Rendőrállam rend nélkül

Háromszázezer ember. Ennyien vannak Romániában azok, akiket az elmúlt öt évben a hatóságok valamilyen ügyben lehallgattak. Ennyi ember neve szerepel valamilyen ügycsomóban, amely megjárta valamelyik bíróságot, s amelyre a hatóságok a bíróságoktól a lehallgatásra jóváhagyást kaptak.

Bár eddig is sejthettünk valami hasonlót, a nagyságrend – amelyet Radu Chiriță kolozsvári jogász bányászott elő nemrég az ország bíróságaitól – mégis megdöbbentő. Mint amikor szembesülünk azzal, hogy bár egész életünkben ismertük a cigarettázás káros hatását, egy orvos most azt mondja nekünk, már csak fél évünk van hátra.

A jogász a kapott adatot úgy értelmezte, hogy Románia rendőrállamként működik.

Márpedig a valóság még ennél is riasztóbb lehet. Korábbi hírekből összerakhatjuk az aggasztó mozaikot. Például tudjuk, hogy 2015-ben Romániában 16-szor több nemzetbiztonsággal kapcsolatos lehallgatást hajtottak végre, mint az FBI az Egyesült Államokban. Azt is tudjuk, hogy az egy főre eső titkosszolgálati ügynökök száma Romániában az egyik legmagasabb. A tíz legnagyobb NATO-ország rangsorát például magasan Románia vezette 2014-ben 60 titkosügynökkel százezer lakosra, a második helyen álló Lengyelország 12,8, az Amerikai Egyesült Államok 11,3 titkosrendőrt foglalkoztatott. Összesen mintegy 12 ezren élnek úgy ebben az országban, hogy titkosrendőrként utánunk kémkednek.

A Radu Chiriță által most kibányászott adat nem sokkal azután vált ismertté, hogy kiderült: a titkosszolgálatok – főleg a Román Hírszerző Szolgálat – legalább tíz évig aktívan beavatkoztak az igazságszolgáltatás folyamatába.

A Bírók Romániai Szövetsége (UNJR) által januárban nyilvánosságra hozott, de még 2016 februárjából származó dokumentum szerint az SRI-nek tulajdonképpen törvénymódosítás nélkül adott extra jogköröket a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács (CSAT) azzal, hogy 2005-ben nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánította a korrupciót.

A bírák szövetségénél rámutatnak: a törvényes előírások titkos előírásokkal való kiegészítése szöges ellentétben áll a jogállamisággal, hiszen megakadályozza, hogy a polgárok tudomást szerezzenek az állami intézmények valós jogköréről. A korrupció nemzetbiztonsági kockázatként 2013-ban bekerült a nemzetvédelmi stratégiába, a hírszerzési stratégia pedig az SRI egyik fő tevékenységi területeként szabta meg, hogy vegyen részt a politikai döntéseket is befolyásoló, magas szintű korrupció leleplezésében, beleértve ebbe azt, hogy akadályozza meg korrupt személyek funkcióba kerülését.

E megállapítások egyébként abban a levélben szerepelnek, amelyet a bírák szövetségének ismételt kérdésére még tavaly februárban Ion Oprișor, a nemzetbiztonság vezetője juttatott el Dana Gîrbovanhoz, az UNJR elnökéhez. A bírák szerint ezekkel az a fő probléma, hogy az SRI ezáltal korruptnak minősíthetett személyeket anélkül, hogy ezt végleges bírói ítélet megállapította volna.

Tavaly februárban aztán az alkotmánybíróság úgy döntött, az alaptörvénnyel ellentétes a büntetőjogi perrendtartás azon cikkelye, amely alapján az SRI a lehallgatások egy részét végezte. Az alkotmánybírósági döntés alapján az SRI jogkörét megnyirbálva módosították a perrendtartást, de a korábban ez alapján végrehajtott lehallgatások során szerzett bizonyítékokat a már folyó perekben nem tekintik automatikusan semmisnek, minden bíróság maga dönt erről – s döntöttek így is, úgy is. Ám a nemzetbiztonságot érintő ügyekben az SRI továbbra is lehallgathat.

Az igazi baj talán az, hogy hiába ez a hatalmas titkosrendőri és jogi apparátus: a jogállamiság finoman fogalmazva ingatag talajon áll Romániában.

Azt is mondhatnánk, senki nem lehet biztos a dolgában, ha belekeveredik egy perbe: akármilyen irányban dönthet a bíróság a törvényes előírásoktól és a jogi precedensektől függetlenül. Ha hozzátesszük ehhez azt, hogy a törvénykezés is olyan változékony, mint az időjárás, ember legyen a talpán, aki úgy tud élni, hogy nem sért meg egyetlen törvényt sem. Főleg, hogy egy átlagember számára elérhetetlenek és értelmezhetetlenek maguk a törvények. De ha valamilyen csoda folytán mégis sikerülne mind betartani ezeket, rosszindulatú feljelentések vagy akár tévesen értelmezett, fordított lehallgatások alapján mégis a bűnözők sorsára juthat. Ezt hívják gyakorlatilag a jogbiztonság hiányának.

Azzal persze egyetérthetünk: a korrupció valóban nemzetbiztonsági kockázat, évtizedekre visszaveti az országot a fejlődéstől, az igazságosság, az állami szolgáltatások szintje ettől alacsony. Befolyásolja a polgárok gyarapodását, a fejlesztéseket, a beruházásokat, egyáltalán a közhangulatot, az élet minőségét. De hiába él jól – értsd korrupciótól mentesen – a polgár, ha nem érzi magát biztonságban, nincs bizalma a hatóságokban, a jogállamiságban. Végső soron ez is tehet annyi kárt, mint a korrupció.