HIRDETÉS
Elnökválasztáson 2004 óta még nem vettek ilyen kevesen részt Romániában, mint idén. Azelőtt a megmérettetés a parlamenti választásokkal volt egybekötve, tehát azokat nem lehet összehasonlítani a mostanival. A választásra jogosult személyeknek még a fele sem ment el szavazni, tehát a többség úgy érzi, nincs tétje annak, ki az állam elnöke. Ezzel szemben külföldön rekordot döntött a román szavazók száma.
Nem kell csodálkozni a masszív távolmaradáson, hiszen a 14 (!) jelölt jelentős többsége senkit és semmit sem képviselt. Olyan volt a voksolók válasza, amilyen a választék. Egy felduzzasztott semmi… A jelöltek kampánya – már ha annak lehet nevezni azt, ami megelőzte a választást – komoly program hiányában az egymással való háborúskodásról szólt. Már az eddig megszokott utópisztikus elképzelések bemutatásáról is lemondtak a jelöltek.
Emlékeim szerint először fordult elő, hogy az elnökjelöltek nem kívántak élni olyan lehetőséggel, ami szinte kizárólag egy demokráciában adott: a nyilvános tévévitával. Ezen ugyanis kifejthették volna a nép előtt nézeteiket, elmondhatták volna, milyen céljaik és elképzeléseik vannak, ha netalán beválasztják őket abba a bizonyos elnöki székbe. Ám így gyakorlatilag semmibe vették a választókat – ami a félművelt, funkcionális analfabéta Dăncilă esetében nem csoda, de néhány, magát „intellektuelnek” kikiáltó jelöltre nézve szégyen.
A szocdemek az utóbbi évtizedek egyik legaljasabb kampányát szervezték meg azáltal, hogy a hangsúlyt arra a helyezték, miszerint ellenfeleiknek – Johannis, Barna, és ide keverték Ludovic Orbant is – idegen nevük van, ezért nehogy rájuk szavazzanak az emberek. Retorikájukban, ahogyan viselkedésükben is, jól észlelhető a kommunisták nacionalista, sovén irányzata, amikor minden „idegen” ellenségnek volt kikiáltva. Sajnos három évtizednyi úgynevezett demokrácia után is a román szavazók többsége valami ellen, és nem mellett teszi le voksát…
Hogy nem volt nyilvános megmérettetés, annak egyik oka az, hogy a jelöltek többségének úgy sem lett volna semmi mondanivalója választóihoz. Vagy ha vállalják a vitát, nagy eséllyel röhej tárgyává válnak. Ők azok, akik a saját önző kis érdekeiken kívül semmiféle értéket, ideológiát, eszmét nem képviselnek, ezek a senkik mindössze saját maguk és kétes ügyeik reklámozására használták a választásokat. (Ha Romániában valamit is komolyan vennének, talán kiderítenék, hogyan gyűlt össze 200 ezer jelölő aláírás azok számára, akikre fél százalék alatti szavazat érkezett.)
Nyilvános jelöltvita hiányában olyan volt az egész idei elnökválasztás első fordulója, mintha egy olimpián előbb megszavaztatják a nézőket, hogy kinek adják oda az érmeket, aztán majd valamikor megszervezik a versenyt is.
Csocsóban érlelődött a gondolat: miért ne lehetne valódi államelnök? Úgy érezte, teljesen megfelel a követelményeknek: semmihez sem ért, semmi sem érdekli, az írás és olvasás nagy kihívás számára, hazudozásban utolérhetetlen.
Sajtó és politika viszonya, újságírók és politikusok együttese olyannyira összetett kérdés, hogy nemcsak a nagyvilágban, de magyar nyelvterületen is egész irodalma van.
Az előttünk álló szűk esztendőben semmi jóra nem számíthatunk. Bizonyossággal állítható, hogy problémáink éppúgy nem kerülnek terítékre, mint a baloldali kormányok idején. Sőt, annyira sem, hiszen egymást követő választási kampányoknak nézünk elébe.
Az idei magyarországi helyhatósági választások eredményeinek tükrében egy dolog bizonyosan leszűrhető: megszűnt a centrális erőtér. Két nagy politikai tömb fog a továbbiakban egymással vetélkedni a magyar politikai arénában.
Előlegezzünk bizalmat a liberális kormánynak, de vegyük le a rózsaszín szemüveget. Nyilván minden párt azzal gazdálkodik, amije van, ugyanakkor minden kormány olyan, mint amilyen annak miniszterelnöke.
A szövetségen belüli érdekek mindenkoron úgy kottázzák a csárdást, hogy az a bukaresti mánélére is passzoljon. Ám a kottalapok elkeveredése nemegyszer teremt skizofrén állapotokat.
Azon túl, hogy jogos az elkeseredés a magyar állam fontos bástyájának, Budapestnek az „elvesztése” miatt, legyünk realisták, és nézzük a választási eredmények számadatait. A kormánypártok 1,8 millió szavazatot kaptak, míg az ellenzék 1,45 milliót.
Remélhetőleg a hibákból mindenki tanult, a szervezők és a magyar nyelvű média egyes képviselői is. S ha jövőre ismét Kolozsváron rendezik meg az úszógálát, akkor minden sokkal gördülékenyebben fog működni.
Caroline Farrowellen idén márciusban vizsgálatot indított a helyi rendőrség, mert a polgárjogi aktivista egy tizenhat éves fiú nemátalakító műtétjét nyilvánosan megcsonkításnak és gyermekbántalmazásnak nevezte.
A szabadságért, a hazáért, az emberi méltóságért, a nemzetért éltek-haltak – hullnak ránk évről évre politikusaink szájából a fényüket vesztett, aprópénzre váltott szólamok. Minden gyásznapon, nemzeti ünnepen, egyforma szürke megszövegezéssel.
Csocsóban érlelődött a gondolat: miért ne lehetne valódi államelnök? Úgy érezte, teljesen ...
Sajtó és politika viszonya, újságírók és politikusok együttese olyannyira összetett kérdés, ...
Az előttünk álló szűk esztendőben semmi jóra nem számíthatunk. Bizonyossággal állítható, ...
