Utasítottam Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert (képünkön), hogy – bár csak később járna le a Nemzetközi Valutaalapnak fizetendő kölcsön – még a nyár folyamán végtörlesszen. Az ehhez szükséges összeg rendelkezésre áll, az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt – jelentette be Orbán Viktor kormányfő Tusnádfürdőn. A gazdasági tárca július 29-i közleményében ez szerepel: „Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Mr. Reza Moghadam, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója felé, hogy Magyarország még a határidő előtt, 2013. augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF-hitelét. Ez a lehetőség csak azon országok részére áll fenn, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek. A kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és ötéves cds-felárát eredményezte. A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel. Tekintettel arra, hogy az IMF-hitel előtörlesztésére szolgáló források így rendelkezésre állnak, a kormány a hitel előtörlesztéséről döntött” – olvasható a közleményben.
A magyar állam a szocialista kormányzat idején – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nélkül – 7,5 milliárd euró értékű hitelt hívott le az IMF-től. Az ebből jelenleg fennálló tőketartozás mértéke 2,2 milliárd euró, amelynek utolsó nagyobb törlesztőrészlete 2014 márciusában lenne esedékes.
Az IMF-hitel teljes visszafizetésével a magyar kormány fontos lépést tesz az egyre nagyobb arányú piaci finanszírozás felé, emellett kamatmegtakarítást is biztosít a költségvetés számára. Ráadásul a kifejezetten erre a célra feltöltött devizabetét egyenlege az előtörlesztést követően is biztonságos szinten marad. Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, rövid távon nagyjából 2,2 százalékponttal csökkenti a GDP-arányos államadósságot az IMF-hitel végtörlesztése, de összességében nem változik érdemben az adósság. Az ÁKK vezetője emlékeztetett, hogy az első negyedév végén 82 százalék fölé ugrott az államadósság GDP-hez viszonyított aránya. Hozzátette: ennek oka részben az, hogy az év elején már volt olyan pluszkibocsátás, amely a mostani hitel visszafizetést finanszírozza. Az adósságot csak egy korábbi kibocsátásból tudja kifizetni az ország, ezért nem változik összességében az államadósság – magyarázta.
A Magyar Nemzeti Bank igazgatósága közben úgy döntött, hogy a bank által felvett, kis összegű fennmaradó IMF-hiteltartozást előtörleszti a kormány hasonló lépésével párhuzamosan. A jegybank közleményében leszögezi: az előtörlesztés nincs hatással a jegybank devizatartalék-megfelelési mutatóira, ugyanis a hátralévő hiteltörlesztések az előtörlesztéstől függetlenül is egy éven belül esedékesek volnának. Az előtörlesztésnek kismértékű pozitív hatása lesz a jegybank 2013-as és 2014-es eredményére.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.