A fekete-fehér egyensúlya

Nánó Csaba 2013. október 10., 21:26

Az ember addig él, amíg emlékeznek rá, ameddig beszélnek róla. M. Makkai Piroska festő, grafikus és (mindenekelőtt) fametsző 15 esztendővel halála után is köztünk van, és még sokáig beszélni fognak róla, hiszen népes családja összefogott, hogy életműve megfelelő helyre kerüljön a művészettörténet lapjain.

A fekete-fehér egyensúlya
galéria
Fotó: Molnár Ferenc

Az első lépést a művészetpártoló családtagok megtették: a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban rendeztek kiállítást Makkai Piroska hagyatékából. A nehéz sorsot megélt művésznek 1998-ban bekövetkezett haláláig mindössze egy egyéni tárlata volt Kolozsváron – 1981-ben a Korunk Galéria adott otthont fába metszett alkotásainak – , noha kollektív kiállításokon munkáit megcsodálhatták Budapesttől Moszkváig, Bukaresttől Prágáig a műfaj szerelmesei.

„Csak a sikerről kellett lemondanom” – vallotta naplójában az 1910-ben egy Zsil-völgyi bányatelepülésen született képzőművész. És az út a picinyke Doma nevű helyiségtől egészen Budapestig megannyi akadállyal és nehézséggel volt kikövezve. Regénybe illő életét az évtizedeken át vezetett naplójában örökítette meg – művészetének ihletői a zárdákban és kolostorokban látott szentképek voltak. Hiszen Doma legalább annyira távol esett a „civilizált” világtól, mint Makó Jeruzsálemtől, ám a félárván felnőtt, művészi ambíciókat tápláló fiatalt ez sem tántoríthatta el a céltól. És a cél igen korán és elég világosan kikristályosodott: fekete-fehéren fába metszeni a világ örömét és bánatát, hiszen „a színek villanó és illanó változatosságát rögzíteni nem kell” – vallotta. „Gondolat és munka. Játék és erőfeszítés” – saját maga által meghatározott mottója vezérfonala volt egy életen át. A szülőföld emléke végigkíséri munkásságát: a bányászok nehéz sorsa visszatérő motívuma metszeteinek.

Érdekes volt már az indulás is: a kolozsvári szépművészeti akadémiára mindössze egyetlen rajza alapján nyert felvételt! Tehetségét senki sem kérdőjelezte meg, ennek ellenére az egyetem elvégzése után mindössze egy porcelánfestői állást kapott egy kolozsvári gyárban. Ambíciója viszont töretlen marad, az 1934–35-ös tanévre ösztöndíjat nyert a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, majd Párizsba ment tanulmányútra.

1943-ban megjelent a művész Az asszony című albuma, ahol anyák, feleségek képében jelenik meg a Nő. Férjét időközben Szibériába deportálták, hosszú évekig semmit sem tudott róla a család.

A háború vége Nagybányán érte Makkai Piroskát, Thorma János festőművész egykori műteremlakását adják át neki használatra, és ebben az időszakban élte élete talán legboldogabb korszakát. Műveivel országos tárlatokon vett részt, állami megrendeléseknek tett eleget, iskolát alapított a Thorma-házban, Lupényben megrendezte első egyéni kiállítását. És közben rendületlenül vezette írásban és képekben naplóját. (A mostani kiállítás egyik legérdekesebb része – A két Bolyai, Bartók és Az asszony című sorozat mellett – az Életút sok-sok metszete, ahol a naplószerűen feljegyzett életérzéseket és történéseket képileg is alátámasztja a művész).

Közel egy évtizeddel a háború befejezése után férje is hazatért a szibériai fogságból, és a család áttelepedett Budapestre. A szülőföld elhagyása, majd az 1956-os forradalom vérbe fojtása kitörölhetetlen nyomokat hagyott az érzékeny művészlélekben. Makkai Piroska egyfajta belső emigrációba vonult, naplószerű életrajzának megírását abbahagyta. Egy 1968-ban rendezett budapesti kiállítás meghívójának fülszövegében írta: „A fekete-fehér nálam nem jelent fény és árnyékot…A fába vésett vonal konstruktív igazság”. És az igazságot kereső művész egy szamarat választott magának jelkép gyanánt – nem véletlenül. „Ez a szamár a párizsi katedrális egyik oszlopáról nézett le rá, döbbenetes hatással lehetett rá, hiszen ennek a magasan trónoló szamárnak a képe kísérte és kísértette végig a továbbiakban, az elérhetetlen tökéletessége a művészetnek, amit lehetetlen kielégíteni, amely elvárásainak lehetetlen megfelelni, amely a végén csak rávigyorodik a művészre, és annyit mond, nem elég” – mesélte a szamármotívum történetét Deuten Makkai Réka, a művész unokája, a kiállítás egyik kurátora, aki a másik unokával, Makkai Bencével együtt döntött úgy, hogy felélesztik Makkai Piroska emlékét.

A kiállítás Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban október 22-ig látogatható, a következő állomás 2013. december 10. és 2014. január 10. között a nagybányai Teleki Magyar Ház.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.