HIRDETÉS
Idén végez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara keretében működő agrármérnöki szak első évfolyama. A magyar állami költségvetésből fenntartott magyar egyetem legújabb háromszéki telephelyén pár éve tervezték el újabb magyar nyelvű szak, az erdőmérnöki indítását, és amennyiben megkapják a hatósági engedélyeket, ősztől az erdőgazdálkodás iránt érdeklődő fiatalok is jelentkezhetnek.
A Sapientián 2002-ben indult el a mezőgazdasági képzés: a marosvásárhelyi kar 2007-ben bocsátotta útjára az első kertészmérnök-évfolyamot, és idén végez a 12. évfolyam. Itt működik a tájépítészképzés is, összesen tehát három mezőgazdasági profilú szakon bocsát ki mérnöki diplomát a Sapientia.
A kolozsvári agrártudományi egyetem keretében a negyvenes évek második felétől újrainduló magyar nyelvű mezőgazdasági szakoktatás megszűnése egyidős a Bolyai és a Victor Babeș Tudományegyetem 1959-es egyesítésével. Ezzel párhuzamosan a kolozsvári agronómián is felszámolták, illetve a román tannyelvű évfolyamokba olvasztották be a magyar nyelvű képzést.
A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején indult el a magyar nyelvű kertészmérnökképzés a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának nyárádszeredai kihelyezett tagozatán.
A két évtizedes távoktatást váltotta fel a Sapientia nappali tagozatos marosvásárhelyi képzése.
Dr. Nyárádi-Imre István dékánhelyettessel, a Sapientia tudományegyetem keretében a mezőgazdasági képzés felelősével járjuk körül a két székelyföldi helyszínen beindult mérnökképzés helyzetét. Amely napjainkban a magyar egyetemen jobban működik, mint több román nyelvű felsőoktatási intézményben. Ennek elsősorban a marosvásárhelyi campus közvetlen térségében berendezett 20 hektáros tangazdaság a titka, ahol új telepítésű gyümölcsös működik részletes faj- és fajtagyűjteménnyel. A diákok rendelkezésére áll mintegy ezer négyzetméter fóliasátor, 40 árnyi gyógynövénykert, 12 hektárnyi szántóföldi növénytermesztés, illetve egy szőlészeti tankert 70 szőlőfajtával.
A romániai egyetemi képzést leggyakrabban az a vád éri, hogy a gyakorlati képzés kárára kínál túl sok elméleti oktatást. A marosvásárhelyi egyetemi tanár szerint ezt az arányt az agrárképzésben sikerült megfordítani: 55 százalék a gyakorlati óra, ami szaklaboratóriumi munkát, sok terep- és tömbösített nyári szakgyakorlatot jelent. Sok hazai és külföldi partnerintézménnyel kötöttek szerződést, zömében a legmodernebb agrártechnikát alkalmazó farmokkal, mezőgazdasági nagyüzemekkel, ahol a diákok rendszeresen megfordulnak. Vannak tanárok, akik saját üzemükbe viszik gyakorlatra a diákjaikat:
a szőlészetet és borászatot oktató Balla Géza például minden évben ménesi pincészetében is megfordul kertészeti szakos hallgatóival.
„Az egyetemi évek alatt legalább egy alkalommal mindenki részt vesz magyarországi, illetve hazai tanulmányúton. Diákjaink tavaly Lakitelek és Kecskemét környékén jártak, itthon pedig ellátogattak Olténia és a Bánság csúcstechnológiával működő néhány mezőgazdasági farmjára” – magyarázza az oktató.
Míg Marosvásárhelyen nagy az érdeklődés a két mezőgazdasági szak iránt, a sepsiszentgyörgyi négy évfolyamon a beiskolázási számhoz képest jóval kevesebb a diák. A legnépesebb negyedik év 15 fiatallal működik (ennyien maradtak fenn a rostán), de a harmadévesek csak heten vannak, az első és másodév pedig 11–13 diákot számlál. Az oktató elismeri, hogy egyetemi városként Sepsiszentgyörgy nem hasonlítható össze Kolozsvárral vagy Marosvásárhellyel. Aki Székelyföldről vagy Erdély más vidékeiről egyetemre akar menni, az inkább az egyetemi nagyvárosokba vágyik, függetlenül attól, hogy milyen szakot választ. Kolozsvárhoz viszonyítva Sepsiszentgyörgynek mégis az az előnye, hogy jóval olcsóbb diákéletet kínál, így a szegényebb sorsú szülők gyerekei is diplomát szerezhetnek itt.
Az egyetemi tanár szerint az igazi gond mégis az, hogy manapság a legtöbb fiatal nem tudatosan választ egyetemet, illetve szakot.
Vendéglátóm egy felvételiztető élményét meséli el, amikor Marosvásárhelyen olyan diákkal is találkozott, aki egyszerre jelentkezett kertészeti szakra, kommunikációra és színművészetire. Az enyhén szólva sem rokon szakmák iránti „érdeklődés” azt jelzi, hogy sok diák számára teljesen mindegy, hova iratkozik, mert egyik szakma iránt sem érez elhivatottságot. Az ilyen mentalitású fiataloknak a mezőgazdasági mérnökképzés nem lesz egy sikertörténet, amikor rájönnek, hogy a gyakorlati képzés földmunkát, traktorvezetést és sok más hasonló teendőt is jelent, ami elüt az irodai okostelefonos és lakkcipős álmoktól. Ez meglátszik a képzés ideje alatt: vannak diákok, akik mind az elméleti, mind a gyakorlati elvárásokat teljesítik, de az egyetem elvégzése után biztos, hogy nem a mezőgazdaságban kötnek majd ki. Van viszont több elhívatott hallgatójuk is, akik jól menő mezőgazdasági cégekben viszonylag rövid idő alatt eljut a csúcsvezetői szintig, mégsem mindenki erre vágyik.
Többen agrárvállalkozóként próbálnak szerencsét, mert abban hisznek, hogy ha vállalkozásuk beindul, annyit kereshetnek, amennyit egyetlen cég sem fizetne alkalmazottjának.
Az egyetem utáni elhelyezkedés már rég nem kérdéses. Egyre több, csúcstechnológiával foglalkozó mezőgazdasági üzem keresi a kertész- és az agrármérnököket, de többen a polgármesteri hivatalokban kötnek ki mezőgazdasági szaktanácsadóként. „Amikor diákjaink mesterképzésre jönnek vissza, elbeszélgetünk velük munkájukról, eredményeikről, munkahelyükről. Mindenki nagyon jól tudja, hogy mit akar” – fogalmaz a szakember, aki egy statisztikát is mutat a kertészmérnöki szak végzőseinek elhelyezkedési arányáról: a diplomás mérnökök 83 százaléka dolgozik a szakmában, beleértve azokat is, akik oktatónak maradnak vissza az egyetemen.
