Új kezdet ígérete Dél-Erdélyben

Több szórványtelepülésen is megfordultam az elmúlt hónapokban Aranyosszék peremvidékétől a Bánságig. Visszatérésre késztető helyek ezek, hiszen vidékjáró újságíróként a rendszerváltás óta követem figyelemmel a dél-erdélyi magyarság küzdelmeit. Ami jóval nehezebb, mint a tömbben élőké: itt napi rendszerességgel számtalan kihívásnak kell megfelelni a többségi román tengerben.

Minden emberveszteség – legyen az vegyes házasságból származó beolvadás, fiatalok elköltözése, elvándorlása, vagy az idős nemzedék elhalálozása – mély nyomokat hagy a helyi magyar közösség boldogulásában.

Egy-két gyereken múlhat a magyar tannyelvű osztály, vagy éppen a magyar tagozat sorsa, illetve az idős egyháztagok távozásával az élők sorából a gyülekezet fennmaradása kerül veszélybe. Amikor az egyházközség saját lelkipásztort nem tud fenntartani, a környékbeli kis gyülekezetek szórványlelkészi munkájára szorul. Olyan ez, mint amikor egy faluban megszűnik a magyar oktatás: azok a fiatalok is elköltöznek, akik addig kitartottak a településen.
Az elmúlt hónapok tapasztalatai viszont arról szólnak, hogy egyre több helyen folyik nagy munka a szórványban a magyar közösségek megtartásáért. A templom- és iskolafelújításban, óvodaépítésben és a szórványiskolai központok fenntartásában fontos szerepet játszik a magyar kormány. Az elmúlt száz évben a dél-erdélyi magyarság számára soha ennyi pénz nem érkezett Budapestről, mint mostanában. Az egymást érő épületátadások és avatóünnepségek forgatagában jól látszik, hogy a koronavírus-járvány elmúlt két esztendejében is végig folyt a munka, sok helyi közösség pályázott sikeresen.
A református egység napján, május 22-én a Nagyenyedi Református Egyházmegye ötven templomából tíz, eredeti szépségében felújított egyházi ingatlan ünnepélyes átadására került sor. Van közöttük ezres lélekszámú közösség Magyarlapádon, és van pár idős egyháztagot számláló kisgyülekezet is Marosszentimrén. Valamennyiük élni akaró közösség, akik számára üzenetértékű, hogy a jelentős magyar állami segítséggel felújított templom munkálataiból részt vállaltak közmunkával és anyagi hozzájárulással. Szép tapasztalat volt megfordulni a gyulafehérvári református gyülekezetben is, amelyik a környék egyik legszebb református templomát mondhatja magáénak. A bő kétszáz lelkes gyülekezet példás összefogásról tett tanúbizonyságot, amikor a pályázati pénzekből finanszírozott templomfelújítás során többször is gyűjtésbe kezdett, hogy megmutassa, ezzel is magáénak érzi az elődök által önerőből felépített egyházi hajlékot. Példás összefogásukat és anyagi áldozatvállalásukat az erdélyi nagygyülekezetek is megirigyelhetik.
Hetven kilométerrel odébb, Déván, Böjte Csaba ferences szerzetes „árvagyerek-birodalmát” nem kell bemutatni az olvasónak, arról viszont talán kevesebben tudnak, hogy

a Dévától 12 km-re fekvő Piskin 1849. február 9-én lezajlott híres csata helyszínén, a Sztrigy folyó egykori fahídjának közelében a Böjte Csaba kezdeményezésére létrehozott Szent László Alapítvány történelmi emlékparkot szeretne kialakítani.

Ópiskin ma már elvétve találni magyarokat, de a többségi román lakosság is örül a kezdeményezésnek, hiszen az évtizedek óta gazzal, bozóttal benőtt folyóparti terület végre gazdára talált. Ottjártamkor a híres piski csárda romos falainak megmentésén dolgozott egy székelyföldi csapat. Az újjáépített csárda is szerves része lesz a kéthektáros történelmi parknak: a 19. századi történelmi események bemutatásával a románokat és magyarokat egyaránt szeretnék megszólítani. A magyar kormány támogatásával elindított munkálatok folytatására Kárpát-medencei gyűjtést szerveznek, a dél-erdélyi kezdeményezés iránt nagy az érdeklődés.
Innen már „csak” 150 kilométer Temesvár, ahol a szintén magyar kormányzati támogatással befejezéséhez közeledő Új Ezredév Református Központ impozáns multifunkcionális épületegyüttese kiegészült a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság által visszavásárolt Magyar Házzal. A temesvári és a bánsági magyarság egykori központját a Trianon utáni évtizedben építették fel helyi magyarok közadakozásából, az ingatlant azonban a kommunista hatalom államosította. A helyi magyar közösség elöljárónak hosszas pereskedés után sem sikerült visszaszereznie, végül a magyar állam vásárolta vissza a bánsági magyarság jussát.
Láttam az ünneplő emberek derűs arcát a temesvári házavatón. Mindenki érzi, hogy e nagyívű befektetések új kezdetet ígérnek a helyi magyarság számára. Temesváron, Déván, Piskin, Gyulafehérváron, Nagyenyeden vagy Kocsárdon egyaránt.