Emlékezik Temesvár és emlékezik az ország. Aki átélte a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás történéseit, a maga módján igyekszik felidézni azokat a napokat, amelyek saját életében is korszakváltást, új világot, új kezdetet jelentettek.
Harminc évvel ezelőtt hatalmas értékként hullott ölünkbe a szabadság. A tömegeket átjárt eufória csodákra volt képes: eltűnt a félelem, az évtizedeken át visszatartott rettegés és suttogás. Az emberek úgy vonultak utcára, hogy nem féltek semmitől. A haláltól sem. Ez volt az a pillanat, amikor mindenféle hazugságaival együtt kártyavárként omlott össze Ceaușescu rettegett rendszere. A hatalmas elnyomógépezet már nem tudta megfélemlíteni a tömegeket. Temesvár élő példa rá, ahonnan a forradalom első napjától, december 16-tól kezdve tömegesen szedte össze a tüntetőket az utcáról és a házakból a Milícia és a Szekuritáté, hogy megkínozza őket és előkészítse a nagy kirakatpert, amelynek nyomán minden bizonnyal sokat kivégeztek volna, a szerencsésebbek pedig nehéz börtönbüntetéssel „ússzák meg” a kommunista diktatúra megerősödését. A tömeget mégsem tartotta otthon a félelem.
Egyszer minden diktatúrában eljön az a pillanat, amikor az ember rádöbben, már nincs hova hátrálni. Ez történt 1956-ban Magyarországon. Ha akkor nem érkezik szovjet segítség, a népfelkelés kiseperte volna a kommunista rendszert az országból. Románia nagy esélye és szerencséje volt, hogy Ceaușescu rendszerét nemcsak saját népe utálta, hanem a környező országok közül sem ugrott senki a diktátor megsegítésére. Bármilyen erős volt a diktatúrát fenntartó állami gépezet, külső segítség nélkül képtelennek bizonyult megőrizni a sokat hangoztatott „belső rendet”.
Lehet azon vitatkozni, hogy mi történt 1989 december 22-e után, és miként ragadta magához a hatalmat a kommunista rendszernek – a nyolcvanas évek végére a Ceaușescu házaspár szemében kegyvesztetté vált – másodvonala. Az viszont vitathatatlan, hogy az utcára vonuló százezres tömegek ütötték be a kommunista rendszer koporsójába az utolsó szöget. Igazi hősök mindazok, akik az elnyomó állami gépezet pribékjeivel szembe menve nemcsak szabadságukat kockáztatták, hanem életüket áldozták. Ne legyenek illúzióink: kiállásuk és hősiességük nélkül nem lehetett volna megbuktatni Európa legutolsó sztálinista rendszerét.
Jó hallani, hogy néhány román nyelvű híradó ma is az 1989-es népfelkelés szikrájaként említi Tőkés Lászlót és a temesvári református gyülekezetet. A Szekuritáté 1989-ben átmentett hatalmas emberállományának újbóli beépülése és térfoglalása a romániai közéletben mégsem tudta semmissé tenni a harminc évvel ezelőtti reményt. Bármennyire is erős volt a román társadalomra gyakorolt hatása és agymosása, egyre több ember akar ma is igazi rendszerváltást.
Akik átéltük 1989 decemberének reményteljes napjait és a szabadító karácsony örömüzenetét, azok számára az újrakezdés ígérete egy életre szól. Az akkor kapott útravaló nemcsak a mienk, hanem gyerekeinké is. A szabadulás nem pusztán egyéni kincs: egyben a közösség vagyona. Amit a következő nemzedékek számára is meg kell őriznünk.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Herkulesfürdőt osztrákok újíthatják majd fel. A hír sajnos csak részben fedi a valóságot, hiszen a település műemlék épületeinek többsége magántulajdonban van. Feltérképeztük, miért nem mozdul ki a holtpontról a bánsági fürdőváros ügye.
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.