Kockázatos, de kiszámítható játékok

Túros-Bense Levente 2013. december 13., 09:24

Aligha lesz túl jelentős következménye a gazdaságra, illetve a pénzpiacokra nézve annak, hogy Traian Băsescu megtagadta az IMF-nek címzett szándéknyilatkozat aláírását. A nemzetközi hitelezőkkel kötött egyezményt ugyanis nem áll szándékában felrúgni a feleknek, az ország kockázati megítélése gyakorlatilag nem változott.

galéria

 

A jövő év második felében esedékes államfői választások miatt valószínûsíthető, hogy a háttérben belpolitikai játszmák zajlanak, mindez tulajdonképpen csak egy újabb epizódja volt annak a konfliktusnak, ami az államelnök és a kormányfő között már hosszú ideje tart. Hasonló csatározásoknak lehettünk korábban tanúi a különféle kinevezésekkor, a bukaresti kóbor kutyák esetében és a verespataki aranybányaprojekt vitája alkalmával. A politikusok valódi szándéka azonban nem az IMF-egyezmény felrúgása. Ezeknek a játszmáknak azonban megvan a maguk kockázata, amelyeket ideális esetben jobb elkerülni vagy megelőzni, de egyelőre az IMF-fel való kapcsolat megszakítása nem reális forgatókönyv. A jelenlegi pozitív nemzetközi környezetben vélhetően akár az IMF támogatása nélkül is kézben lehetne tartani a folyamatokat, egy nagyobb méretűkülső sokk esetén azonban a helyzet bonyolultabbá válna. Nem szabad szemet hunyni afölött, hogy a gazdasági növekedés elég törékeny, ezért némi óvatosságra szükség van – mondta el az Erdélyi Naplónak Bálint Csaba, az OTP Bank Románia kockázatelemzője.
Az a tény, hogy Románia mögött ott áll a Valutaalap, önmagában is erősíti a befektetői bizalmat, ezen túl a hitelező szakemberei tanácsokat adnak, folyamatosan követik és felügyelik a strukturális reformok alakulását. Egy váratlan kapcsolatbontásnak ezért valóban negatív hatásai lennének az árfolyam, az országkockázat és a kamatok szintjén is. Bálint szerint azonban mindennek minimális a kockázata. Az elmúlt időszakban elkezdődtek a találgatások, hogy mikor kerülhet sor Románia adósbesorolásának javítására, erre az OTP a jövő év második félévében lát reális esélyt.
Az államfő bejelentését követően nem lehet tudni, hogyan és mennyi idő alatt oldódik meg a helyzet. A bizonytalanság beépül a különféle kockázati felárakba, a lej árfolyamába, aminek első jelei már érezhetők a piacon. Mindez azonban inkább csak átmeneti jelenség. Az üzemanyagok fogyasztási adójának 7 eurocenttel való emeléséből GDP-arányosan nagyjából 0,35 százalékos többletbevételt remélt a kormány, ennek pótlását azonban nem lesz nehéz megoldani. Az idei költségvetés kiigazításakor nyilvánvalóvá vált, hogy elsősorban a bevételi oldalt becsülték túl. Ezt az eltérést a kormányzat igyekezett kézben tartani, a lépés azonban épp a beruházások és tőkeráfordítások kárára történt, ami a hosszú távú növekedési kilátásokat enyhén szólva nem segíti.
Valószínû, hogy a jövő évi költségvetést idén már nem hagyja jóvá az államfő, ennek azonban minimális hatásai lesznek.
Első olvasatra talán meglepő lehet, hogy éves 4,1 százalékos GDP-növekedés ellenére gondok merülnek fel a bevételek terén. Mindez azonban annak köszönhető, hogy elsősorban a mezőgazdaság növekedését segíti, s ez adózási szempontból nem egy erős szektor, teljesítménye inkább az infláció alakulásában tükröződik. Ha a ciklikus mezőgazdasággal nem számolunk, összességében a gazdaság az idei évben némileg gyengébb képet fest mint 2012-ben. A költségvetés kiadási oldalán azonban nőttek a szükségletek, elsősorban a korábban beígért béremelések miatt. Ezt az összetett helyzetet próbálta valamilyen módon kezelni a kormány, adott idő alatt olyan megoldások születtek, amelyek biztosíthatják a költségvetés konszolidációját.
Románia az EU-ban sereghajtó az adóbehajtás területén, a forgalmi adó jelentős részét egyszerûen nem sikerül beszedni, de több más adónemnél is hasonló a helyzet. Bálint szerint ezért ideálisabb lett volna ennek a területnek a hatékonyságán javítani, ezzel kapcsolatban voltak tervek, de sajnos az eredmények nem igazán látszanak.
A közelgő parlamenti és államfői választások miatt az államháztartási kisiklás nem zárható ki teljesen, de az hogy a kormány a jövő évi költségvetés tartása érdekében hajlandó volt politikailag nem túl kedvező döntéseket is meghozni, azért arról árulkodik, hogy elég erős a kormányzó pártok elkötelezettsége. Minimális, mondjuk pár tizedszázalékos elcsúszás előfordulhat, de jelentős eltéréstől nem kell különösebben tartani – véli Bálint Csaba, az OTP Bank Románia kockázatelemzője.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.