Egyáltalán nem véletlenül tűnik zűrzavarosnak egy ideje az erdélyi magyar politika, különösen annak RMDSZ-en „túli” fele. Miközben a szövetség jobbára a bukaresti belpolitikai válsággal, a végeérhetetlen kormánybuktatási és -alakítási kísérletekkel, no és persze a rendkívül képlékeny helyzethez való igazodással, helyezkedéssel van elfoglalva, a vele szemben álló politikai táboron belül eléggé áttekinthetetlen folyamatok mennek végbe. Az RMDSZ alternatívájának tekintett oldalon, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt között tavaly beindult közeledésnek idén januárban az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) létrejöttével érett be a gyümölcse. A két párt ennek az új alakulatnak az égisze alatt kíván részt venni a nyári helyhatósági választásokon, a végső cél pedig az egyesülés. Ami nem véletlen, hiszen belátták ők is: külön-külön nem sikerült átütő sikert, igazi alternatívát, erdélyi magyar politikai rendszerváltást elérniük.
Csakhogy a várakozásokat alulmúló eredmények jelentette ballaszton túlmenően mindkét alakulat többnyire botrányoktól, belső konfliktusoktól hangos, ilyen körülmények között pedig elég nehéz megkettőzni az erőt. Az EMNP megítélésének egyáltalán nem tett jót az elnöke ifjúkori karlendítését megörökítő fotó nyilvánosságra kerülése, az ezt övező kommunikáció pedig még annyira sem. Ami ugyanakkor a polgári oldalon zajlik, az egyszerűen követhetetlen. Az minden kívülálló számára nyilvánvalóvá vált, hogy a 2018 végén történt elnökváltást követően a Mezei János-féle vezetőség szakított az elődje, Biró Zsolt képviselte, az RMDSZ-nek való alárendeltségben megtestesülő vonallal. Ezen túlmenően azonban ember legyen a talpán, aki érti, mi folyik a polgári pártban. Az elmúlt hónapokban kizárások, kilépések sorozata követte egymást az alakulaton belül. Amelynek az RMDSZ listáján mandátumot nyert, a jelenlegi MPP-vezetéssel elégedetlen két parlamenti képviselője már inkább kívül van, mint bent, és új politikai mozgalmat hívott életre. Akárcsak az alakulat soraiból kipenderített székelyudvarhelyi polgármester, aki éppenséggel új párt létrehozásán ügyködik, csakhogy éppen a félreállításában jelentős szerepet vállalt egykori párttársa próbál keresztbe tenni neki, a legvadabb magyarellenes kirohanást is túllicitáló „érvrendszerrel”. Szóval jelen pillanatban nagyon nehéz kibogozni, ki kivel van, mi a szándéka (sőt több esetben az a kérdés is felmerül: ki milyen érdeket képvisel) ebben a hangos politikai mozgolódásban. Ami legalább két szempontból aggályos.
Először is jelentős akadályt gördít az erdélyi magyar jobboldal összefogása, az RMDSZ-szel szembeni valós és életképes alternatíva megizmosodása elé, ami a politikai pluralizmus kárára megy. Másodsorban közelednek az önkormányzati, valamint a parlamenti választások (utóbbi időpontja a bukaresti hatalmi harcok végkimenetelétől függ), és jó lenne, ha a megmérettetésekig letisztulnának a dolgok. Az idei, a szökőév toldaléknapján, február 29-én rendezett szlovákiai választáson mutatott eredmény, a parlamenti képviselet nélkül maradt felvidéki magyar közösség kudarca intő példája annak, mi történik, ha a politikusok és a politikai szervezetek „megszöknek” a kompromisszumkeresés, az együttműködés elől. Legyen szó helyhatósági vagy törvényhozói választásokról, a politikai útkeresésen, szervezkedésen túlmenően a mi esetünkben az kellene legyen a fő szempont, hogy ne sérüljön az erdélyi magyar érdek sem helyi, sem központi szinten.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.
Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.
Kétségbeesett, könnyező, vagy éppen dühös emberekkel találkoztak az újságírók az elmúlt napokban Parajdon a bányatragédia miatt. A helyiek úgy érzik, megélhetésük végveszélybe került. A jövőbe vetett hite omlott össze sok embernek a Sóvidéken.
Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.
Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.
Ferenc pápa halála után a világi lapok egy részében a lehetséges utódok között felmerült Erdő Péter magyar bíboros neve is. A Ferenc pápa által képviselt mai világban azonban nem igazán van szükség egy tudós pápára.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.