows XP rendszerű számítógépe csatlakozik az internethez, és Internet Explorer 8-at használ böngészésre a támogatás megszűnése után, azzal nagyobb veszélynek teszi ki számítógépét. Mivel egyre több szoftver- és hardvergyártó fogja a Windows újabb verzióival való együttműködésre optimalizálni eszközeit, várhatóan egyre több olyan alkalmazással és eszközzel fog találkozni, amely nem működik a Windows XP-vel.”

Mi is a nagy eltűnő?

A Windows XP egy személyi számítógépekre kifejlesztett operációs rendszer, amelynek az a feladata, hogy lehetővé tegye a gép hardverén, szakmai argóban a „vason” különböző programok futtatását. Ennyi. Vagyis indítása után betöltődik a memóriába, és biztosítja a kereteket ahhoz, hogy más programok is elindulhassanak ott, például egy szövegszerkesztő (Microsoft Word) vagy táblázatkezelő (Excel). Felmérések szerint világszerte a több százmillió felhasználó személyi számítógépén gyakorlatilag 3-4 programot futtat naponta, nem is ismer más programokat, illetve nem tudja feltelepíteni azokat a gépére. Az operációs rendszernek a gépünkön futó legbiztosabb programcsomagnak kell lennie, hiszen feladataiból ítélve enélkül nem dolgozhatunk biztonságosan.

A felhasználó ezek után joggal teheti fel a kérdést: igen tisztelt Microsoft és igen tisztelt forgalmazó, személyi számítógépemmel együtt a 2001–2014 közötti időszakban valami 150-200 euró közötti áron mit is vásároltam önöktől Windows XP név alatt? Az az XP biztonságos volt, amikor megvásároltam, és most már nem az? Időközben romlott el, vagy a gyártó hibája, hogy most védtelenné vált? Eleve nem volt biztonságos? Mi történik itt?

Csupa jó kérdés, és a legszebbet még nem is írtuk ide: ezt a terméket, mint a valamennyi – Microsoft vagy más gyártó által készített – operációs rendszert egyszer, egyetlen példányban fejlesztik ki, és annak a hű másolatát adják el több százmillió példányban, mint említettük mifelénk néhány száz, de a szerver szoftvereket több ezer euróért is.

Egy ennyire fontos programcsomag esetében – amitől a gépünk és a munkánk biztonsága függ – elvárnánk, hogy tisztességesen megcsinálják, aztán kérjék meg az árát, de legyen működőképes.

És itt jön be a technológiai forradalom átka, a kétévenkénti kicserélődésé, amelynek köszönhetően világszerte mérnökök és marketingesek hadai éjt-nappá téve azon dolgoznak, hogy működő gépeket, szoftvereket, egyebeket állítsanak elő, amelyek mintegy varázsütésre – de legalább két-három év múlva – romoljanak is el, meg nem is, de ki kelljen azokat cserélni. Ez a 21. század legújabb varázslata, hogy az ember a működő gépét, kütyüjét dobja el, és vásároljon helyette alig különböző működő kütyüt, amit három év múlva ismét elhajít.

Szakmai berkekben tudják, hogy a támogatás megszűnésével az XP nem válik romhalmazzá, a hekkerek nem válnak XP-függőkké, a vírusirtógyártás pedig működik, ha van százmilliós igény.

A Windows XP-ket pedig használjuk, ameddig a „vas” megengedi, mert az átlagos felhasználó nem úgy szórja a pénzét, ahogyan azt az óriáscégek marketingesei szeretnék.

Hány gépen fut az XP?

A becslések szerint világszerte még mindig 300 millió gépen fut az XP, a StatCounter adatai alapján a világhálóra kapcsolt számítógépek ötödén, ennek ellenére a redmondi óriás megválik tőle, mert kell a hely a friss operációs rendszereknek. Az XP nagyon jól indított 2001-ben – hosszú idő után ez volt a már használható operációs rendszerük –, ráadásul 2007-ben egy olyan Vistával próbálták helyettesíteni, amely nemcsak az informatikusok szemébe csalt könnyeket: otromba volt és kétbalkezes. Talán ennek a Vista-sokknak is köszönhető, hogy a 2009-ben megjelent Windows 7 csak tavaly ősszel tudta átvenni a piacvezetést, egy friss felmérésük szerint a gépek 49,27 százalékán fut Windows 7-es, 26,19 százalékán XP, 6,36 százalékán Windows 8, 4 a MAC OS verziónak valami 7,6 százalék jut, 1,58 százalék pedig a Linuxnak.

Azok után, hogy az NCR nevű, bankautomatákat gyártó cég közölte, a világszerte működő ATM-ek 95 százalékán Windows XP rendszer fut, a CNB amerikai hírcsatorna és több hírportál bejelentette, hogy azok hekkerek martalékává válnak! A hírhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy – bármennyire jó az XP – a klienssel való egyszerű kapcsolatra lehet használni, de bankok és automaták közötti, illetve bankközi kapcsolatra különböző Unix-„aromákat”, illetve VMS-rendszereket illik üzemeltetni, ha az ember jót akar. Más kérdés, hogy alapvető biztonsági okok miatt a hírcsatornák szerkesztőit nem szokták felhívni azzal: „Öcsém, mi itt a bankban IBM AIX operációs rendszert futtatunk, kürtöljed, ahogy a csövön kifér!”

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.