Orbán Viktor kolozsvári látogatása alkalmával a miniszterelnök részéről a szászfenesi templom felavatása után az udvaron hangzott el: a magyar kormány csak abban az esetben tud minket továbbra is támogatni, ha jövőben magyar állampolgárokként a választások alkalmával mi is segítünk.
Tiszta, egyenes beszéd. Aki hallotta, tudta, miről van szó. Hirtelen eszembe jutott egyik ismerősöm, aki évtizedek óta ül otthon a választások napján. „Mit nekem szociáldemokraták vagy demokrata-liberálisok? Úgysem lesz nekünk jobb. Nem látod, mindegyik hogy lop?”–förmedt mindig rám, amikor próbáltam meggyőzni arról, hogy állampolgári kötelessége a választásokon való részvétel. „Ha már az RMDSZ-re nem szavazol, legalább a másik magyar pártra üsd a pecsétet, hogy egy magyar szavazat se vesztődjék el”–igyekeztem hatni „nemzetiségi”vonalon a betevő falatját ezermesterként kereső ismerősömre. Mindhiába. Szerinte mindenki csak torzsalkodik egymással, nincs összefogás, az emberek javát egyetlen politikus sem tartja szem előtt –legyen az román vagy magyar. Ezért néhány évvel ezelőtt –a magyar parlamenti választások idején –elő sem mertem hozakodni az ötlettel, hogy kettős állampolgárként akár ott is „beleszólhatunk a nagypolitikába”.
Legutóbb azonban igencsak meghökkentem. „Te, Boti, úgy határoztam, hogy jövőre elmegyek, és Orbán Viktorra szavazok”. Barátom elmesélte, hogy idén nyáron az egyik magyarországi bevásárlóközpont parkolójában őrizte barátja új járgányát, nehogy ellopják, s máris ott termett egy jól öltözött kéregető. Mikor kérdőre vonta a koldust, az elmondta neki, hogy mostanában nem hagyják békében. Bezzeg Gyurcsány idejében nem kellett dolgozniuk, mégis kapták a „segíjt”. Most csak úgy jutnak pénzhez, ha dolgoznak.
„De nehogy azt gondold, hogy csak azért megyek el szavazni, mert látom, hogy végre eljön az idő, amikor mindenkinek becsületes munkával kell megkeresnie a kenyerét. Látom, milyen sokat segítenek minket, erdélyi magyarokat. Meg azt is, hogy igyekeznek az országot fejleszteni, erősíteni. No meg azt is, hogy szinte Orbán Viktor az egyetlen Európában, aki normálisan viszonyul a migránsokkal kapcsolatos válsághoz. Ezért számomra érthetetlen, miért van annyi ellensége az országban. Nem hagyom, hogy onnan letaszítsák”–indokolta elhatározását ismerősöm.
Mosolyogva vettem tudomásul ismerősöm választásokkal kapcsolatos pálfordulását, és elgondolkodtam, hogy a Kárpát-medencei magyar nemzet érdekében végzett munka még az ilyen szkeptikus személyt is képes befolyásolni. Messze van még április, de addig is tudatosítani kell minden potenciális állam- és választópolgárban: a magyar kormány csak akkor tud minket továbbra is támogatni, ha jövőre mi is segítünk.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.
Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.
Kétségbeesett, könnyező, vagy éppen dühös emberekkel találkoztak az újságírók az elmúlt napokban Parajdon a bányatragédia miatt. A helyiek úgy érzik, megélhetésük végveszélybe került. A jövőbe vetett hite omlott össze sok embernek a Sóvidéken.
Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.
Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.
Ferenc pápa halála után a világi lapok egy részében a lehetséges utódok között felmerült Erdő Péter magyar bíboros neve is. A Ferenc pápa által képviselt mai világban azonban nem igazán van szükség egy tudós pápára.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.