Az elmúlt hetek minden prognosztizálását túlszárnyalva, immár heti rendszerességgel csökken a kőolaj világpiaci ára. Az 50 dollárosnak tartott hordónkénti lélektani határ az új év első napjaiban megdőlt, és a hét elején elérte a 48, 6 dolláros mélypontot. Az amerikai székhelyű Goldman Sachs globális pénzügyi szervezet előrejelzése szerint 2015 első negyedében a nemzetközi olajár 40 dolláros szintre is lecsökkenhet. A világ egyik legnagyobb pénzügyi szervezetétől szokatlan módon, a manhattani intézet szakemberei a néhány héttel korábban kiadott első negyedévi előrejelzésüket a napokban felezték meg, ami jól jelzi a nemzetközi olajpiac körüli bizonytalanságot, illetve az olajár további zuhanásának a lehetőségét.
A január derekán tapasztalt mélypont a gazdasági világválság kellős közepén, 2009 áprilisában mért árral egyezik meg, miközben a kitermelő országok továbbra sem hajlandók a napi termelést csökkenteni. A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) november végi, bécsi ülésén arról döntöttek, hogy nem csökkentik a kitermelést az árzuhanás megakadályozása érdekében. A napi kitermelt olajmennyiség folyamatosan ma is 30 millió hordó.
Egyes becslések szerint az olajár csökkenése rövidtávon Szaud-Arábiának árt a legkevésbé, hiszen itt termelik ki a világ legolcsóbb olaját, hordónként mintegy 5 dollárért. A világ legnagyobb kőolaj-kitermelő országa, Oroszország már sokkal jobban megérzi halmozódó veszteségeit, hiszen a költségvetésnek komoly bevételei származnak az olajexportból. Vannak olyan vélemények is a világsajtóban, miszerint amerikai befolyás állhat az olajár folyamatos zuhanása mögött: az Egyesült Államok arab világbeli fő szövetségese, Szaud-Arábia az OPEC-tagországokon belül a fő ellenzője a kitermelés csökkentésének.
A Goldman Sachs szerint a megnövekedett raktár- és tankerkapacitásoknak köszönhetően a szektor akár egy évig is elbír napi 1 millió hordós túlkínálatot, és úgy tűnik, az olajkitermelő országok erre a forgatókönyvre álltak rá.
A gazdaságilag lelassult EU-s tagországok számára az olcsó olaj gazdaságélénkítő hatást is kifejthet, elsősorban a jelentősen csökkenő üzemanyagáraknak köszönhetően. Térségünkben, Lengyelországban esett elsőként egy euró alá a benzin ára, szemben Romániával, ahol a kelet-európai országok közül ma is a legdrágább a benzin és a gázolaj. A mindössze 20 százalékos árcsökkenés túl kevés Darius Vâlcov pénzügyminiszter számára is, aki azt tervezi, hogy tárgyalni fog a hazai kőolajipari cégek vezetőivel. A jelenleg 5 lejért megvásárolható romániai benzin árából 58 százalékot tesznek ki a különböző adók.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.