(Ny)elvtelenség

A kommunizmus idején a helyi fejesnek számító párttitkárok fő ismérve az volt, hogy csalhatatlannak és mindentudónak képzelték magukat, a szűk pátriájukat érintő ügyekben pedig nemigen tűrtek ellentmondást, legfeljebb pártvonalon. Egyszerű halandó nem vehette a bátorságot, hogy felhívja a figyelmüket a tévedésükre, hibáikra, hiszen ezek a kiskirályok mindenkinél jobban tudtak mindent. Ami pedig ennél is fontosabb: a társadalom előtt nem voltak elszámoltathatóak. Mintegy három évtized alatt az RMDSZ megannyi politikusába, önkormányzati és parlamenti képviselőjébe beleivódott ez a mentalitás. Ők mindenkinél jobban ismerik és átérzik az erdélyi magyar közösség gondjait, éjt-nappallá téve fáradhatatlanul dolgoznak a probléma megoldásán. És nem szeretik, ha bárki firtatni meri az eredményt. Nem tűrik a felelősségre vonást; majd eldöntik ők, milyen megvalósításokról számoljanak be a kampány idején.

Kereskényi Gábor nem vádolható azzal, hogy parlamenti képviselőként, majd Szatmárnémeti polgármestereként nem a magyar közösség érdekeit tartotta, tartja szem előtt.

A kétnyelvű utcanévtáblák ügyében lezárult perben tanúsított magatartása azonban mélyen elkeserítő egy magyar elöljáró részéről. És számos kérdést felvet az RMDSZ politizálásának hitelességével kapcsolatban.

De mi is történt valójában?

A marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) még a partiumi megyeszékhely előző polgármesterének, a szociáldemokrata Dorel Coicának a mandátuma idején pert indított a helyi önkormányzat ellen a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében. A múlt héten kihirdetett jogerős ítéletében a nagyváradi táblabíróság elutasította a civil szervezet keresetét, ami a román igazságszolgáltatás híres következetlenségére vall. Hiszen egy másik perben néhány hónappal ezelőtt kimondott ítélet arra kötelezte a nagyváradi önkormányzatot, hogy magyarul is ki kell írni a város 829 utcájának és terének a nevét, továbbá a városháza honlapjára feltöltött önkormányzati határozatot le kell fordítani magyarra. De az egészben tulajdonképpen nem is a kettős mérce, hanem Szatmárnémeti elöljárójának a hozzáállása a meghökkentő. A magyar jogköveteléseket félresöprő román politikusok retorikáját idézve a polgármester arra hivatkozva kérte a törvényszéken a CEMO keresetének elutasítását (!), miszerint a városnak nincs illetékessége az ügyben, ugyanis a megyeszékhely valamennyi utcájának a kétnyelvűsítése túlterhelné a város költségvetését. És még azt is hozzátette, hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája amúgy sem kötelezi, mindössze ajánlja mindezt a dokumentumot ratifikáló Romániának. Amikor pedig a pernyertességet kellett kommentálnia, a polgármester kikérte magának, hogy egyesek „kívülről kényszerítenék” települése kétnyelvűsítésének megteremtésére, és különben is, a marosvásárhelyi szervezet ne üsse bele az orrát a szatmárnémetiek dolgába.

Megértenénk, ha ezeket az „érveket” román politikusoktól hallanánk, tőlük ugyanis sajnos hozzá kellett szoknunk jogköveteléseink elutasításának kimagyarázásához.

Érthetetlen viszont a kétnyelvű utcanévtáblák elleni ágálás olyan magyar szervezet képviselője részéről, amely az anyanyelvhasználatot, ennek minden szinten történő megteremtését elsődlegesnek tekinti.

Amely a tavalyi önkormányzati választások előtt valamennyi jelöltjével nyilatkozatot íratott alá annak vállalásáról, hogy érvényesítik a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatukban. Amely szervezet szerint a nyelvi kartát ratifikáló törvény ugyanolyan értékű jogszabály, mint a román közigazgatási törvény, és – végül, de nem utolsó sorban – amely tavaly decemberi parlamenti megmérettetésen azzal kampányolt, hogy hivatalos nyelvvé kell nyilvánítani a magyart Székelyföldön. Ehhez képest a szövetség szatmárnémeti polgármestere arra kéri a román bíróságot, utasítsa el az utcanévtáblák magyarosítását célzó követelést.

Mindezeken felül rendkívül sajnálatos az is, hogy az RMDSZ úgy tesz, mintha kizárólagos hatásköre és kompetenciája lenne az erdélyi magyarok jogérvényesítése, és hogy ebbe sem más pártok, sem civil szervezetek nem „kontárkodhatnak” bele. Az alakulat úgy tesz, mintha például a CEMO nem ugyanazokért a célokért küzdene, mint amelyeket az RMDSZ kampányidőszakban fennen hangoztatni szeret. Közben ott tartunk: az még nem jelent garanciát vagy megoldást a kisebbségi jogok helyi szintű érvényesítésére, hogy egy településnek magyar a polgármestere, vagy hogy a helyi képviselő-testületben jelentős a magyar frakció.