HIRDETÉS
Minden eddiginél hangsúlyosabb megerősítést és visszaigazolást nyert a magyar nyelvterületen – és politikában – is gyakran emlegetett, Willy Brandt egykori német kancellárnak tulajdonított megállapítás: „összenő, ami összetartozik”. Nem tehetünk róla, hogy ez az első, ami eszünkbe ötlik a magyarországi ellenzéki pártok „egybekelése” kapcsán. Egészen pontosan arról a megállapodásról van szó, amelyet hat alakulat – a Jobbik, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, az MSZP, valamint a DK – vezetői szentesítettek a héten a közös kormányzás alapelveiről. Ezek a pártok a frissen kötött politikai paktum értelmében nagy vonalakban azt vállalták, hogy a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást. Tulajdonképpeni céljuk azonban egyetlen, jól körülírható törekvésben fogalmazható meg: leváltani a Fideszt.
A most összeállt koalíció máris megadta az anyaországban jövőre rendezendő parlamenti megmérettetés alaphangját. Azét a választásét, amelyen a tizenegy évvel ezelőtt elfogadott honosítási törvénynek köszönhetően magyar állampolgárságát meg- vagy visszaszerző több mint egymillió külhoni magyar is élhet szavazati jogával. Éppen ezért az a választás a részvétel lehetőségén túlmenően a határok fölött egyesült magyar nemzet jogán és okán a külhoni magyarok ügye is. Akik számára éppen az elmúlt évtized nemzeti kormánypolitikája ismeretében nem mindegy, hogy milyen politikai erő van hatalmon Budapesten.
De vizsgáljuk csak meg a szóba jöhető alternatívát.
A most összenőtt hatok megállapodásának bejelentésén egyedül a Jobbik elnöke használta a nemzet kifejezést, mégpedig amikor arról beszélt, hogy újra akarják egyesíteni a nemzetet. Amivel egyetlen bökkenő van csupán: nem hiteles.
Az egységes magyar nemzettől ugyanis éppenséggel az ellenzéki pártok igyekeznek távol tartani magukat, amikor nemigen akarnak hallani a külhoni magyar közösségekről, legfeljebb választási kampányok idején. Ők riogatnak 23 millió román vendégmunkással, ők ellenzik a határon túlra juttatott támogatásokat (érkezzenek azok akár védőmaszkok formájában járvány idején), és ugyancsak ők tartják azt az erdélyi magyarokról, hogy többségük megvehető egy marék üveggyönggyel, mint az észak-amerikai indiánok. (Ez utóbbi „gyöngyszem” történetesen egy jobbikos politikus száját hagyta el).
Ha már nemzeti dimenzióban gondolkodunk, ugyan miként lehetne hiteles az a pártszövetség, amelynek Gyurcsány Ferenc az egyik politikai kötőeleme?
Az a politikus, akinek többek között a kettős állampolgárságról is szóló 2004-es népszavazás kiábrándító, megosztó eredményét „köszönhetjük”, és aki megvonná a külhoniak szavazati jogát (tán még a magyar állampolgárságát is). Ugyan mitől lenne rokonszenves ez a politikai konstrukció, ez a kínálat a határon túli magyarok számára?
A fényre frissen kilépett ellenzéki összefogás tulajdonképpen nem más, mint egy, a háttérben egymással régóta együttműködő értékközösség nyílt felvállalása. Hosszú ideje összetartoznak, és most összenőttek. Megszületett a magyar politikai Frankenstein.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői irányába írott LMBTQ- és woke-ellenes véleményem nem tetszett a Facebook-oldalakat folyamatosan ellenőrző szemeknek-füleknek.
Az erdélyi magyar temetőkről soha nem készült részletes értékleltár. Nem tudni pontosan, hol vannak és melyek azok a hagyatékok, amelyek a magyar kulturális örökség számára fontosak. Egy dolog biztos: ezek jelentős része gyorsuló ütemben pusztul.
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor nem tudtam, mit jelent, de majd’ egy fél évszázad után bizony saját bőrömön érzékelem, mennyire igaz és valós a félelem.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői ...
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor ...
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
