Szent és sérthetetlen karácsony

Karácsony illatát elsősorban a szép, zöld fenyő adja. És a hangulat, amely körüllengi a fa díszítését, az ajándékok kibontását. Ez volt az egyik oka annak idején, hogy vártuk az ünnepet. A zöld fenyő illata semmihez sem hasonlítható, és aki egyszer beszippantotta, egy életre érzi, még ha „igazi” fából egyre kevesebb is van a környezetében. Persze manapság a műfák, műállatok, műnövények, műételek, műemberek és műkarácsony korszakában e megállapítás már kevésbé igaz.

Egyre kevesebb otthonban illatozik „igazi” karácsonyfa, ezért aztán giccses művilágunkban bizony nagy becsben áll egy igazi fenyőfa.

Amelynek idővel lekonyulnak az ágai, lehullnak a tüskéi, zöld ágai barnulni és száradni kezdenek, és az ünnepek végén fél napot kell porszívózni utána. Esetleg ki is gyúlhat, bár manapság gyertya helyett igazából villanykörték világítanak rajta szentestén, és a csillagszórók is kimentek a divatból. No meg a hópelyheket sem vatta helyettesíti rajta. Műünnep – ez lett sok helyen az év legszentebb napjából. Mert hogyan lehet örvendeni egy olyan napnak, amelyet már októberben elkezdenek reklámozni, hónapokig tart az advent, ami így aztán ugyancsak elvesztette eredeti értelmét.    
Volt idő, amikor még nem volt minden mű. Vagy legalább az emberek igyekeztek valamiféle természetességet is kölcsönözni az ünnepeknek. A hitetlen nem ment templomba, a hívő mélyen élte meg hitét, és az ünneplők nem zabálták halálra magukat.

A heteken át tartó agymosás, hogy ilyen ajándékot vegyünk, olyan meglepetést szerezzünk szeretteinknek, felületessé teszi az ünnepet. Mire itt a karácsony, az emberek belefásulnak a várakozásba, belefáradnak a készülődésbe, a kapkodásba.

Az ünnep igazi értékei sajnos mellékszereplőkké váltak e történetben. De van ennél megdöbbentőbb is.
Nem szeretném elrontani a várakozás hangulatát, a karácsony magasztosságát, de nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit úton-útfélén tapasztalunk: a politikai korrektség az utóbbi időben ámokfutásba kezdett. Korunk lázálmának lehet nevezni azt, amit az ünnepek előtt javasoltak Brüsszelben. Kipihent elmék azt találták ki, hogy tiltsák be a karácsony kifejezést, valamint a hagyományos keresztény nevek – mint például Mária – használatát.  Ilyen ötlet hallatán normális ember, legyen keresztény vagy pogány, hanyatt vágja magát. Vagy el sem hiszi, hogy ilyesmi egyáltalán eszébe juthat valakinek. Az új irányelvek karácsonyi időszak helyett a téli szünet használatát írják elő, és nevek említése esetén a Mária és a József helyett a Malikát és a Juliót javasolja. (Mindez az eszement kommunista időszak nyomorúságos időszakát juttatja eszünkbe, amikor karácsony helyett „téli ünnep” volt, és az angyal helyett Télapó hozta zsákjában az ajándékot. Amikor félve ünnepeltünk, és kerülő utakon lopva jártunk templomba. Bár, ha jól bele-
gondolunk, akkor sem harcoltak ennyire elvetemülten az emberiség értékei ellen).  
Később nyilván mentegetőztek az ötletgazdák, megpróbálták a javaslatokat bagatellizálni, fél szájjal vissza is vonták őket, ám a polkorrekt mozgalmak egyre hangosabb hasznos idiótáinak célja egyértelmű: el kell tüntetni a föld színéről a keresztény ünnepeket, majd magát a kereszténységet is. Egyelőre még nem sikerült, de a közeljövőben akár az is elképzelhető, hogy megtiltják a boldog karácsony kifejezést.

A nagy európai „összeborulásban” a nemzeti értékek ellen már régen megindult a harc, most az emberiség egyetemes értékei, hagyományai vannak soron.

A globalizáció megöli a hagyományokat, s olyan világot szakaszt a nyakunkban, ahol kelettől nyugatig, északtól délig minden egyforma. És értéktelen, csiricsáré, tartalom nélküli vacak. Vagy olyan üzenetet hordoz magában, amelyhez semmi közünk. Pedig Krisztus születésének ünnepe árkokat kellene betemetnie. Volt rá példa, hogy a háborúban fegyveres harc helyett karácsonykor egymással fociztak az ellenfelek. Manapság békeidőben is egymás torkának ugrunk. A világ nagyobbik része persze nem ennyire elvetemült. A sötétség abból fakad, hogy mindenféle furcsa kisebbség próbál diktálni a többségnek. Az emberidegen dolgokat akarják értéknek feltüntetni, a művilágot normálisnak.
Miután szobánkat belengte az igazi fenyő illata, a karácsonyfát feldíszítettük igazi gömbökkel, miközben hagyományos gyertyákat gyújtottunk, egyből szebbnek és igazabbnak tűnt a világ. Tudjuk jól, az emberben a remény hal meg utoljára. Sosem veszhet el a bizakodás, hogy karácsony lesz, míg világ a világ. És olyan európai bürokrata még nem jött a világra, aki az ünnep szentségét ki tudná ölni belőlünk.