Budapesti megemlékezés: Puskás Ferenc kilencvenkét éves lenne

Az Aranycsapat Alapítványt a kétezres évek elején Kű Lajos – egykori Ferencváros- és magyar labdarúgó válogatott, az 1972-es olimpia ezüstérmese – alapította. A szervezet hívta életre a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokságot. Egyik célja a nemzet hittel, sporttal és kultúrával történő egyesítése, ugyanakkor az alapítvány fontos feladatának tartja az Aranycsapat egykori legendás játékosai emlékének ápolását, illetve példaképül szeretné állítani őket az ifjúság elé. Az Aranycsapat Alapítvány minden év április elején emlékezik meg Puskás Ferenc születésnapjára.

A néhai jeles labdarúgónk 92. születésnapja alkalmával a Szent István Bazilika altemplomában dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Dunai II. Antal, Gedó György, Wichmann Tamás olimpiai bajnokok, Nemcsák Károly színházigazgató, Sinkovits-Vitay András színművész, a Puskással játszó Raduly József válogatott, dr. Pénzes József professzor és a főszervező Kű Lajos jelenlétében  emlékeztek meg Puskás Ferencre.

Tarlós István főpolgármester képviseletében Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes beszédében kiemelte, hogy Puskás az az ember volt, akiről ellenségei sem tudtak rosszat mondani. Kű Lajos felidézte Puskás Öcsi legendás karrierjének kiemelkedő állomásait. „Puskás még ahhoz a generációhoz tartozott, akik az iskolában a „Hiszek egy Istenben…” fohásszal kezdték a napot” – fogalmazott az előadó.

A koszorúzással és a Szózat eléneklésével véget érő templomi megemlékezés a polgármesteri hivatalban folytatódott, ahol a résztvevőknek alkalmuk volt megismerkedni a legidősebb élő magyar labdarúgó válogatott játékossal, Ráduly Józseffel, a Vasas sportklub örökös elnökével, aki Puskás Ferenchez hasonlóan 1927-ben született. Tíz évesen a Mária Valéria – Wekerle telepi rangadón játszottak együtt, majd 1955-ben, az Aranycsapatban a svájciak és a svédek ellen. A két esemény között közel két évtized telt el egy háborúval megékelve. Erről mesélt hallgatóságának a 92 éves Raduly József.

Ráduly 1944. karácsonya előtt, 17 évesen kapott SAS-behívót. Mivel még egyenruhája sem volt, sikerült angolosan távoznia a Mária Terézia laktanyából. A razziázó nyilasok azonban csakhamar körbevették házukat, és megzsarolták a szüleit, így vissza kellett térnie a laktanyába. A Hunyadi páncélgránátosokhoz osztották be, és hóna alá tetoválták a vércsoportját: a későbbiekben a stigma sok szenvedést okozott. Németországban esett amerikai fogságba, de a jenkik hamar hazaengedték. Csakhogy hazafelé jövet elfogták a szovjetek, akiknél tetoválása azonnali „behívót” jelentett a lágerbe. Az oroszok magukkal vitték a Kaukázusba. „Csak azért nem Szibériába, mert ott már beteltek a helyek” – mondja tréfásan.

1945–51. között hat évet húzott le négy lágerben. Az volt a szerencséje, hogy focizhatott. „Az egyik meccsen 7 gólt rúgtam. A táborparancsnokok a játékom miatt megkedveltek, így a többi rabhoz képest jobban étkezhettem” – mesél oroszországi megpróbáltatásait az egykori labdarúgó.